Velence anno 3D-ben

110 éves a Velencei Biennále Magyar Pavilonja

|

velence3d_10

110 évvel ezelőtt nyílt meg a Velencei Biennále Magyar Pavilonja. Ebből az alkalomból egy korabeli sztereófotó nyomába eredtünk: vajon mikor készülhetett ez a fénykép és ki lehet rajta az a két kalapos fazon a pavilon előtt? És mindez hogy jön az idei Biennáléhoz?

Pár évvel ezelőtt a Fortepan gyűjteménye egy páratlan kollekcióval gyarapodott. Schoch Frigyes (1856–1924) közel hatszáz, a századfordulón készített sztereófotója került fel a honlapra. Schoch gazdag budapesti építési vállalkozó volt, akinek kedvtelése a fotózás volt: bejárta és végigfényképezte fél Európát és Budapestről is számos képet készített.

Ebben az anyagban található egy 1906-osnak titulált felvétel a velencei Magyar Pavilonról. Legutóbb, amikor a Fortepan legjobb Velence-fotóiból csemegéztünk, megigértem hogy erre a fényképre még visszatérünk. A fotó kuriózumértékét növeli, hogy eddig szinte csak hivatalos felvételek voltak ismertek a pavilonról, melyeket főként a velencei Giacomelli stúdió készített. Privátfotók a pavilonról a századelőről eddig nem kerültek elő.

Már a publikálásakor a Fortepan-aktivisták körében felmerült, hogy a datálás téves lehet, hiszen a Magyar Pavilon 1909-ben épült, így a felvétel nem készülhetett 1906-ban, de nem történt semmi,

a Fortepanon máig téves évszámmal vannak fenn Schoch velencei fotói.

Pedig összevetve a különböző helyszíneket és a szereplőket, könnyen beazonosítható, hogy melyik kép mikor készülhetett. Az azonosítást nehezíti, hogy az üveglemezeken jelzetek többnyire nincsennek, a tároló dobozokon pedig csak városnevek szerepelnek, s rejtély, hogy a helyenkénti sorszámozás vajon milyen kronológiát követhetett egykor.

Az olaszországi sztereóképek tároló doboza a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában | fotó: Boros Géza

Stereoscope classeur. L. Gaumont & Cig. Paris | fotó: Boros Géza

Schoch Frigyesnek hét egyértelműen Velencében készült felvétele van fent a Fortepanon, ebből öt – a rajta szereplők ruházatából következően – bizonyíthatóan egy időben készült. Fényképezett a Lidón, a Rialtonál, a Szent Márk téren és a Biennále helyszínén, a Giardiniben. Vegyük kiindulópontnak ezt a képet, melynek eredetijét a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában – ahová a család a kollekciót letétként elhelyezte – magam is kézbe vehettem.

Az eredeti üveglemez a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában | fotó: Boros Géza Az eredeti üveglemez a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában | fotó: Boros Géza

A felvételen a Magyar Pavilon a még eredeti, magas tetős formájában látható, oromzatán a Nagy Sándor tervezte, Attila lakomáját ábrázoló üvegablakokkal. A pavilon előtt a Maróti Géza által állított – s a megnyitó után eltávolított – kalotaszegi kopjafáknak már nincs nyoma. A kép előterében egy fiatalember – ifjabb Schoch Frigyes – látható lezserül támaszkodva egy oszlopnak, vélhetően egy zászlóárbócnak. Ez a kandelláber a pavilon tavaszi átadásakor készült képeken még nem látható. A felvétel pozíciója ma már nem megismételhető, hiszen a helyet, ahol a fiatalember áll, 1956 óta a finn pavilon foglalja el. A fák lombozatából is arra lehet következtetni, hogy a felvétel nem tavasszal, hanem jóval később, ősszel készülhetett. (A Biennále 1909-ben április 22-től október 31-ig tartott).

A hátul álló bajszos idősebb úrról nem tudjuk, hogy kicsoda. Más családi képeken nem bukkan fel, csak az olaszországi képeken szerepel. A kezében egy könyvet tart, amely mérete alapján talán a Biennále központi katalógusa lehet. (Ekkoriban a katalógusok még puhaborítós kisméretű könyvecskék voltak).

Ők ketten szerepelnek a milánói Scala előtt készült felvételen is, ami szintén rosszul, 1906-os évszámmal van fent a Fortepanon (ebből kiindulva a többi olaszországi fotó készültének időpontját is érdemes lenne felülvizsgálni. (UPDATE: e bejegyzés nyomán ez időközben megtörtént!). Ugyanők láthatók két további velencei fotón, amelyek a Lidón készültek. Ezek hátterében a távolban jól kivehető a San Marco campaniléje furcsa formája: a Velence látképét uraló toronyról hiányzik a csúcsos toronysisak.

