Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968 – 1980 címmel nyílt kiállítás a Ludwig Múzeumban tavaly tavasszal. A budapesti helyszín után Pécsre, majd Szombathelyre utazott a tárlat, ahol jelenleg is nyitva tart. Január elején a pécsi kiállítás megkapta a „Made in Pécs - Az év művészeti eseménye” díjat. Ez az örömteli esemény lett volna ennek a bejegyzésnek a témája. Azonban pár nappal később szomorú hírt kaptunk. Kismányoky Károly, a Pécsi Műhely egyik alapító tagja január 11-én, 74 éves korában elhunyt. A tavalyi kiállítás emlékképeit felidézve, a következő sorokkal rá emlékezünk.
Kismányoky Károly (fotó: Tóth László)
A Pécsi Műhely munkásságát bemutató kiállítás tavaly áprilisban nyílt meg a Ludwig Múzeumban, ahol a látogatók megismerhettek egy olyan különleges művészeti világot és közeget, amely addig szinte teljesen ismeretlen volt a nagyközönség számára. Érzékelni lehetett a levegőben, hogy történelmi jelentőségű eseménynek vagyunk a szemtanúi. A megnyitón ott volt Kismányoky Károly is, és ahogy Készman József, a kiállítás egyik kurátora írta: „láttam lelkesedni is, csaknem szteppelni, amikor a Ludwig Múzeum tereiben egyben látta a Pécsi Műhely időszakából összegyűjtött munkákat.”
Pinczehelyi Sándor, Kismányoky Károly, Szijártó Kálmán a Ludwig Múzeum Párhuzamos avantgárd - Pécsi Műhely 1968-1980 kiállításán (Fotó: Körtevélyesi László)
Kismányoky Károly a képzőművészet számos területén alkotott maradandót grafikusként, fotósként, animációs filmek készítőjeként, tévés szakemberként. Műveinek jelentős részét a Pécsi Műhely tagjaként hozta létre, ezekből gazdag válogatást láthattunk a kiállításon: zománcképeket, a tájkísérletek írásos dokumentációját, és fényképeit, különböző egyéb akcióról készült fotókat, animációs filmjeit, és még sorolhatnánk.
A Pécsi Műhely működésének első éveiben a csoport tagjai nyaranta a Bonyhádi Zománcgyárban alkottak geometrikus mintázatú zománcképeket. Kismányoky Károly, átlépve a szigorúan szabályos geometrikus formavilágot, olyan zománcképeket is készített, amelyek a sokszínű minta hatására inkább szőttesre hasonlítanak, mintsem zománcozott acéllemezre.
Pinczehelyi Sándor, Kismányoky Károly, Halász Károly zománcképei a Ludwig Múzeum kiállításán (fotó: Rosta József)
1970-től kezdve a Pécsi Műhely, Magyarországon elsőként, számos land art akciót, más néven tájkísérletet valósított meg, amelyekhez Kismányoky Károly választotta ki a helyszíneket, és minden akciót rendkívül precízen előre megtervezett, részletes jegyzeteket készített. Így jöttek létre a land art-mappák, amelyek pótolhatatlan dokumentumokként maradtak fenn az utókornak. A Pécs környéki kőfejtőkben, erdőkben helyeztek el geometrikus formákat, és megfigyelték, hogyan hat a természet ezekre az elemekre, illetve miként befolyásolják a táj látványát ezek a formák.
Homokbánya, 1970. (forrás: Pécsi Műhely archívum)
A Pécsi székhelyű kiállítás tavaly szeptemberi megnyitója előtt Kismányoky Károly visszament a régi tájkísérletek helyszíneire, és lefotózta azokat újra, hogy látni lehessen mennyit változott a táj az elmúlt évtizedekben.
Land art helyszínek akkor és most (fotó: Tóth László)
Mindig fontosnak tartotta, hogy a tájkísérletekben a természetet sértetlenül hagyják, ne hagyjanak nyomokat. Olyan módon gondolkodott a tájkísérletekről, ahogy a klasszikus tájképfestő, aki szintén nem alakítja át a tájat, csak megfigyeli. Nem véletlen, hogy olyan helyszíneket választott a land art kísérletekhez, ahol régebben tradicionális tájképeket festett.
Kismányoky Károlyt mindig az alkotás létrejöttének folyamata érdekelte. Úgy gondolta, hogy amikor a mű elkészült, akkor abban a pillanatban élettelenné válik. Ezért fordított nagy gondot a művészi folyamat fényképes dokumentálására. Később a művekről készült dokumentáció maga is művészeti alkotássá vált. Ezek közül számos fotót láthattunk a Pécsi Műhely kiállításán, a tájkísérletekről készült fényképeken kívül számos későbbi akcióról készült fotót is, amilyenek a „mindent látó szem” különböző helyeken és helyzetekben történő elhelyezéséről, vagy saját ruháinak elégetéséről készült felvételek.
Mások szemével, 1973. /részlet/ (acb Galéria jóvoltából)
Az élettel teli, folyamatos mozgásban lévő művészet érdekelte, ezért is fordult a Pécsi Műhely utolsó éveiben az animációs film felé, amely elkészülte után is „mozgókép” marad. A Ludwig Múzeum tavalyi kiállításán három animációs filmjét nézhette meg a közönség (Bauhaus, Martyn, Pszichorealizmus). A fotózás a Műhely működése után továbbra is központi szerepet töltött be munkásságában. Folyamatosan dokumentálta az őt körülvevő környezetet, Pécset, a város életét, eseményeit, a várost körülvevő tájat, és annak változásait. Amikor fotózott, ahogy Készman József írta, úgy érezhette magát az ember, mintha tükröt tartana elé.
A tükör fogalmánál ér össze az életműben fotózás és filmkészítés, hiszen nem lehet véletlen, hogy egyik filmjét Pilinszky János: Kalandozás a tükörben című meséjéből készítette, Ahol kialszik a világ...címmel. És ahogy a mesében szereplő Kisfiú rácsodálkozik a Tükörországban látott világ csodájára és szépségére, ugyanúgy csodálkozhatunk rá mi is, nézők Kismányoky Károly műveire. A Kisfiú szavait idézve:
„Mitől ilyen szép? – ötlött fel benne a kérdés…Mivel amit látott, lassú volt, fényes, és súlytalan. – Álmomban nem láttam ehhez hasonlót!” – ámuldozott… – Itt minden könnyed és szép, hogy akár ágyba lehetne bújtatni, asztalra lehetne rakni, üveg mögé lehetne keretezni!”
Világoskék papírtekercs, fák között kifeszülve, 1970. (forrás: Pécsi Műhely archívum)
A Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968 – 1980 című kiállítás 2018. február 17-ig tekinthető meg a Szombathelyi Képtárban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.