Ludwig Múzeum Blog

Erősen szubjektív válogatás, de hát hogyan is lehetne másként viszonyulni ehhez a városhoz!

évszám: 1968
képszám: 57741

Velence télen | fotó: Fortepan/Roberto Urban

Behavazott gondolák sorakoznak a Szent Márk tér mellett, a Bacino Orseolo gondolaállomáson. A nyári Velencéhez szokott szem számára szokatlan jelenetnek meseszerűséget kölcsönöz, ahogy a hó belepi a gondolák orrdíszét, a ferrot: mintha fröccsöntött műanyag törpe- vagy mikulásfejek díszítenék a hajók orrát hosszú fehér szakállal. Hátul a Hotel Cavaletto földszinti ablaksora. Ez a szálloda volt a kedvenc lakhelye a Velencei Biennále magyar pavilonja építészének, Maróti Gézának, valamint Márai Sándornak is, aki így írt róla: "különb mint a Danielli és a palace-ok, rangtartóbb, igazibb".

évszám: 1973
képszám: 61410

Riva degli Schiavoni, Hotel Metropole | fotó: Fortepan/Lencse Zoltán

Ezen a képen a vidékies hangulat ragad meg. A hosszan ellebbenő menyasszonyi fátyol időtlenné teszi a képet, mintha egy André Kertész-fotográfiát látnánk. Háttérben a Metropole szálloda homlokzata, amely ma is így néz ki, csak a felirat módosult: most négy csillag látható a név két oldalán az aranyozott mozaikmezőben. Valójában ez egy öt csillagos luxushotel nem messze a Sóhajok hídjától. Talán az esküvői menet is odatart fotózkodni.

évszám: 1964
képszám: 50415

Szent Márk tér, Prokurátori Palota | fotó: Fortepan/Nagy Gyula

„A Szent Márk tér nem nagyobb, mint a szegedi Dóm tér, mégis micsoda grandezza, a körülményekhez, a velencei térviszonyokhoz képest. Ez a negáció adja meg a nagyszerűségét: hogy mikor ilyen kevés volt a hely, nem szántak ekkora áldozatot hozni az önmaguk nagyszerűségének” – írja Szerb Antal a San Marco titkáról, majd így folytatja a Velence dícséretében:

"Velence a világ közepe.

Az egyik közepe legalábbis, mert a világnak több közepe van, tengelye többfele hajlik és sok az egyedül érvényes igazság, számos az »egy a szükséges«. A Szent Márk téren a világ közepén érzed magad (...), aki a Szent Márk téren sétál, tudja, hogy sétálása által valahogy funkciót tölt be, ott van, a Szent Márk téren, a világ közepén, és hagyja, hogy a világ körülötte keringjen.” 

A szlovén képzőművész és teozófus, Marko Pogacnik egy egész könyvet szentelt a témának (Geheimnis Venedig), tételesen levezetve a bizonyítást. A téren sétálva a tökéletes megkomponáltság érzete kerít hatalmába. Velencében "mindvégig bennem volt az az eláció – írja Szerb –, hogy itt vagyok és hogy ezáltal a magasabb térben való részvétel által magam is inkább vagyok".

Felülről lepillantva a térre még valamit felfedezhetünk: a díszburkolat geometrikus mintázata mintha egy robotot formázna. Üzenet a földönkívülieknek?

évszám: 1933
képszám: 42152

Kilátás a Doge-palotából a Riva degli Schiavonin lévő hajókikötőre. | fotó: Fortepan/MZSL-Ofner Károly

A nagy hajók mindig is hozzátartoztak Velence látványához. Csak míg a tengerjáró hajók egyre nagyobbak lettek, a város léptéke nem változott: a házak, az utcák, a terek és a vízen a gondolák ugyanakkorák maradtak, mint évszázadokkal ezelőtt. Az óriás óceánjárók elleni mai ellenszenv alapja a legújabbkor aránytévesztése: amikor egy hajó már magasabb a Szent Márk-székesegyház kupolájánál, az ennek az emberléptékű városi intimitásnak a lerombolásával egyenlő.

évszám: 1990
képszám: 77546

Campo San Salvador, Tadeusz Kantor lengyel képzőművész kiállítását hirdető plakát | fotó: Fortepan/TM

Velence vonzerejét sokunk számára egy kettősség adja: miközben lépten-nyomon belebotlunk a régmúlt emlékeibe, az abszolút jelen, a kortárs művészet is masszívan jelen van. Ez a kép is példa az egymásra rétegződésre: a Tadeusz Kantor kiállítását hirdető molinó hátterében az épület sarkán egy különös cégér, a szájában piros-kék üvegesernyőket tartó sárkány szobra látható. Itt volt a Marfirio család híres boltja, ahol több mint száz éven keresztül bőrárukat és esernyőket lehetett vásárolni.

A piros esernyőnek van egy újkeletű jelentése: a 49. Velencei Biennále alkalmából  egy szlovén képzőművész, Tadej Pogacar közreműködésével Velencében rendezett Piros Esernyős Felvonulás és a "Prostituáltak Pavilonja" óta világszerte a szexmunkások jelképévé vált.

