Színes, virtuális, hangja van és mégis zen. Hogy jön ez össze? Na, hát pont úgy! Nemes Márton az absztrakt expresszionizmus és a D.I.Y. raveparty-dekorációk határán egyensúlyozó festészete paradox nyugvópontra ért, a leghangosabb, legkuszább zajtengerben találta meg a belső csendet. A 60. Velencei Biennálé magyar anyagát bemutató kiállítás még március 2-ig látogatható.
Feledi Márton ajánlója.
Kiállítási enteriőr a 2024. évi Velencei Biennálén szerepelt művekkel.| Fotó: Rosta József
Ne gondold túl! – üzenik Nemes Márton kék-sárga-piros foltos képei a Ludwig Múzeum második emeletén. Az absztrakt expresszionizmus felől érkező Nemes – kevés kivétellel – nonfiguratív művei inkább bírnak a dizájn olvadékony, dekoratívesztétikai funkciójával, mintsem, hogy szilárd mondanivalót, művészi alapállást tükröznének. Így akár azzal is vádolhatnánk, hogy felszínes, de talán nem ilyen egyszerű az egész, és Nemes mégis állít, vagy legalább is megmutat magából valami személyeset.
Hogy megértsük, mitől döglik a légy, mindenekelőtt tudnunk kell, hogy Nemes, mielőtt felvették a Képzőművészeti Egyetemre, ipari formatervezést tanult a BME-n. Innen ered precíziós, mérnöki szemlélete és a strukturális kísérletezés iránti fogékonysága. Világmegváltó gondolatot pedig felesleges is keresnünk ott, ahol ennyire maga a forma és a vele való játék a lényeg. Mint festőt tehát főként a szerkezet és annak határai érdeklik, ezért készít keretükből kitüremkedő képeket, előreugró porcelánbetétekkel (Heartbeat Paintings) vagy kivágott belsejű festményt a háttérben egy egész falat eltakaró műanyaghálóval (Tomorrow 18).
Nemes Márton: Ruins of Modernism 02. 2013.| Fotó: Rosta József
Tíz évvel ezelőtt Nemes Márton még sokkal több filozófiát pakolt a vászonra. A Ludwigban a Biennálén szerepelt nagyszabású művei mellett megtekinthetőek korai munkái is, melyek még magukon viselik az értékválságba került posztmodern (vagy posztindusztriális) világ töredezett narratíváinak hatását (Ruins of Modernism 02), és az eltűnéstől való általános rettegés (Washed Out Works) jegyeit. Ekkoriban Nemes sokat foglalkozott a régi idők (jelesül a modernizmus) romjaival, plakátokra, nyomdai hulladékokra festett, hogy kiemelje a kor innen-onnan összeszedett, önmagukban értéktelen darabokból építkező alkotói attitűdjét. A szimultán jelentkező külső-belső válság végül arra vezette, hogy a képein szereplő elemeket spaniferrel keretezve rögzítse egymáshoz, azok átmenetiségét, szétcsúszottságát hangsúlyozva ezzel (Temporary Images).
Kiállítási enteriör a 2010-es évek munkáival | Fotó: Rosta József
A kiszámítatlan jövő kiváltotta szorongás azonban mára teljesen eltűnt, és Nemes új korszakot kezdett. Bár korábbi kolorista stílusát nem számolta fel, fókuszt váltott: megbékélt a változással. Újabb művei, vagyis a Techno Zen-kiállítás műtárgyainak zöme már a harmónia jegyében születtek. Furcsa és ellentmondásos dolog előhozakodnom itt a „harmónia” szóval, hiszen a harsány színek és a rendhagyó struktúrák továbbra sem tűntek el Nemes képeiről, sőt, új ötletekkel, például térbeli kiemelésekkel, neonfényekkel és DMX-mozgólámpákkal vagy éppen különböző vendégmatériák (porcelán, plexi, zománcfesték) használatával is kiegészültek. De mégis van értelme, csak tessék kivárni! A hangsúly az egyes műtárgyakról a környezeti összhatásra került át, ezért is alkalmazható a Techno Zenre az „immerzív environment” szókapcsolat, hiszen az installációnak része az akusztikai hatás is, Hencz Péter ambient stílusú zeneművei szólnak a képekbe épített hangszórókból.
