Ludwig Múzeum Blog

Rávetíteni az égről készült filmet az égre, ráfesteni egy lány profilját önnön arcára, vagy vízbe meríteni egy pohár vizet. Vesszőre vesszőt, színre színt – hetvenes évekbeli akcióiban Tolvaly Ernő nem tükröz vissza többet annál, mint ami a valóságban történik. A kijelentések felerősítésével járó ismétlődés mégsem fárasztó: a hétköznapiság és művészet közötti egyenlőségtétel valami újat hoz létre – olyan többletet, mely a semlegesen nézelődő figyelmét sem kerülheti el. A Ludwig Múzeum szombati Akció // Performansz // Esemény elnevezésű programján pedig immár nem csak dokumentációk révén, de élő közegben is bárki találkozhat az akció titokzatos műfajával.

1976. április 5-ének reggelén Tolvaly Ernő szokásos módon kávét ivott a Rózsa presszó egyik asztalánál. Amikor befejezte, kért még egyet, és elfogyasztotta azt is. Míg azonban az első esetben mintegy művészként egy akciót hajtott végre, addig a második kávét úgy itta, ahogyan mi isszuk a hétórai kávénkat: csak úgy, még kócosan, megszokásból. Meg mert szükségünk van rá. A két eseményről, két, kinézetre csaknem egyforma fénykép készült, alattuk a következő kérdéssel: Mit csinál a „Gilbert & George”, ha nem élő szobor? Tolvaly az ’éneklő szoborként’ elhíresült alkotópároshoz hasonlóan művészet és valóság határmezsgyéjén keresgél – no, nem végső válaszokat, de annál valami sokkal őszintébbet.

És hogy mit is csinálnak a művészek, ha éppen nem művészek? Nos, a hetvenes évek egy csapatnyi fiatal művészhallgatója – köztük Tolvaly –, akiknek konvención és országhatáron is átnyúló neoavantgárd világa a korszak kultúrpolitikai közegében épp csak a főiskola falai közé nem fért be, jobbára a már említett presszóban ült, és tematikus akciósorozatai révén kutatta a művészet mibenlétét.

Az Egy pohár víz vízben c. akciójában Tolvaly egy pohár vizet merített meg egy ugyancsak vízzel teli nejlonzacskóban, majd a poharat a zacskóba visszatéve lezárta azt. A művészet a valóságból merít, láthatóvá csak a foglalata – jelen esetben a pohár – teszi. Ez az összemosódás vagy ismétlődés, a tautológia fogalma központi helyen áll Tolvaly művészetfilozófiájában. A Tautologikus mozgás során hat ember próbál mozdulatlanul ülni, az árnyalatnyi mozgások azonban elkerülhetetlenek: az önmagát megfigyelő résztvevő ezeket ismétli felerősítve, mígnem az apró, önkéntelen mozdulatok szinte a felismerhetetlenségig nem torzulnak.

Tolvaly számára a megértés egyik alapvető eszköze a játék, ehhez azonban társakra van szüksége – méghozzá a tudatosan vagy éppen tudattalanul szerepet vállaló néző személyében. Az 1975-ös Csodálatos rendszer – mely a Ludwig Múzeum tárlatának címét is kölcsönözte – keretében a térben véletlenszerűen elhelyezett, vízzel teli gyufásdobozokat a mit sem sejtő dohányos jellegzetes mozdulatával rázza meg – a gyufák remélt zörgése helyett azonban víz fröccsen rá.

„Akarsz-e játszani mindent, mi élet?” – teszi fel a kérdést versében Kosztolányi, Tolvaly Ernő pedig nagyon is akart, és bízott benne, hogy akarunk mi, nézők is. Erre ad lehetőséget a Ludwig Múzeumban szombaton megrendezésre kerülő Akció // Performansz // Esemény, ahol első kézből tapasztalhatjuk meg az akció sajátos műfaját: Tolvaly gondolatiságából kiindulva, Gyenis Tibor és Koronczi Endre egy egyszerű történet megvalósításával szemlélteti, hogyan írhatja át egymást művészet és valóság. Mert tényleg úgy van, hogy „az ember él, és egyszerre észreveszi egymás mellett Duchamp Giocondáját, egy kalapot (talán Beuysét) és egy üveg erősszagú kölnit.”

A szombati eseményen a korszak akcióiról s azok közegéről Tolvaly barátja és alkotótársa, Lengyel András mesél, aki a Csodálatos rendszer megnyitóján Duchamp 3D-s sakk-készlete köré tervezett happeninget. A Ludwig Múzeum Tolvaly Ernő retrospektív kiállítása november végéig megtekinthető.