Ludwig Múzeum Blog

Kemény György grafikusművész négyéves kora óta folyamatosan rajzol, fest, tervez. Megszámolni is nehéz, hány színházi előadáshoz, kiállításhoz és filmhez tervezett plakátot, emellett számos katalógus, könyv és lemez borítója, magazinok címlapja kötődik a nevéhez. A legendás Iparterv-kiállítások arculatát is ő készítette, illetve, most, ötven évvel később, a Ludwig Múzeumban rendezett Iparterv 50+ tárlathoz is tervezett egy plakátot. A kiállítás kísérőprogramjaként ellátogattunk Kőszeg Ferenc szerkesztő, politikus lakásába, ahol a cselédszoba falát és mennyezetét Kemény György híres szekkója borítja. Az 1971-ben készült alkotás állapota sokat romlott az elmúlt évtizedekben, azonban 2017-ben a Képzőművészeti Egyetem négy restaurátor szakos hallgatójának diplomamunkájaként elkezdődött a szekkó restaurálása, amely majdnem egy évig tartott. A szekkónézés után Kemény Györggyel leültünk beszélgetni. A művész 1936-ban született Budapesten és a mai napig éjjel-nappal (vagyis inkább éjjel) alkot hatalmas lelkesedéssel és energiával. Hamar letegeződtünk: ahogy mondja, ő nem is tud magázódni, pláne, ha közös munkáról van szó.

Kemény György a szekkó előtt | fotó: Kenéz György

Ludwig Múzeum (S. Zs.): Első üzenetváltásunk alkalmával, amikor az interjú időpontját egyeztettük, elmondtad, hogy éjszaka dolgozol és délelőtt alszol. Mi az oka ennek?

Kemény György: Ez így van szinte gyerekkorom óta. Imádok dolgozni, de napközben mindig megzavarnak. Éjszaka nyugalom van, béke, nincsen se utcazaj, se telefon, magam vagyok, a kutyák se ugatnak. Gyönyörű napfelkeltéket szoktam fotózni reggelente, és teljesen jól bírom az éjszakai életet. Mindenki tudja a környezetemben, hogy délután 3 előtt használhatatlan vagyok. Ha Nobel-díjat kapnék, és 12-kor adnák át, akkor köszönöm, nem kérem.

Gömbpanorámás felvétel a szekkóról | felvétel: Halász Géza

Mióta dolgozol számítógépen? Teljesen más így alkotni, mint kézzel rajzolni?

Húsz éve dolgozom komputeren, és imádok minden új eszközt. Szerintem nincsen különbség a kétféle munka között. Mondtak már nekem olyat, hogy áruló vagyok, mert nem papírra rajzolok, és hogy az új technikával készült művek nem maradnak meg. Dehogynem! Mostanában a legújabb, gilcée nevű technikával nyomtatják vászonra a képeimet. Száz év garancia van rá! A műkereskedelemben azok a képek, amiket ezzel a technikával nyomtatnak már műtárgynak számítanak.

Kemény György Egyenesek az égbe, Johann Lucas Kracker mennyezetfreskójának "reprója" (2019. február 22.) | fotó: A művész jóvoltából

A digitális képekkel kapcsolatban van egy történetem: Giottót meglátogatta Leonardo, (ami persze nem igaz, mert 150 év van köztük), és akkor Leonardo így szólt: – „Nézd, mit festettem erre a vászonra!" Erre Giotto: – „Hogy mire? Hülye vagy? A fal megmarad, az ilyen vásznat viszont elviszi a szél vagy elázik. Ráadásul ezzel a zsíros vacakkal?!"

Ma már tudjuk, hogy Leonardónak volt igaza. Persze Giotto is nagyszerű, de jön egy új technika, és a szellem, a művészi gondolat és a tudás ugyanúgy átjön. Azt szoktam mondani, hogy annyi a különbség a komputer és az asztali munka között, hogy régen az üres papírra meredtem rá, akkor ittam egy korty unikumot, hogy elkezdjem a munkát, most meg az üres fehér képernyő előtt iszom meg a korty unikumomat.

Kemény György által tervezett plakát az Iparterv 50+ kiállításon | fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Adattár és Digitális Archívum

Ugorjunk vissza 50 évet. Hogyan élted meg annak idején az Iparterv-kiállításokat?

Az az érdekes, hogy nagyon sokan azt hiszik, hogy ez egy összeforrott csoport volt. Nem erről volt szó, hanem egyszerűen utáltuk a szocialista világot, utáltuk a szocreált,

mindannyian vágyódtunk a nyugat-európai művészetbe tartozni,

és mindenki csinálta a saját munkáit. Nagyon jóban voltam a művészekkel, de akkoriban és szinte napjainkig, én a „plakátos Kemény Gyuri” voltam. Nem tudták, hogy párhuzamosan máson is dolgoztam, koncept munkáim is voltak, a Fészekben meg kiállításom. Remélem, ez most már megváltozott, hiszen a Ludwig Múzeum mostani tárlatán kiállították egy nagyméretű képemet.

Az Iparterv-csoport tagjai a Ludwig Múzeum kiállításának megnyitóján | fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Adattár és Digitális Archívum

Az 1968-as Iparterv-kiállítás katalógusának címlapját, amin egy napszemüveges arc van, én terveztem, illetve a plakátot is, ami egy melleit takargatni próbáló aktot ábrázol. Nagyon lelkesen és illegálisan kiragasztgattuk ezeket a plakátokat. A második kiállításra nem is emlékszem, mert akkoriban már nagyon sokat dolgoztam, filmplakátokat készítettem meg sok minden mást.

Az 1968-as Iparterv-kiállítás katalógusának borítóterve | forrás: Artpool Művészetkutató Központ

Egy munka megalkotása előtt, legyen az egy lemezborító, vagy egy kiállítás, egy film plakátja, szoktál kutatómunkát végezni?

Hogy mennyi előkészület van, az nagyon sok mindenen múlik. Régebben mindig az történt, hogy ha felmerült egy tervezőgrafikai munka: „Jaj de jó, ez nekem való! Mikorra kell? – Tegnapra.” Na, olyankor nincs nagy előkészület! Például a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról lemezborítójánál az történt, hogy sokáig nem lehetett tudni, lesz-e rá pénz. Aztán egyszer csak felhívott a Laux Józsi, ő volt a menedzser, hogy „Gyuri, baromi jó hírem van, lesz tasak a Popfesztiválhoz, csinálhatod! Egy kis probléma van, reggel nyolckor készen kell lenni vele” – mondta este nyolckor. Nekiestem minden előtanulmány nélkül, és elkészült.

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról lemezborítója 1973-ból | fotó: A művész jóvoltából

A filmplakátokkal hogyan bíztak meg?

Magyar filmeknél ketten versenyeztünk, külföldieknél meg behívtak. Mindig levetítették a filmeket előre, reggel nyolckor kezdődtek a vetítések, úgyhogy ezeket a kiváló filmeket nagyon utáltam a korai időpont miatt! A lengyeleken és rajtunk kívül még az NDK-ban csináltak filmplakátokat. A nyugati világban meg irigyeltek bennünket, mert ott úgy működött, hogy mondjuk Amerikában előre megtervezték a plakátot, elkészítették a színészekről a fotókat, aztán az egyes országokban annyi volt a feladat, hogy rá kellett különböző nyelven írni ugyanazt a szöveget. Nálunk viszont nem ez volt, hanem hagytak minket fantáziából dolgozni. A Régi idők focija filmplakátját is saját ötletből készítettem. A magyar filmeknél a MOKÉP mint forgalmazó és a rendező, a külföldi filmeknél pedig egy zsűri döntött arról, hogy ki kapja a munkát.

A Régi idők focija című film plakátja | fotó: A művész jóvoltából

A 30-as évektől a második világháborúig, aztán a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig tartott a plakátok fénykora. Ma már vége a plakátok világának, mert egyre drágább kinyomtatni, és senkit sem érdekel, mert mindenki a telefonját bújja – én is.

Mi alapján döntöd el, hogy elvállalsz-e egy munkát?

Mindig kell valamilyen baráti összecsengés, csak így tudok dolgozni. Nem szoros barátságokra gondolok, hanem hogy a munka elején valahogy egymásra érzünk. Szóval én nem vagyok egy gép, hogy megrendelnek valamit, és akkor megcsinálom.

Élvezni szeretem a munkámat, mindig művészetnek tekintettem és soha nem a zsozsó érdekelt.

Min dolgozol jelenleg, illetve milyen jövőbeli terveid vannak?

Ez egy nagyon jó kérdés, mivel sokan érdeklődnek a régi munkáimról, aminek nagyon örülök, de mégis engem a jelen, sőt inkább a holnap érdekel. Minden korábbi munkámra, még az októberire is azt mondom, hogy gyerekkori zsenge.

Most egy teljesen új dolgot kezdtem el. Ki nem állhattam fiatalkoromban a barokkot, de most valamiért rákattantam a barokk mennyezetfreskókra. Elkezdtem előhalászni reprókat, és barokk mennyezetfreskókat másolok, pontosabban alakítok át mai stílusomban absztrakt képekké. Az azonosságot velük a formák szenvedélyes kanyargása, az egyenesek mellőzése, a bő színhasználat adja.

Kemény György Egyenesen a mennybe, Pietro Da Cortona VIII. Urbino Pápát ábrázoló mennyezetfreskójának "reprója" (2019. március 1.) | fotó: A művész jóvoltából

A mostani Ludwigban megrendezett Iparterv 50+ című kiállításról mi a véleményed?

Nekem nagyon tetszik! Nagyon jó, levegős, összejön, és kiderül az is, hogy ma is igen aktívak azok az emberek, akik 50 évvel ezelőtt az Ipartervben bemutatták a műveiket.

A Ludwigban kiállított művedről mesélnél?

Ez egy 3 különböző képből összerakott triptichon. Számomra nagyon fontos a viccesség, ezért senki nem érti, hogy miért foglalkozom koponyákkal, és kérdezgetnek, hogy rosszak-e a leleteim. Az igazság az, hogy a kedvenc boltomban, a Tigerben halloweenkor találtam ezeket a színes kis koponya alakú radírokat, amiket lefotóztam. Az alulnézetből látható koponyát pedig az interneten találtam. Még soha nem láttam koponyát alulnézetből, szerintem zseniális, egyszerűen érdekelt.

Kemény György Memento Vitae, 2018 | fotó: A művész jóvoltából

A klasszikus festészetben a memento mori arra figyelmeztet, hogy emlékezz a halálra, én viszont az életre akarok emlékezni, ezért adtam azt a címet, hogy Memento vitae.

Egyáltalán nem foglalkozom a halállal, sosem foglalkoztam igazán, miközben gyerekkorom óta azért is kések el mindenhonnan, mert mindig rendet rakok otthon, mikor eljövök, mert ki tudja. Viszont én egy optimista, vidám fickó vagyok! Számomra ez egy színes, vidám kép, hát nevetnek a koponyák!