Mindez egyfajta közös rezgésben vagy flow-élményben, mai szlenggel szólva vibe-ban ér össze.
Nemes Márton: Inside Outside. 2024 | Fotó: Rosta József
A Techno Zen-projektet sokan a dinamikus ellentétpárok felől közelítik meg, hiszen a kör és a négyzet, a hideg és a meleg színek, a szigorú vonalvezetés és a szétfröccsenő formák, illetve konstrukció és destrukció egymást dialektikusan ellenpontozva jelenik meg benne. Pedig dinamikának nyoma sincs, helyette
meditatív lebegés várja a látogatót a technológia otthonos kényelmében.
A manapság divatos koreai filozófus-esztéta Byung-Chul Han (amúgy a Múzeum Shopunkban is kapható) A szép megmentése című kötetének a simaság esztétikájáról szóló fejezetében a fenséges szép és a tetszetős szép közötti különbség mellett érvel. A fenséges szépséget olyan valamiként írja le, amiben pozitivitás mellett negativitás is van, és ami a fő: fájdalom. Ezzel szemben a tetszetős szépség
tökéletesen pozitív, biztonságos, nem bánt, ám katarzissal sem kecsegtet, hiszen nélkülözi a pólusok között generálódó konfliktust.
Ez a konfliktus az, amely nincs ott Nemes Márton képein, hiába keresik és kérik rajta számon egyesek. Bár a különféle hőmérsékletű és hangulatú színek kavalkádja létrehoz ellentmondásokat, a festményeken olyan sok a információ, hogy ezek ereje elvész. A kaotikus képtérben egyetlen energia sem kap lehetőséget arra, hogy kifussa magát, jelentékennyé váljon, és végül megmérkőzzön egy másikkal. Számomra ebben áll Nemes Márton művészetének fő mondanivalója. Festészetében olyan mértéket ölt a sokféleség, hogy az egyes elemek elveszítik önálló jelentőségüket, és harmonizálni kezdenek ahelyett, hogy hadba lépnének egymással. Mindez a maga nemében
nagyon mai és nagyon erőteljes állítás,
ha napjaink információs társadalmára gondolunk, ahol olyan mennyiségű ellenőrizhetetlen eredetű és valóságtartalmú inger ér bennünket (főképp a digitális térből és a közösségi médiából), hogy csak kapkodjuk a fejünket. Ez a felfokozott figyelmi állapot egy idő után megbosszulja magát, és letargiát kezdünk érezni. De Nemes szerint létezik egy másik megoldás is: a meditáció, az érthetetlen, dekódolhatatlan világ elfogadása. A fókuszvesztettség, valamint a csömört és szorongást kiváltó ingergazdagság belsővé lesz, és ezzel párhuzamosan puszta textúrává, színes zajjá redukálódik, a telítettség ürességgé alakul át. A Techno Zen terébe lépve egy középpont nélküli tájjal találkozunk. Ezért mondhatjuk, hogy Nemes képei – bár túlépnek a kereteken és a síkokon – valójában simák, a nyugalom és a csend dominál rajtuk (Silence Paintings).
Kiállítási enteriőr a Velencei Biennálén szerepelt művekkel.| Fotó: Rosta József
„Sohasem lehetsz abban biztos, hogy meddig releváns az, amit csinálsz.” – fogalmazza meg mosolyogva Nemes a mindenkori művész legmélyebb kétségbeesését. És igazából erről szól a Techno Zen zenje.
A bizonytalanságban való megnyugvásról.
Nemes Márton nem keresi többé a biztosat a fluid sokféleségben, hanem annak heterogenitásában, afféle derűs káoszként fogadja be, és így homogénné varázsolja azt. Piros, kék, sárga összekent képek: ez a rend.
Nemes Márton Techno Zen – A 60. Velencei Biennále Magyar Pavilonjának kiállítása + régi és új művek című kiállítása 2025. március 2-ig látogatható.
A bejegyzés trackback címe: