MIKÉPP LEHET MEGAKADÁLYOZNI A HÁBORÚT? – teszi fel a kérdést Virginia Woolf 1938-ban megjelent Három adomány című nagyesszéjében. A válaszon elmélkedve Woolf a maga ironikus nyelvén, kifinomult gondolkodásával azt járja körül, vajon a nők részvétele a társadalmi életben csökkentené-e a patriarchális uralommal összefüggő militarizmust, és mi módon volna ez lehetséges.
A kérdés ma épp olyan aktuális, mint 1938-ban és 2006-ban, a magyar kiadás évében volt, és épp annyira megválaszolhatatlan. Ma, amikor a világ boldogabb országaiban a nők az élet több területén dolgoznak, alkotnak, mint akkor, és a döntéshozatalban is részt vesznek. Csak éppen nem mindenütt, nem elég sokan és nem elég súllyal, ahhoz képest, hogy – akárcsak Magyarországon – milyen sokan szereznek egyetemi, köztük művészeti diplomát.
Dr. Tatai Erzsébet művészettörténész megnyitja a Női kvóta 02. kiállítást (Fotó: Végel Dániel)
A kvóta, az arányos rész a nőkre vonatkoztatva azt implikálja, hogy arányosság esetén a nők pontosan úgy és annyiban részesedjenek mindabból a jóból, amiből a férfiak. A női kvótát a gyakorlatban elsősorban politikai értelemben használják, másodsorban a vállalati felsővezetésben részt vevő nők arányára vonatkoztatják. Talán már nálunk sem sokan kételkednek komolyan abban, hogy kívánatos lenne több női akadémikus, sebész-főorvos, díjazott művész, politikus és női vezető, csak azt a fránya KVÓTÁT nem szeretik, azt, hogy törvénybe iktassák, mennyi nőt kell a parlamentbe juttatni. Pedig, hogy mennyire fontos volna a női kvóta elfogadása – mondjuk a magyar országgyűlésben, ahol kirívóan alacsony a női képviselők száma (14%) – nemcsak Európában, de világviszonylatban is, amellett filozófiai, morális, politikai érvek szólnak. Én csupán azt az empirikus érvet hoznám fel amellett, hogy viszonylag rövid távon és hatékonyan csak a kvóta törvénybe iktatásával lehet elérni kellő számú nő képviselő megválasztását, hogy azokban az államokban (jellemzően észak-európai államok), ahol bevezették a női kvótát, ott kiválóan közelítik – néhol el is érik – a kívánt arányt.
Mellesleg 2026-tól előírás kötelezi az európai uniós, tőzsdén is jelen lévő cégeket, hogy minimum 30%-ban női vezetők legyenek a cég irányításában. (Ebben egyébként nem állunk rosszul.)
Kiállítási enteriőr a Női kvóta 02 című kiállításban (Fotó: Végel Dániel)
A kvóta persze csak egy szám, ami nem old meg mindent a nemek közötti egyenlőség, egyenlő esélyek és bérek területén, de jó kiindulópont; szükséges, de nem elégséges feltétel.
Bennünket most azonban a művészeti szféra érdekel, ahol a magyar parlamentnél ugyan jobb arányokat lehet felmutatni, de a nők részvételi aránya elmarad az 50%-tól, díjazásuk, műveik piaci értkelése pedig messze leszakad a férfiakétól. Itt, a Ludwig Múzeumban, amelynek alapításkor, 35 éve 165-ből mindössze 8 műtárgy alkotója volt nő (kb. 5%), mára a tudatos, következetes gyűjtői koncepció eredményeként a több mint 1000 műnek 30%-át hozták létre nők.
Van még hova fejlődni, de a tendencia példamutató.
Az a kurátori felvetés, hogy legalább két kiállítás erejéig 100%-os legyen a nők részvételi aránya, hogy a Ludwig Múzeum gyűjteményéből csak nők által létrehozott műveket mutassanak be, itt és ma elég provokatívnak tűnik. Pedig ha belegondolunk, évszázadokig 100% körül mozgott a férfiak aránya, és ezt nagyon sokáig nem tartották sem provokatívnak, sem kifogásolhatónak. És hozzáteszem, nincs is kiállítva (az előző tárlatot is beszámítva) a gyűjtemény összes darabja. Amiből szerencsésen arra következtethetünk, hogy van még a raktárban is tartalék.
A kiállítás címe, a Női kvóta, az elmondottakat tekintve még kihívóbb, tekintve azt is, hogy maguk a művek nem beszélnek a női kvóta problémájáról.