évszám: 1910
képszám: 86323

San Giorgio Maggiore-sziget, látkép a San Giorgio Maggiore-templom harangtornyából. Jobbra a San Servolo-sziget | fotó: Fortepan/Schmidt Albin

Velencében az utazó különösen vágyik rá, hogy felfedezetlen, eldugott helyekre bukkanjon, ami lehetőleg úgyanúgy néz ki, mint sok száz évvel ezelőtt. A San Giorgio Maggiore-templom harangtornyából kipillantva a városnak egy ilyen, ritkán látott szeglete tárul elénk. A képen a lagúna olyan  mintha kiszáradt volna, s homokzátonyok vennék körül a szigetet. A parti épületegyüttesben ma yachtklub és koncertterem működik. Jobboldalt egy park széle látható. 2018-ban az  Építészeti Biennálén első alkalommal résztvevő Szentszék ezt a kies helyet választotta pavilonja színhelyéül: tíz sztárépítészt kértek fel, hogy tervezzenek a ligetbe a Vatikán számára kortárs kápolnákat.

évszám: 1909
képszám: 27552

A Biennále magyar pavilonja | fotó: Fortepan/Schoch Frigyes

Jövőre lesz 110 éves a Velencei Biennále magyar pavilonja. Ebből az alkalomból egy külön posztot fogok szentelni ennek a pár éve előkerült, ritkaságszámba menő privátfotónak, a tehetős utazó és amatőrfotós, Schoch Frigyes felvételének. Most vessünk egy pillantást a korabeli kiállításlátogató, ifjabb Schoch Frigyes hanyagul elegáns öltözékére, s a laza beállásra, amint a szecessziós magyar pavilon előtt, egy ismeretlen társaságában az oszlopnak támaszkodva modellt áll apja sztereókamerájának. "Itt voltam!"

évszám: 1934
képszám: 55549

Látkép a Szent Márk téri harangtoronyból észak felé nézve | fotó: Fortepan/Magyar Bálint

"Velence a közelség városa. A legemberszabásúbb város. Itt csődöt mond a nyugati kultúra fausti végtelenbe-törése, Velence nem »fejlődhet«, nem lehet nagyobb, mint amekkora, mert a rendelkezésére álló szárazföld minden izinkjét ősidőktől fogva betöltötte már. És ez a szárazföld nem sok. A város bármely pontjára eljuthatni félóra alatt és majdnem mindenhová gyalog. Minden közel van és ami messze van, az is odajön tapintható közelbe: a nagy hajók ott állnak meg az utcák közt, házhoz jön az óceán. Ezért talán, hogy

minden más városnál városabb, teltebb, otthonabb.” (Szerb Antal)

1930
képszám: 85515

A Hotel Hungária terasza a Lídón | fotó: Fortepan/Fancsy István

Egy otthonosan emberszabású városba emberek is kellenek, akik  jól érzik magukat, örülnek az életnek. Mint a képen a Hotel Hungária teraszán egy nyári este a fényképezkedés kedvéért egy pillanatra kővé meredt vendégsereg.

A Hungária a Lido egyik legmenőbb szállodája volt. Avatásán, 1906-ban ott volt Ady Endre is, aki korábban nem annyira volt elragadtatva a várostól. „Őszintén bevallom azt, amit sokan nem mernek. Engem nem érdekel a múlt, elkerülnek az ellágyulások. Istenem, Venezia engem talán húszéves koromban sem gerjesztett volna dalra. Bűzt, dohot szagoltam, csalást, fals színeket láttam… Erős érzésem egyetlenegy volt, a Lidón. Itt már a modern élet láza csapott felém s itt tenger a tenger, nem lagúna” – írta huszonhat évesen.

évszám: 1933
képszám: 57793

Rontott fotó | fotó: Fortepan/Szathmáry István

Egy elrontott fotó új nézőpontot és értelmet adhat egy ezerszer látott közhelyes képnek. Itt az amatőr fotós két turisztikai ikon, a Rialto híd és a dózsepalota látképét exponálta egymásra. A véletlennek köszönhetően a palota oszlopcsarnoka a Rialto tartópilléreiként jelenik meg a képen egy semmibe vezető, félbemaradt hídtorzót hozva létre. Olyan az egész, mintha egy posztmodern építész látomása lenne.

+1

évszám: 1910
képszám: 95017

A Canal Grande a Ponte dell'Accademiaról, szemben a Santa Maria della Salute fogadalmi templom | fotó: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum Diagyűjtemény

Ráadásként muszáj beválogatni egy tipikus, pazar velencei panorámaképet is. Valójában nincs rajta semmi extra, hétköznapi felvétel: középen egy gondola és egy csónak, amely egy csomó hordót szállít. A színezett diakép hidegkéken ragyog, a valóságban azonban a látványt meleget sugárzónak lell elképzelni, hasonlóképpen mint Szerb Antal örökbecsű leírásában:

„Alkonyodik a Molo előtt a lagunán, a San Giorgio Maggiore, a Giudecca-sziget és a Santa Maria della Salute körvonalai kiéleződve még inkább

a táji és emberalkotta szépség iskolás példájává,

ragozási mintájává, amo-amas-amat-jává lesznek. Mint egyébkor, a városon kiömlik a téglavörös-rózsaszín serenitas, ami örök maga-tudatlan nosztalgiaként él abban is, aki még sose látta, úgy hogy aki először jön Velencébe, az is úgy érzi, hogy már látta valamikor.”

UPDATE: És időközben könyvformában is megjelent: