Ludwig Múzeum Blog

Ha nem látta a Ludwig Múzeum The Dead Web – The End című tárlatát, vagy újra megnézné a bemutatott alkotásokat, itt a remek lehetőség a böngészésre, hiszen a kiállítás teljes anyaga elérhető az interneten. Ráadásul a kiállításon öt olyan munka is szerepel, amelyek a Ludwig gyűjteményének művei, és amelyeket a jövőben biztosan láthatunk, ha a múzeum újranyitja kapuit. Ezekről a művekről mesélünk részletesebben többrészes bejegyzésünkben.

Csontó Lajos Ne félj! (2008) részlet a videóból | Fotó: Ludwig Múzeum

Csontó Lajos: Ne félj!

Csontó videómunkáján egy kötött anyag látható, amely folyamatosan alakul, de a munkát végző emberi kéz nem látszik. A kép egyik felén azt látjuk, ahogy az anyag készül, a másik felén viszont azt, ahogy visszafejtődik. Miközben az egyik oldalon gyarapodik a szövet, lassan kirajzolódik a felirat, „Van még idő”, míg a másik oldalon fogyó anyagon a „Nincs már idő” felirat látható, amely az anyaggal együtt lassan szintén elfogy. Az egyik oldalon gyarapodó, a másik oldalon egyre fogyó szemek a homokóra mechanizmusára emlékeztetnek. A múló és újrateremtődő idő megfoghatatlan fogalmának vizuális megjelenítését láthatjuk a végtelenített videón.

A mű a kiállítás kontextusában az internet által nyújtott végtelen lehetőségek tárházára utal, amikor úgy érezzük, tengernyi időnk van az információáradat befogadására, ugyanakkor az internet kapacitása sem teljesen végtelen, így egy esetleges leállás esetén kiderülhet, hogy ezek a lehetőségek nem határtalanok.

A The Dead Web – The End című kiállítás megnyitóján | Fotó: Glódi Balázs / Ludwig Múzeum

Ez az alkotás a mai járványügyi helyzetben tragikusan aktuális, hiszen amíg sokan gondolkodnak úgy, hogy van idő a megfékezésre, ugyanabban a pillanatban derül ki, hogy már nincsen több idő erre, és a legjobb lehetőség a folyamat lassítása, tehát amire a legnagyobb szükség van, az maga az idő. A videómunka így figyelmeztet minket, de reményt is ad, hiszen a textil folyamatosan gyarapszik, alakul, fejlődik, és ez az ismétlődés nem szakad meg.

Míg az egyik oldalon elfogynak a szemek, a másik oldalon máris újraszületik, újrateremtődik az anyag, jelezve, hogy a reményt soha nem szabad elveszteni. Erre utal a mű címe is: Ne félj!

Hogy ne csak a mostani helyzetre reflektálva interpretáljuk Csontó munkáját, érdemes visszatekintenünk 2017-be, amikor ez a mű a "Mentés másként..."  – Mi marad az újmédia művészetből? című médiaművészeti kérdésekre fókuszáló kiállításon is látható volt. A tárlat koncepciójába úgy illeszkedett, hogy a médiaművészeti alkotások az idő múlásával könnyen elavulttá válhatnak, így adaptálni kell őket a modernebb és fejlettebb technikai lehetőségeknek megfelelően, különben a bemutathatóságuk, tehát létezésük veszélybe kerülhet. A konzerválási folyamat ezeknek a munkáknak az esetében sokszor versenyfutás az idővel, ugyanakkor a technikai fejlesztéseknek köszönhetően megújulhatnak, és még kedvezőbb bemutatási formát kaphatnak.

Kisfilm a 2017-es "Mentés másként..." – Mi marad az újmédia művészetből című kiállításról | Forrás: Ludwig Múzeum

Az installáció a görög mitológiára is utal, Pénelopé és Odüsszeusz történetére. Amikor Odüsszeusz útnak eredt és nem tért hosszú évekig vissza, felesége Pénelopé úgy próbált a kérők ostroma elől kibúvót találni, hogy azt mondta, addig nem megy újra férjhez, amíg apósának, Láertésznek halotti leplét meg nem szőtte. Három éven keresztül szőtte a leplet, amit megszőtt nappal, azt éjjel lefejtette. Ahogy Csontó Lajos munkáján, úgy Pénelopé történetében is egy kreatív alkotófolyamat nyomán válik láthatóvá az idő múlása, illetve annak megállítása. Ugyanakkor, más nézőpontból értelmezve:

a Pénelopé által újraszőtt lepel jeleníti és testesíti meg a minden éjjel eltemetett, de minden egyes nappal újrateremtett szerelmet, a naponta újraalkotott reményt.

John William Waterhouse Pénelopé és a kérők | Forrás: wikipedia.org