Yoko Ono 90

|

Yoko Ono 2023. február 18-án ünnepelte 90. születésnapját. Ez alkalomból bemutatjuk a Ludwig Múzeum gyűjteményében található fehér sakk-készletét.¹

Tarczali Andrea írása

yoko_ono_2011_sxswiki.jpgYoko Ono, Forrás: Wikipedia, Készítő: Earl J McGehee, Szerzői jog: (c)2011 Earl J McGehee 

Yoko Ono (Tokió, 1933. február 18.) japán képzőművész, filmkészítő, zenész, zeneszerző, előadó és békeaktivista. Művészete a Fluxushoz, a konceptualizmushoz és a feminizmushoz egyaránt kapcsolódik. Az 1960-as évektől közönségét a művészeti folyamatokba bevonó és provokáló performerként vált ismertté, mielőtt John Lennon feleségeként is elhíresült volna. Egyik legismertebb performansza az 1964-ben, Tokióban bemutatott Levágott darab (Cut Piece), amelyben a nézők egy utasítást és egy ollót kaptak, hogy megvalósítsák az általa instruált művet. A közreműködők apránként levagdosták a művésznőről a ruhát, a darabkákat megtartva maguknak. Ezalatt Yoko Ono mozdulatlanul ült, arca mindvégig kifejezéstelen maradt.

A sajtó a „happening papnője” zsurnaliszta fordulatot használta jellemzésére, ezzel szemben ő maga idegenkedett a túl zajos, túl szertelen happeningtől. Darabjai inkább a csendes, meditatív zen-gyakorlatokkal rokoníthatók. A hetvenes évekre munkássága középpontjába a béke, a gyűlölet nélküli világ gondolatisága került.

Legendássá vált 1966-os Játssz bizalommal! (Play it by Trust) címet viselő objektje, a kizárólag fehér mezőkből álló sakktábla, fehér bábokkal. A fehér sakk-készletnek több változata is ismert. A Ludwig Múzeum gyűjteményébe került tárgyat – több más korábbi, gyakran efemer anyagból készült munkájához hasonlóan – a nyolcvanas években újra elkészítette tartósabb anyagból. A művésznő Bronzkorszaknak nevezte el munkásságának ezen korszakát, melyben reagált a nyolcvanas évek kihívásaira, a pragmatizmusra és a nagyfokú anyagelvűségre.

_yoko_ono_play_it_by_trust.jpgYoko Ono: Játssz bizalommal! 1966 (1986-87), festett bronz sakk-készlet, 1,6x76,2x76,2 cm; festett fa bútorok, változó méretek, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum; A Galeria ’56 / Sam Havadtoy ajándéka, 1993, Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum

Yoko Ono ennek ellenére hű maradt a hatvanas évek, a Fluxus szellemiségéhez is, a folyamatos változás, változtatás fenntartásával és pacifista, gyakran feminista hozzáállásának éberen tartásával. Sakk-készletének azonban nem csak az anyagát változtatta meg a nyolcvanas években, a mű alapszituációját is áthangolta némiképp: a már folyamatban levő, adott állást mutató játékot „visszarendezte” a kezdőpontra. A kezdő állással és a sakktábla alapvonalán olvasható Play it by Trust címmel kapunk felhívást a képtelen játékra.

De vajon hogyan lehet játszani csak fehér bábokkal a fehér táblán?

„Ha az ember megpróbál ezzel a fehér sakkal játszani, kiderül, hogy nem is olyan nehéz… és egyébként is valamennyien ezt csináljuk az életben, pontosan ezt” – nyilatkozta a művésznő a mű magyarországi bemutatóján. 1993. március 16-án párhuzamosan két helyszínen is kiállítása nyílt Budapesten.

_yoko_ono_1993_poster.jpgYoko Ono: Veszélyeztetett faj 2319-2322 (Endangered Species 2319-2322) című kiállításának plakátja, 1993 (Ludwig Múzeum Adattára, Ad/9-2009.6; Reprodukció: Rosta József) 

A budapesti Ludwig Múzeum első időszaki kiállításaként az 1992-es Veszélyeztetett fajok 2319-2322 (Endangered Species 2319-2322) című műegyüttest mutatta be, míg a város egy másik pontján, a Galeria ’56-ban is nyílt egy bemutató „Play it by Trust” címmel. Yoko Ono és élettársa, Sam Havadtoy budapesti galériájában a fehér sakk-készlet is szerepelt Yoko Ono korai művei társaságában. A sakktábla egy asztallal és két székkel kiegészítve várta a közreműködőket a lehetetlennek tűnő játékra.Ono gyermekkori élményeiről szóló beszámolójából tudjuk, hogy egyéb játék híján a fejben sakkozás volt az egyik kedvenc elfoglaltsága a második világháború idején. Talán ez is közrejátszott a mű gondolatának megszületésében. Pár lépés megtehető a memóriára támaszkodva, majd a szembenállás, a hagyományos szabályok követése értelmét veszíti.

A „Játssz bizalommal” felszólítás jelentéskörét a művésznő a falakon elhelyezett „Béke Keleten, Nyugaton, Északon és Délen” kalligráfiáival is hangsúlyozta.

A szöveg mindvégig fontos alkotóeleme maradt Yoko Ono képzőművészeti munkáinak. A hatvanas évek egyik bemutatóján a korábbi műveihez kapcsolódó utasításokat, az ún. „esemény-partitúrákat” állította ki, amit Grapefruit címen 1964-ben önállóan is kiadott. Ezek a szövegek – a konceptualizmus szöveghasználatát megelőlegezve – mind egy-egy gondolatot, gondolati műveletet jelenítettek meg.

yoko_ono_grapefruit_cover.jpgGrapefruit. A Book of Instructions and Drawings by Yoko Ono, Simon & Schuster, New York, 2000 (borító)
(A kötet megtalálható a Ludwig Múzeum könyvtárában)

Yoko Ono gyakran képtelen helyzeteket teremt, paradoxonokhoz nyúl, hogy megtörje a „vagy-vagy” logikáját. Ingerszegény környezettel teremt megfelelő pszichikai teret ahhoz, hogy a közreműködő figyelmét egyetlen ideára összpontosítsa. A „Play it by Trust” címe és az installáció megjelenése összecseng John Lennon Imagine (1972) című kompozíciójának víziójával, amelynek Yoko Ono a társszerzője.

Képzeljük el mi is ez a világot – hiszen a képzelet világokat képes teremteni.

 

¹ Yoko Ono: Játssz bizalommal! 1966 (1986-87). A mű jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum A háborúnak vége! Ha akarod c. kiállításán (2022. november 29. – 2023. március 5.) látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr8018054282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása