Ludwig Múzeum Blog

A Konok Tamás életmű-kiállításához kapcsolódó sorozatunk 5. része

 1948 őszén Konok beiratkozott a Képzőművészti Főiskolára és beköltözött a pesti Luther kollégiumba. A változó politikai hangulatot akkor még csak az jelezte, hogy az ideológiai szempontból „veszélyes” diákok nevei mellé bejegyzéseket kellett tenni. Konoknak, mint egyébként sokszor az életében, most is szerencséje volt; hiába járt a bencés gimnáziumba, a titkárnő ezt az információt nem továbbította. S bár nagyapja minden követ megmozgatott, hogy az unoka bekerüljön – elvitte Medgyessy Ferenc szobrászhoz és levelet írt a főiskolán építészetet tanító Gerlóczy Gedeonnak –, erre végül nem volt szükség. Konok ráadásul oda került, amire már korábban is vágyott; Bernáth Aurél osztályába.

Konok Tamás, 1948 – Konok – Hetey Alapítvány

A kollégiumi zaklatásokat (padlófelmosás fogkefével, lelki terror) talán azért tudta könnyebben elviselni, mert Bernáth tanítási módszere, illetve a lassan kialakuló baráti köre mindezért kárpótolta. A főiskolát a kommunista hatalom végül 1949 nyarán „kebelezte be”, számos tanárt elbocsájtottak, új tanárokat neveztek ki, a folyosókra a szovjet szocialista realizmus nagyjainak olcsó nyomatai kerültek, a főtitkár pedig Rákosi Mátyás öccse, Bíró Zoltán lett.

Konok ekkoriban került közelebbi kapcsolatba Barcsay Jenővel, akit számos támadás ért; „formalistának” (azaz a külső formát a tartalom elé helyező művésznek) nevezték, és felrótták neki, hogy nem tud rajzolni. Mellesleg Barcsay ekkor kezdett bele a híres anatómia könyvébe, a tanszékén kiállított rajzaihoz szinte zarándokoltak a hallgatók (a könyvért 1954-ben Kossuth-díjat is kapott). Pozícióját elsősorban az gyengítette, hogy megpróbált kilépni a kommunista pártból – felmentését azért kérte, mert „ráébredt”, hogy ő csak egy láthatatlan csavar a pártállami gépezetben, így cselekvési lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Kodály Zoltán (aki akkoriban a Művészeti Tanács elnöke volt, ráadásul olyan hírnévvel, ami érinthetetlenné tette) jót nevetett Barcsay ötletén, és rábólintott a párt elhagyására.

Barcsay Jenő anatómiát oktat

A főiskolán bevezették a marxizmus-leninizmus és az orosz nyelv oktatását, a Szabad Nép félórákat (minden reggel az aktuális újság vezércikkeit kellett „helyesen” értelmezni), és szinte elvárták a nyilvános önkritikát. A diákoknak kötelező volt részt venni a békekölcsön felajánlások összegyűjtésében. Hogy az „önkéntes” pénzadományokat kicsit elviselhetőbbé tegyék, Konok társaival a bérházak udvarán zenélt – a repertoár Bartók Béla hegedűre írt duóiból állt–; ez persze sokaknak nem tetszett, így gyakran landolt rajtuk az éjjeli edények tartalma (ezért később esernyő alatt muzsikáltak).

Felvonulás Győrben, 1947. május 1. Fortepan / Konok Tamás id.

A főiskolán kevés volt a párttag, így más egyetemekről vezényeltek át hithű, hobbiból festegető elvtársakat. Maxi a jogi egyetemről érkezett, csekély anatómiai tudással – mestere azért azt tanácsolta, hogy alakjait először aktként fesse meg. A vezér börtönéveit megörökítő festményének első fázisát a művészhallgatók kitörő örömmel üdvözölték. A képen Rákosi a priccsen ülve épp az elvtársak által kenyérben becsempészett detektoros rádiót hallgatja, miközben a fegyőr feszülten figyeli. A festmény mindkét szereplője teljesen meztelen volt. „A szemlélő azt gondolhatta, hogy a fegyveres szexuális támadásra készül a szerencsétlen, zenét hallgató fogvatartott ellen”. Mivel félő volt, hogy Maxi másnap már felfesti a zoknikat és az alsónadrágokat, Konokék egy táblát tettek a mű mellé: „Maxi, ne nyúlj hozzá, megvette a Louvre!”.

Konok Tamás vizsgamunkája, 1953 – Konok – Hetey Alapítvány

Konok 1953-ban visszakerült Bernáth-mesterhez – ekkor vezeték be a kötelező diplomamunkát is. A festmény bemutatása/megvédése előtt vizsgát kellett tennie művészettörténetből és marxizmusból. Az utóbbi volt a vízválasztó; ha ott nem megy át valaki, diplomát sem kap. Konok a „Trockij, Buharin, Zinovjev, Kamenyev és egyéb fehérgárdista törpék” című tételt kapta – amely egyébként nem szerepelt a jegyzékben felsorolt vizsgakérdések között. Színészi tehetségébe kapaszkodva éktelen hablatyolásba kezdett; Sztálin és Lenin fiktív beszédeinek részeleteit idézte, megspékelve „pártos” kifejezésekkel. Mivel cáfolni senki sem tudta, s oly meggyőzően hadart, így négyest kapott.

A vizsgamunkája (avagy mesterműve) kemény dió volt; hogyan lehet elmismásolni a kötelező politikai témát, másrészt, miként válasszunk valamit, ami illeszkedik a „jövő felé menetelő, boldog optimizmus” körébe? A Zászlót varró nő (aki elrévedve mered a fellobogózott utcára) megfestése kínkeserves volt; Konok bizton tudta, hogy műve bukni fog. És ismét szerencséje volt; a közönség számára is nyilvános diplomavédésen egy ismeretlen (bár nyilván komoly pozíciót betöltő) elvtárs oly meggyőzen érvelt a kép nagyszerűsége mellett, hogy a közönség tapsviharban tört ki. A szakmai zsűri meghátrált – a művet pedig megvette a Honvédelmi Minisztérium.

 Eberhardt Gersli Csupi 

Sorozatunk Konok Tamás életmű-kiállításához kapcsolódik és a 2019-ben megjelent Emlékkövek című önéletrajzát követi. 

Konok Tamás: Emlékkövek. Fejezetek egy önéletrajzból
Új Művészet, Budapest, 2019
keménytábla, 252 oldal
(a kiadvány a Ludwig Múzeum Shopban is kapható)