A Lidón | fotó: Fortepan / Schoch Frigyes A Lidón | fotó: Fortepan / Schoch Frigyes

A torony ugyanis 1902-ben összeomlott,

hatalmas törmelékheggyel borítva el a Szent Márk teret. Tíz évig tartott az újjáépítése. A romok egy részét a Giardiniba szállították, ebből töltötték fel a dombszerű részt, ahol ma a Biennále német pavilonja áll.

A campanile romjai 1902-ben a Szent Márk téren | forrás: Wikimedia A campanile romjai 1902-ben a Szent Márk téren | forrás: Wikimedia

Schoch a témát közelről is megörökítette: egy hajóról is lefotózta az újjáépülő harangtornyot. Egy másik képen, a Szent Márk téren a galambokat etető Frigyes mögött ugyancsak kivehető a torony újjáépítésének előrehaladott állapota.

forrás: Fortepan/ Schoch Frigyes A Doge palota és a Szent Márk tér ifjabb Schoch Frigyessel. fotó: Fortepan / Schoch Frigyes

Egymás mellé téve a campanile újjáépítésének különböző fázisait megörökítő archív fotókat, a mozgatható állványarmatúra pozíciójából jól beazonosítható, hogy melyik évben jártak Schochék Velencében.

1909-ben és 1910-ben | forrás: venipedia.it A campanile 1909-ben és 1910-ben | forrás: venipedia.it

Az 1910-es esztendő is számításba jöhet, ugyanis a római nemzetközi kiállítás miatt az 1911-es Biennálét előrehozták 1910-re. A képeken azonban jól látszik, hogy 1910-ben az állványzat már feljebb került és más a formája, mint a Schoch-féle felvételen.

A campanile újjáépítése nagy esemény volt velenceiek számára, ezt mutatja, hogy az 1909-es Biennále – a VIII. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás – plakátjára is az épülő torony képét tették.

Az 1909-es Biennále plakátja | forrás: Wikimedia és Velencce 1908 | forrás: venipedia.it Az 1909-es Biennále plakátja és egy képeslap katonai léghajóval | forrás: venipedia.it

Fentiek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a 110 évvel ezelőtti Biennálén jártak Schoch Frigyesék és akkor készült a Magyar Pavilonról a tárgyalt sztereókép.

De mi is az a sztereófényképezés?

Egy olyan képalkotási módszer, amely segítségével két képpel a térlátás illúziója kelthető. A sztereófotózás fénykora a 19. század vége volt, amikor Amerikában milliószámra készültek ilyen felvételek. A technika népszerűsége 1910 körül már leáldozóban volt, a 1950-es években támadt fel újra iránta az érdeklődés. Hátránya, hogy a térhatású kép nézéshez speciális nézőkére vagy szemüvegre van szükség. Napjainkban a térhatás már egy egyszerű számítógépes programmal előidézhető, ahogy a leadképben is láthatjuk:

A Giardiniben | fotó: Fortepan / Schoch Frigyes A Magyar Pavilon előtt 1909-ben | fotó: Fortepan / Schoch Frigyes

Az idei Velencei Biennále Magyar Pavilonjában Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállításán a művész által kitalált – digitálisan megtervezett, de analóg módon működő – huszonhárom kamera lesz látható lightboxokon.

A fantáziakamerák között lesz egy sztereókamera is.

Waliczky műleírása szerint: „A Sztereó kamera térhatású képet vesz fel oly módon, hogy két lencséje van, minthogy az embernek is két szeme van, és a két objektív, azaz a két lencse kicsit különböző képet rögzít a valóságról, térhatást keltve. Ez nem újdonság, rengetegen építettek ilyen kamerát a fotográfia kezdetén, fából is. Ami ebben a dizájnban új, hogy képkeresőt is építettem hozzá. Amikor az ember belenéz ebbe a kamerába és fényképet csinál vele, akkor eleve a nézőkéje is olyan, mint egy távcső, két szemmel nézem. És ezzel a játékkal, hogy két nézőkéje és két lencséje van, antropomorffá vált. Élőlényszerű, ahogy néz.”

velence3d_11 Waliczky Tamás: Sztereó kamera. Digitális print lightboxon, 100x10 cm, 2017/2018

A neves újmédia művész Képzelt kamerák című kiállításán hasonló művek lesznek láthatók az üveglemez kamerától, a szetereó flipbook-nézőn át, a spirál kameráig, melyek révén – a 21. századi technológia segítségével – az emberi látás és képalkotás történetének elfelejtett alternatívái tárulnak elénk. Az egyik kamerát a látogatók is kipróbálhatják majd: a pavilon udvarában egy kétkamerás interaktív installáció épül, mellyel a látogatók elkészíthetik a saját fényképüket a pavilon feletti égbolttal.

Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennále 2019. május 11-én nyílik és november 24-ig lesz látogatható.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr4314732225
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása