Ludwig Múzeum Blog

A Ludwig Múzeum, ahogy a többi kultúrintézmény is, egy időre bezárta kapuit, mintha téli álomba merült volna. Erre az állapotra rímel a gyűjtemény egyik műve, Roman Ondak Meghosszabbított álom című munkája, amely most a The Dead Web – The End című tárlaton szerepel, több másik gyűjteményi alkotással együtt. Előző bejegyzésünkben Csontó Lajos Ne félj! című alkotásáról olvashattak. A sorozat második részében a szlovák művész, Roman Ondak művéről mesélünk.

Roman Ondak Meghosszabbított álom | Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

A Meghosszabbított álom című installáció polcokra helyezett, légmentesen lezárt üveg tartályokból áll, amelyekben könyvek úsznak formalinban. Ezt a speciális folyadékot főként az orvostudományban használják tartósításhoz, úgynevezett „balzsamozó” vegyület. Roman Ondak alkotásában a tartósított könyvek megmaradnak az örökkévalóságnak (illetve pár évtizedig biztosan), ugyanakkor el vannak zárva, így a bennük leírt információhoz nem férhetünk hozzá, sőt, ha kiemelnénk őket a tartályokból, abban a pillanatban szétmállanának a kezünkben. Ezeknek a régi, értékes könyveknek a szerzői a világirodalom legnagyobb nevei Dosztojevszkij, Victor Hugo, Ezra Pound, Stendhal, Brecht és még sokan mások, akiknek művei minden korban érvényesek, és mindig újszerűen hatnak. A tartályokba zárva az örök és időtlen modernitás állapotában lebegnek.

Tartályokban lebegő könyvek. A sötétebb színű könyvborítók megszínezték a formalint. | Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum 

A The Dead Web kiállításban Ondak installációja közös teremben kapott helyet Frédérique Laliberté Infinitisme.com örök prototípus című alkotásával, amely szintén egy fémből készült polcrendszerből áll. A polcokon azonban nem könyvek, hanem egy szerverpark eszközei találhatók, és az ezeken tárolt információk szintén le vannak zárva a „hardvertartályokban”. Ezek az adatok egy leegyszerűsített hálózaton keresztül esetlegesen és véletlenszerűen érhetők el, tehát – ugyanúgy, mint Ondak könyveinek esetében – a tengernyi tudás ott van előttünk, mégsem férhetünk hozzá.

Frédérique Laliberté Infinisme.com örök prototípus, 2005. | Fotó: Olivier Miche

A kiállítás tematikájára reflektálva, ezek a művek arra figyelmeztetnek, hogy bár rengeteg információ áll rendelkezésünkre, ezekre vigyáznunk kell, hiszen az internet esetleges megszűnésével ez a végtelen mennyiségű adat elérhetetlenné válhat. Ondak installációja régebbi korok emlékét idézheti vissza, amikor leégett egy könyvtár, akkor az elveszett milliónyi információt, leírt történetet szinte képtelenség volt pótolni.

Ezek az alkotások tehát az egyik legelemibb és legemberibb szükségletünkről mesélnek nekünk, amely nem más, mint az információhoz való hozzáférés iránti igényünk.

Bár Ondak installációja 1999-ben született, mintha az elmúlt két évtizedet vetítette volna előre. Internetalapú és digitális kultúránkban a könyvek szerepe teljesen megváltozott, hiszen a legtöbben a telefonjukat vagy egyéb digitális eszközeiket nézegetik, ritkaságszámba megy, ha könyvet olvasó embert látunk. Ondak műve az elmúlt évtizedek tükrében tehát értelmezhető úgy is, mint a könyveknek emléket állító, azokat mint „bebalzsamozott” szent tárgyakat az örökkévalóságnak megtartó műalkotás.

Roman Ondak műve a Ludwig Múzeum 2019-es Konceptuális művészet Szlovákiából című kiállításának megnyitóján | Fotó: Glódi Balázs / Ludwig Múzeum

Ugyanakkor a mostani helyzet, az otthon töltött mindennapok teljesen új megvilágításba helyezték mind az internet és a digitális kultúra, mind a könyvek szerepét, és nem csak azért mert esetleg több időnk van az olvasásra, hanem azért is, mert a megváltozott életstílus átalakította azt is, ahogy az otthonunkban fellelhető, minket körülvevő tárgyakhoz, és az elérhető információhoz viszonyulunk. Hirtelen sokkal nagyobb lett az értéke mindennek, ami könnyen hozzáférhető, a környezetünkben megtalálható, és valamilyen módon kiszakít minket a bezártságból. Ez vonatkozik az otthon levő könyveinkre és az internet nyújtotta lehetőségekre egyaránt.

Kurátorok, alkotók és a kiállított művek a The Dead Web sajtótájékoztatóján, 2020. januárjában | Fotó: Glódi Balázs / Ludwig Múzeum

Míg a The Dead Web kiállításon bemutatott művek az el nem érhető információk világát mutatják be, addig napjainkban azt tapasztalhatjuk, hogy soha nem volt még hozzáférhető ennyi kulturális és művészeti tartalom az interneten. Egymás után járhatjuk be a világ leghíresebb múzeumait, nézhetjük meg színházi és opera előadások, koncertek felvételeit a világ legnevesebb intézményeinek oldalán. Számos művész saját otthonából közvetít házi koncerteket, online alkotó kurzust, kortárs táncórát, felolvasóesteket, kulturális beszélgetéseket, podcastokat, egész szimfonikus zenekarok állnak össze virtuálisan, és játszanak így el együtt zeneműveket. Több száz film nézhető meg egy kattintás után, teljes adattárak nyíltak meg az érdeklődők előtt, hatalmas könyvtárakban bóklászhatunk, és lapozgathatjuk a könyveket és kiadványokat.

Mintha egy „meghosszabbított álomba” kényszerültünk volna most egy időre, de szerencsére az irodalom, a művészet, a kultúra tartályai nem záródtak be, sőt, még inkább megnyíltak.

Ezekre az információkra, élményekre hatalmas szükségünk van, hiszen minden elhangzó zenei hang, minden egyes leírt betű információértékkel bír, így értékes és kihagyhatatlan.

A Ludwig Múzeum The Dead Web című kiállításán bemutatott művek szintén megtekinthetők online.