A cím funkciója ekképp az, hogy felhívja a figyelmet a női lét, a női művészlét helyzetére itt ma Magyarországon. És miközben a kiállításban járkálunk szemlélve a műveket, amelyek ezernyi gondolatot és érzelmet indukálnak bennünk, ez, mint hátsó kis bogár a fülünkben, ott motoszkál – keretezi a kiállítást: A felvetett kérdés vezeti és befolyásolja, hogyan tekintsünk összességében a művekre.
Kiállítási enteriőr a Női kvóta 02 című kiállításban (Fotó: Végel Dániel)
A kiállítás első két termében a műalkotások egy-egy tematikus csoportot alkotnak, melyek tartalmilag élesen szemben állnak egymással, míg a szomszédos termekben elhelyezett műtárgyak nem tematikus egységeket, hanem művészeti stratégiákat, irányzatokat rajzolnak ki. Az első tematikus blokkot háború-kritikát megfogalmazó művek alkotják, a másodikat az otthon, a család, a gyerekek témáját kibontó művek. Az otthon és a család témája a kiállításban szétszórva is megjelenik – mintegy hálót alkotva a testtől a magányon át a vágyig a legváltozatosabb témákat felvonultató művek között. Ilyen pl. nyolc férfi élete három nő elbeszélésében vagy a láthatatlan házimunkát képviselő képek.
Az irányzatok között fontos csoportot képviselnek a konceptuális, szisztematikus, absztrakt művek, aztán az érzéki-új-konceptuális alkotások, majd a metafizikusak. Egy újabb csoportot alkotnak az érzéki festészeti hagyományok alapján álló festmények és installációk, melyek megkérdőjelezve-megőrizve differenciálják a kánont. Végül külön termet kaptak a legfiatalabb nemzedék munkái, amelyekben az alkotók új nézőpontok szerint aktualizálnak örök vagy öröknek vélt témákat (mint a természet, a veszélyeztetett természet és az anyaság), kifinomult vizuális módszereket alkalmazva, szellemesen ironizálva vagy érzékenyen reagálva a 21. századi fenyegetésekre.
Kiállítási enteriőr a Női kvóta 02 című kiállításban (Fotó: Végel Dániel)
A kiállítás fő érdeme, hogy itt végre reflektorfénybe kerülnek olyan festmények, rajzok, videók, szobrok, nyomatok, installációk és fotók, amelyek a mi női szempontjainkból tekintenek életünkre, környezetünkre, viselt dolgainkra.
Kritikus tömegben való megjelenésük segíthet a magukkal hozott értékek és létrehozóik érvényre jutásában. A kiállítás nem akarja megmondani, mi a női, mi nem, csak felmutat egy sor alkotást. Igaz, a háttérben bőségesen keretezi őket szöveges információkkal – ráadásul elhelyezésükkel, csoportosításukkal interpretálja is azokat. Nekünk kell felfedeznünk, vannak-e női témák, vagy csak olyanok, melyeket valamilyen okból nők kultiválnak, vagy pedig a nők épp olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a férfiak, épp úgy dolgoznak, gondolkoznak és alkotnak. A megszokott módszerektől, témáktól, mondandótól mindazonáltal kitapinthatók a finom eltérések, apró látószög-eltolódások. A látásmódbeli különbségek az alkotók egyéniségéből – és nem biológiai neméből – adódnak, mégis azok a körülmények, amelyek között élnek és dolgoznak, ahogy szocializálódtak, továbbá az eleven sztereotípiák különbözővé tették és teszik a nőket és férfiakat. Valójában a kiállított műveknek csak egy része szól a női életről, másik része nem; egy részük olyan témákat vet fel, amelyekkel jellemzően nők szoktak foglalkozni, de másik részük nem; sokukat jellemzi női látásmód, de néhányukat nem. Van ironikus, van szarkasztikus, melankolikus, hűvös és kritikus; némelyikük felborzolja lelkünket, a másik tárgyilagosan szól.... és így tovább.
Kiállítási enteriőr a Női kvóta 02 című kiállításban (Fotó: Végel Dániel)
A kortárs művészeti mikrokozmoszban élő, itt bemutatott alkotások nem a kvótáról szólnak, és összességük, a kiállítás sem, mindazonáltal a kiállítás egésze és mindegyik mű egy-egy érv (is) a női kvóta mellett.
Tatai Erzsébet művészettörténész, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet tudományos főmunkatársa.
A Női kvóta 02 című kiállítás 2025. március 16-ig látogatható!
Bővebb információt a kiállításról IDE KATTINTVA talál.
A bejegyzés trackback címe: