Ha létezik abszolút nemzetközi ismertség, amit magyar művész elérhet, akkor az idén 97 éves Reigl Judit méltán ennek ikonja. Breton és Hantai barátja, akinek számos jelentős nemzetközi és magyar gyűjteményben megtalálhatók munkái, és övé az élő magyar alkotótól legmagasabb áron eladott mű (827 millió forint) megtisztelő címe is. Hazatérése a magyarországi művészeti színtérre nem volt bukkanók nélküli. Ezen a napon, május elsején, a munka ünnepén született, de talán senki sem állt távolabb a megvalósult szocializmus legsúlyosabb éveinek rémképétől, mint a szabadságot lelkében hordozó Reigl.
Reigl Judit: Prelúdium (A fúga művészetéhez), 1978 | Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum
Itthon valószínűleg kevesen tudtak róla, amikor René Passeron 1975-ben megjelent szürrealista enciklopédiájában (magyarul: A szürrealizmus enciklopédiája. Corvina, Budapest, 1984) par exellance szürrealista alkotóként, Max Ernsttel, Magritte-tal és a mozgalom nagy standardjaival együtt említette Judit munkásságát. A kötetben reprodukált mű Reigl egyik kulcsmunkája, amely a magyar változatban „Vegyi egyesülés fáklyája” címmel jelent meg. A mű eredeti címe Hermetikus tűz. Nehéz megérteni, hogyan és miért lett belőle más. Igazából tökéletesen reprezentálhatna egy látványos kémiai reakciót is, mondjuk a klór és nátrium fényjelenségektől kísért, heves reakcióját. Mégis, a mű azért kulcsmű, mert mérföldköve annak a változásnak, ahogyan Judit a figuratív szürrealizmustól ellép az automatikus írás (ecriture automatique) felé. A mű igazi akciótér, univerzuma a festő kitárt karjai között bontakozik ki, ahol a vászon előkészített felületére egy görbe karnisvassal kalligrafikus gesztusokat húz. A mű hatása éteri, mintha gerjesztett atomok, vagy a világűr szupernovái között járnánk, valahol a szingularitás határvidékén.
Reigl Judit Flambeau de noces chimiques, 1954 | Fotó kredit : © Philippe Migeat - Centre Pompidou, MNAM-CCI /Dist. RMN-GP
© Adagp, Paris / Forrás: www.centrepompidou.fr
Pedig legalább annyira kemény, programadó mű, amellyel Judit elfordul a Breton-féle, a jungiánus felfogás barlangjában ücsörgő szemlélettől, noha a katarzis kezdettől jelen volt Reigl és Breton találkozásakor.
Hantai vitte el Bretont a magyar festő műtermébe, ahol egyszer csak sírni, könnyezni kezdett az Apokaliptikus lovasok c kép előtt, és felkiáltott: „Vitale sacré!” Judit ott helyben nekiajándékozta a képet, amely Breton halála után a Center Pompidou gyűjteményébe került.
Azt követően, hogy Reigl 1950-ben átvágott a vasfüggöny néven ismert műszaki határzáron, majd három és fél hónap gyalogtúra után megérkezett Párizsba, évtizedeknek kellett eltelnie, hogy Magyarországon (el)ismerjék, és önálló kiállítása lehessen (Műcsarnok, 2005, MODEM 2010, Ludwig Múzeum, 2014). A visszavezetésben kulcsszerepe volt Makláry Kálmán műkereskedőnek. Az ő közreműködésével legutóbb a Ludwig Múzeumban volt áttekintő igényű tárlata az alkotónak.
Reigl Judit 2014-es kiállítása a Ludwig Múzeumban | Fotó: Márton Szilvia / Ludwig Múzeum
2007-ben került a Ludwig Múzeum gyűjteményébe Reigl Judit egyik későbbi, de továbbra is az automatikus tömbírást használó festménye. A zenei címadás nem véletlen,
Judit festés közben mindig zenét hallgatott, de nem az inspirálódás, vagy hangulati atmoszféra megteremtése miatt, hanem a zenei darabok struktúrája miatt.
A fúga mint ilyen, sajátos szerkezetével remek analógiája a műben megnyilvánuló festői szerkezetességnek, amit a sajátos technika, a vászon két oldalról való megdolgozása és a taszító-ellentétes karakterű festékek kölcsönhatása hordoz magában.
Reigl Judit 2014-es kiállítása a Ludwig Múzeumban | Fotó: Márton Szilvia / Ludwig Múzeum
Judit dinamikus karakterével, élénk, mindenre emlékező elméjével remek partnernek, nagyszerű „programnak” bizonyult. Mikor 2005-ben, egyéni kiállítása alkalmával (Műcsarnok) itt volt Budapesten, ámultan nézte a sokat változott várost. Egy délelőtt elmentünk megkeresni egykori lakhelyét, műtermét a XIII. kerületbe, a Gogol utca környékére. Úgy hittük, hogy megtaláltuk a házat, amit kívülről alaposan szemrevételeztünk. Ahogy haladtunk tovább a Duna felé, Judit arról panaszkodott, milyen pakura-szag van mindenfelé. A Szent István-parknál kiérve a folyóhoz egyszer csak elénk tárult a gázolajszag forrása: a sok, vízen serénykedő dunai hajó csak úgy ontotta magából a dízeles kormot. Kellemetlenül fojtogatta a szmog, így nem is sokat időztünk, szabadabb levegőt keresve, ahogyan tette azt anno, hetven évvel ezelőtt…
Néhány éve Reigl Juditot szülővárosa, Kapuvár díszpolgárává szerette volna emelni, nem tudni, hol tart ez a folyamat ma, minden esetre 2014-ben a város „okos” emléktáblát avatott a művész szülőházánál, amely ma tüdőszűrő állomás, és amely egykori épület udvarán született Judit. A tábla rádiófrekvenciás kapcsolattal, valamint QR-kód segítségével kínál digitális tartalmakat az alkotóról; maga a rendszer ma is működik, de sajnos a hivatkozott URL már nem aktív.
Emléktábla Kapuváron | Fotó: Készman József
(Reigl Judithoz, és az ötvenes évek életvilágához „kötelező” film, mint háttéranyag: Makk Károly – Egymásra nézve, 1982, Galgóczi Erzsébet kisregénye alapján)
Készman József
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.