Mi köze van Hieronymus Boschnak és a nyugat-német Bosch márkának a vajdasági neoavantgárd művészethez? Milyen volt a hatvanas-hetvenes évek kulturális élete az egykori Jugoszláviában? Honnan ered az avantgárd kifejezés? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a Bosch+Bosch csoport és a vajdasági neoavantgárd című kiállításról szóló alábbi írásunkban.
Szalma László Hommage to Dada, 1972 | Forrás: Marinko Sudac Collection
A Bosch+Bosch Csoport 50 évvel ezelőtt, 1969-ben alakult Szabadkán, és 1976-ig működött. A Ludwig Múzeum ebből az alkalomból rendezett kiállítást, amely elsőként mutatja be átfogóan a kollektíva működését. A több mint 600 alkotás és dokumentum a zágrábi Avantgárd Múzeumból érkezett, Marinko Sudac horvát műgyűjtő magángyűjteményéből.
A tagok száma az évek során változott, ugyanakkor hét művész, Szombathy Bálint, Kerekes László, Csernik Attila, Ladik Katalin, Slavko Matković, Szalma László, illetve a fiatalabb korosztályhoz tartozó Ante Vukov tagsága állandónak bizonyult. A kiállítás bemutatja a tagok munkásságát, illetve a Bosch+Bosch-hoz kapcsolódó további művészek alkotásait is.
A Bosch+Bosch Csoport tagjai 1975-ben Újvidéken. A képen balról jobbra Slavko Matković, Szalma László, Ladik Katalin, Szombathy Bálint és Csernik Attila | Forrás: Marinko Sudac Collection
A csoport egy olyan időszakban formálódott, amikor a világ nagy átalakulásokon ment keresztül Keleten és Nyugaton egyaránt: a diáklázadások, a Holdra szállás, a vietnami háború elleni megmozdulások, a hippi mozgalom, a szexuális forradalom, a technológiai fejlődés új irányokat hozott az emberek hétköznapi életébe, illetve a művészet világába is. A változások hatására számos, fiatal művészekből álló kollektíva alakult szerte a világban. Jugoszláviában a Bosch+Bosch időrendileg a második ilyen szerveződés volt.
Szombathy Bálint Jugoszlávia dekonstrukciója, 1974 | Forrás: Marinko Sudac Collection
Akkoriban Jugoszlávia különbözött a kelet-európai országoktól, hiszen szabadon lehetett utazni a világ minden tája felé, és a nyugati könyvek, magazinok gond nélkül érkeztek az országba. Ezeket a kiadványokat azonnal le is fordították, így a fiatal művészek frissiben ismerhették meg az éppen aktuális nyugati tendenciákat, művészeti áramlatokat. Ennek ellenére a szabadkai művészeti közeg nem haladt a korral. Szombathy Bálint, a kiállítás egyik kurátora, multimediális művész, író, szerkesztő, a Bosch+Bosch Csoport alapító tagja így emlékszik vissza erre az időszakra: „Akkoriban a szabadkai művészeti világ meglehetősen elmaradott volt. Barátaimmal együtt ez ellen lázadtunk, de nem úgy, hogy hangosan kiabálva kivonultunk az utcára, hanem csendben, a művészeti projektjeinken keresztül.
Meg akartuk mutatni, hogy ebben a relatív szabad társadalomban tovább lehet értelmezni a szabadság fogalmát.
Nem akartuk a világot megváltani, de bíztunk benne, hogy az élet lényeges összetevői átminősíthetők, tökéletesíthetők ténykedésünk nyomán.”
Szombathy Bálint tárlatvezetést tart a Ludwig Múzeum kiállításán | Fotó: Glódi Balázs / Ludwig Múzeum
A szabadkai fiatalok számára a művészet és a kultúra fontos helyszíne volt az Ifjúsági Tribün, amelynek égisze alatt évente rendeztek saját munkáikból kiállításokat. A Bosch+Bosch alapító tagjai itt ismerkedtek meg egymással, majd 1969 augusztusában a Triglav Cukrászdában megalapították a csoportot. Az elnevezés egyrészt a németalföldi festő, Hieronymus Bosch iránti csodálatból született, másrészt a nyugat-németországi Bosch cég nevéből, amely akkoriban a jugoszláv piacon is jelentős teret hódított. Az „első Bosch” utal a csoport korai éveire, amikor még a hagyományosabb művészi formákat részesítették előnyben. Azonban hamar ráébredtek, hogy ez nem az ő világuk, és az akkoriban egyre elterjedtebb új mediális technológiák világában fogják megtalálni művészeti nyelvüket. A fényképre, a diapozitívra, a filmre, a televízióra, a fénymásolóra és egyéb korszerű technológiákra utal a névben a „második Bosch”.
Új mediális technológiákat felhasználó művek a kiállításon | Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum
Ez mind annak ellenére történt, hogy a csoport tagjai alig rendelkeztek megfelelő technikai eszközzel, emiatt egyfajta szegényes művészet vagyis arte povera jellemezte alkotásaikat. Abból dolgoztak, amihez hozzá tudtak jutni, például a magazinokhoz, így gyakran készítettek papírkollázsokat. Számos természeti intervenciót is létrehoztak, hiszen az sem igényelt különleges technikai felszereltséget.
Kerekes László Vizuális beavatkozások szabad térben, 1972 | Forrás: Marinko Sudac Collection
Azonban ez a minimális eszköztár pozitívan hatott műveikre, hiszen így mindig a lényeget ragadták meg, és alkotásaikban sűrűn koncentráltan jelent meg a mondanivaló. Művészetükben tehát a gondolatiság volt a fontos és nem az, hogy mennyire néz ki igényesen az adott munka.
Csernik Attila Badtext sorozat, 1972 | Forrás: Marinko Sudac Collection
A csoport tagjai nem kizárólag a vizuális művészet területén alkottak, többségük íróként, szerkesztőként, költőként is tevékenykedett, illetve a két terület metszéspontjában jöttek létre a vizuális költemények. Ezen kívül az experimentális zene, a performansz-művészet, a mail art mind fontos részét képezték munkáiknak. A sokszínűség szellemi síkon is jellemezte a Bosch+Bosch értékrendjét, hiszen nem egy egységes eszmét megfogalmazva alakultak, hanem a művészet fogalmának egyéni átértékelése lebegett célként a szemük előtt. Ez a hozzáállás az akkori neoavantgárd kollektívákra általában jellemző volt, ahogy az azt megelőző avantgárdra is.
A kiállítás nyitótere | Fotó: Szabó Zsófia / Ludwig Múzeum
Az avantgárd kifejezés egy francia műszóból ered, jelentése a katonai nyelvben „előörs”. Egy olyan mozgalomról van szó tehát, amely megelőzi a művészet, a kultúra és a társadalom aktuális irányzatait. Ahogy a két világháború között az avantgárd művészet szakított az akkor hagyományosnak számító művészeti formákkal és valami újat kívánt létrehozni, úgy az ötvenes, hatvanas években kialakuló neoavantgárd mozgalom is ugyanilyen irányba haladt. Ezt tette a szabadkai Bosch+Bosch Csoport is. Ahogy Szombathy Bálint fogalmaz:
„Akkoriban nem törődtünk vele, hogy a munkáink bekerüljenek egy múzeumba vagy egy galériába. Kerestük a szabadság új határait, és azt az utat, hogy hogyan lehet kikerülni a társadalmi konvenciókból, a hétköznapi keretekből. Fiatalok voltunk és egyszerűen jól éreztük együtt így magunkat.”
A kiállítás 2019. november 17-ig látogatható a Ludwig Múzeumban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.