Ludwig Múzeum Blog

64 évvel ezelőtt, 1956 november 3-án és 4-én Budapest több pontján ládákat helyezett el a Magyar Írók Szövetsége, amelyekben pénzt gyűjtöttek a forradalom mártírjai és családtagjaik számára. Ez az akció azóta Erdély Miklós nevéhez kötődik, aki előtt tisztelegve Bik Van der Pol, holland művészpáros elkészítette az akkori ládák másolatát bronzból. Ezt a műtárgyat láthatjuk most a Ludwig Múzeum Időgép című kiállításán. Amikor a művet először kiállították, újabb érdekességek gazdagították az amúgy is sokrétű történetet. A Műtárgysztorik következő részében ismerjük meg a Cím nélkül (Erdély Miklós nyomán) – Moszkva tér projekt (2003) című művet.

Bik Van der Pol Cím nélkül (Erdély Miklós nyomán) – Moszkva tér projekt (2003) | Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

Az 1956-os forradalom egyik ismert történetévé vált az a pénzgyűjtési akció, amelyet november első napjaiban valósított meg a Magyar Írók Szövetsége. A város több pontján ládákat helyeztek ki, amelyek fölé plakátot ragasztottak arra kérve a járókelőket, hogy adakozzanak. A plakátra egy százforintost rögzítettek ragasztószalaggal (az akkor legnagyobb címletű bakjegyet), amit bárki könnyen elemelhetett volna, ahogy a ládákban folyamatosan gyarapodó pénzt is.

A korabeli újságcikkekben olvasható, hogy senki nem nyúlt a pénzhez, és aki elhaladt a ládák mellett, beledobott valamennyit.

A visszaemlékezések eltérőek arról, hogy mennyi pénz gyűlt össze pontosan, de azt lehet tudni, hogy körülbelül kétszázezer forint volt az összeg, amit a szövetség tagjai személyesen juttattak el a rászorulókhoz. Több helyen összetűzés alakult ki a ládáknál, mert fegyveres őrök álltak oda, hogy a pénzt őrizzék. Ez felháborodást váltott ki, mivel nem volt szükség őrizetre. Az Írószövetség meg is kérte az őröket, hogy távozzanak. 

Pénzgyűjtő láda Budapesten 1956 november 3-án és 4-én. | Forrás: Fortepan / Nagy Gyula

Évtizedekkel később, egy 1983-ban készült és 1991-ben publikált interjúban Erdély Miklós – a magyar neoavantgárd egyik legkiemelkedőbb alakja – úgy nyilatkozott, hogy ő kezdeményezte az Írószövetségnél az adománygyűjtést, és az egészet saját művészeti akciójaként definiálta, amelynek az Őrizetlen pénz az utcán címet adta. Annak ötletét, hogy pénzt lehet az utcán gyűjteni, többek között az a történet inspirálta, hogy valaki a harcok során véletlenül belelőtt egy cipőbolt kirakatába, megsérült egy cipő, aminek a sarka alá tett egy tízforintost, ami még egy hét múlva is ott volt, nem vette el senki.

Erdély ekkor érezte először, hogy a művészetnek nemcsak „műalkotás” funkciója lehet, hanem valamilyen más célja is.

Akkoriban talán egyedül John Cage zenéjében fedezett fel ilyen jellegű törekvést, de elmondása szerint ekkor még nem hallott a művészeti akciókról és az ötvenes években a világ egyéb pontjain kialakuló happeningekről. Mégis, ezt az akciót a magyar művészettörténet-írás az első magyar performanszként jegyzi.

Ez a történet inspirálta a kétezres évek elején a Bik Van der Pol holland művészpárost (név szerint Liesbeth Bik és Jos van der Pol), akik bronzból elkészítették az 56-os ládák mását, tisztelegve az akkori akció előtt. Ezt a ládát köztéren helyezték el, amely gesztus már önmagában is izgalmas, ugyanis a hagyományos és mára már divatjamúlttá vált köztéri emlékművek kritikájaként is felfogható.

2003-ban, a Gravitáció című köztéri projekt keretében a bronzládát kihelyezték a Moszkva tér közepére azzal a céllal, hogy a járókelők számukra feleslegessé vált, de még használható tárgyakat helyezzenek el benne, amit mások elvihetnek és hasznosíthatnak.

Sajnos az akció nem volt sikeres, a járókelők leginkább szemetet dobtak a ládába, így pár nappal később, a sérülések megakadályozása érdekében, a ládát el is szállították a helyszínről, majd a Ludwig Múzeumba került a művész ajándékaként, ahol kiállították. Funkciója ekkor megváltozott, köztéri akció kellékéből műtárggyá avanzsált.

Bik Van der Pol bronzládája a 2003-as akció helyszínén, a Moszkva téren | Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

Szintén a pénzgyűjtő akcióra reflektált a Gravitáció projekt két másik résztvevője: Beöthy Balázs arra kérte a környéken kéregető hajléktalanokat, hogy egy-egy eurót adjanak a járókelőknek és a megálló autósoknak. San Keller, svájci művész pedig a szállásra kapott pénzből takarót fércelt magának, és azt magára terítve három éjszakát töltött a Moszkva téren. Az akció után a takarót elajándékozta.

A bronzládát a Ludwig Múzeumban első alkalommal a lépcsőházban állították ki. Az egyik látogató emlékezett az eredeti 56-os akcióra, és ötszáz forintot dobott a kiállított ládába, amely így visszatalált az eredeti szellemiségéhez, mivel a pénzhez, csak úgy, mint akkor, nem nyúlt senki. Amikor a teremőrök észrevették a bankjegyet, értesítették a múzeumi ügyeletest, aki riadóztatta a gazdasági osztályt, akik némi papírmunka után elkönyvelték az összeget. A hivatalos jelentésben az áll, hogy „ismeretlen adakozó ötszáz forintot adományozott a múzeumnak”.

A történet így tehát körbeért, és kapott egy új értelmezési réteget. A kiállítótérben elhelyezett láda jelenleg nem pénzgyűjtésre szánt eszköz, hanem egy több mint fél évszázadon átívelő művészeti akció emléke.

Így ha a láda mélyén „kutatunk”, nem pénzre lelünk, hanem egy sok szálon futó műtárgysztorit találunk.

Ha szeretne még többet megtudni a témáról, Boros Géza tanulmányát ajánljuk, amely alapján ez a bejegyzés is készült.