A Kis magyar kockológia. A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban című kiállításunkhoz kapcsolódva, a kiállítás fő támogatójával, a LATEREX Építő Zrt-vel Generálkivitelezés "kicsiben" címmel pályázatot hirdetettünk, amelynek célja, az volt, hogy a projektbe bevonja azokat, akik ilyen típusú házban élnek. A pályázatra olyan magánszemélyek nevezhettek, akik saját tulajdonú kockaházat újítottak fel az elmúlt tíz évben.
Célunk az volt, hogy ne csak a kortárs képzőművészet elvontabb nézőpontjából, hanem a házak mindennapi használói szempontjából is közelebb hozzuk a témát, és felkeltsük a figyelmet, hogy mennyi lehetőség rejlik egy-egy ilyen épület modernizálásában, amelyek akár inspirációként is szolgálhatnak mások számára.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Szolnoki József képzőművész, egyetemi docens, Őze Sándor, az Építészfórum szerkesztője és Sztankov Attila, a Laterex Építő Zrt. vezérigazgatója | Fotó: Szabó Zsófia
A Múzeumok Éjszakája keretében tartott díjátadón és kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők egyetértettek abban, hogy az a negatív megítélés, amely ehhez a tömeges háztípushoz sokáig fűződött mára már megszűnt - megszűnőben van - többek között azért is, mert
ezek a házak remekül alakíthatók és sok potenciál van bennük.
Ez pedig napjainkban, amikor előtérbe kerültek a fenntarthatóság és az épületek energetikai korszerűsítésének praktikus szempontjai, előnyt jelent. A pályázat Laterex Zrt. által adományozott díjai is stílszerűen praktikus eszközök voltak (Makita akkus csavarhúzó szett, Stanley szerszámkészlet, Kärcher magasnyomású mosó), amelyek jól jöhetnek majd a felújított ház körüli munkához és karbantartáshoz.
Úgy képzelnénk, hogy kockaházakkal csak vidéken találkozhatunk, de ez egyáltalán nem így van. Budapest külső kerületeiben is szép számmal találhatók belőle, sőt a háztípus legelső ismert példánya is itt épült (az újpesti ház ma már nincs meg, radikálisan átépítették).
A pályázatunk nyertesei közül ketten is Budapestről jelentkeztek.
III. helyezett: Bata Tamás (Budapest, Csillaghegy-Pünkösdfürdő)
Bata Tamás épület- és enteriőrfotós Pünkösdfürdőn vásárolt egy régi házat. Városi gyerekként emlékezetes élménye volt nagyszülei kisalföldi falusi kockaháza, ami akkor, - mivel a faluban szinte mindenkinek ilyen volt - számára egyet jelentett a szabad, gondtalan, rántotthús illatú (gyermek)élettel.
Soha nem láttam egysíkúnak, mert minden ház az egyformasága ellenére hordozott valami egyedit, vagy valakiket, akik azzá tették. - írta az érdeklődésünkre.
A pünkösdfürdői ház a felújítás előtt
És felújítva. | Fotók: Bata Tamás
A tartószerkezeti falakig lecsupaszító felújítás nagy munka volt. A kockaházak jellegzetes "stíluselemét", a sátortetőt megőrizték, viszont a cserép színét megváltoztatták. A többi pályázó esetében is azt tapasztaltuk, hogy szinte mindenki különbözni akart az előképtől, és a jellegzetes téglavörös tetőcserép helyett többnyire trendi szürke, vagy antracit cserepet rakatnak a tetőre. A népszerű Bramac római tetőcserép lágy, hullámos rajzolata mediterrán hangulatot kölcsönöz és elegáns megjelenést ad.
Jól harmonizál a dísztelen fehér homlokzat minimalista megjelenésével.
A tágas nappali is mediterrán hangulatú
Tamást a megvásárolt házban a napfényes terek fogták meg, amit aztán a felújítás kimaxolt. "Visszagondolva, valószínűleg fotós fejjel néztem már akkor is a tereket, mivel épületeket fotózom nap, mint nap, így az élek, vonalak, letisztult forma, kedvező fény-árnyék viszonyok sokat jelentettek a döntés meghozásában.” - írta.
II. helyezett: Brezina Ágnes (Kemence)
Breznai Ágnesék a Nógrád megyei Kemencén találtak rá az alkalmas házra, amely meglehetősen elhanyagolt állapotú volt, így megfizethető áron tudták megvenni. A házat saját maguk újítottak fel családi részvétellel, minimális költségvetésből.
Ágnes szenvedélye a varrás, szereti a régi tárgyakat és kézműves holmikat. Pamutmacska néven gyerekeknek készít bájos kézműves varrományokat.
„Mindkettőnknek nagyon fontos nagyszüleink öröksége, akik hasonló házban éltek. Így megmaradt a cementlap burkolat, sőt, a hengerrel festett, enyves fal is. Még az is rájuk emlékeztet, ahogyan a redőnyön átszökik a fény.” - mesélték. A nyári konyha cementlapjait például az egyik elbontott melléképület alatt találták, így az nemcsak stílárisan illett be az elképzelésükbe, hanem költségtakarékos megoldásnak is bizonyult.
A kemencei ház a felújítás előtt és után | Fotók forrása:.Brezina Ágnes
I. helyezett: Fest Krisztina (Budapest, Rákoscsaba-Újtelep )
Fest Krisztina egy 1960-as években épült XVII. kerületi házat vásárolt meg, amit 2022-ben alig fél év alatt teljesen újjá varázsolt. Az épület itt is igen lerobbant állapotban volt, a felújítás során az eredeti állapotból lényegében csak a főfalak maradtak meg.
Az eredeti utcai homlokzat | Fotók forrása: Fest Krisztina
És a ház ma.
A fürdőszoba a felújítás előtt és után.
Mivel a tulajdonos maga is lakberendezéssel foglalkozik, határozott koncepcióval és megfelelő praxissal vágott bele a felújításba. Legfőbb tervezési szempontja egy könnyed, tiszta világ megteremtése volt, a lehetőség szerinti legnagyobb nappali élettér kialakításával és letisztult enteriörökkel.
Az egyterű nappali és konyha
Ezek a jól sikerült példák is azt mutatják, hogy invencióval, jó ízléssel, hozzáértéssel és sok munkával (és persze anyagiak is kellenek hozzá) a közelmúlt építészeti öröksége, a Kádár-kocka szépen korszerűsíthető és vonzó élettérré alakítható.
Gratulálunk a nyerteseknek! És köszönjük a többi pályázónak is a részvételt, akik szintén nem mentek haza üres kézzel a díjátadóról: éves belépőt kaptak a Ludwig Múzeumba.
Kiállításunk, a Kis magyar kockológia. A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban 2024. augusztus 18-ig látogatható.
A bejegyzés trackback címe: