Fényképgyűjtemény, fekete szoba, a rágógumik csodálatos történetei, és a szakállak morális dimenziója…Mi a közös siker titka? – A Gilbert és George művészpárossal készült interjú második része.
Ludwig Múzeum: Hogyan készítik a műveiket?
Gilbert & George: Nem igazán tudjuk elmagyarázni, hogy valójában hogyan készülnek, ez tulajdonképpen rejtély még számunkra is. Amikor lemegyünk reggel a műterembe és ránézünk egy képre, amelyet előtte való nap alkottunk, soha nem tudjuk igazán rekonstruálni, hogy hogyan jutottunk el az eredményig.
L. M: Kik vesznek részt az alkotómunkában?
G & G: A képeink mindössze három ember közreműködésével jönnek létre. Mi ketten dolgozunk rajtuk, és az asszisztensünk, aki segít.
fotó: Végel Dániel
L. M: Hogyan kezdődik egy-egy képsorozat elkészítése?
G & G: Az első lépés mindig az, hogy rengeteg digitális fényképeket készítünk olyan témákról, amelyek tetszenek nekünk, vagy érdekelnek minket; mint például mi magunk, de sokat fotózunk külső és belső helyszíneken, készítünk portrékat, fényképezünk kezeket, fákat, cetliket szavakkal, vagy éppen bombaformájú patronokat. Egy hatalmas, szótárszerű gyűjteményünk van tíz-húszezer fényképpel. Ezeket a fényképeket kinyomtatjuk kontakt másolatok formájában. Ezekből a kisméretű képekből, húsz-harminc darab látható egy oldalon. Amikor ez megvan, hatalmas asztalokra terítjük ki a sok képet, és kiválasztjuk azokat, amelyeket szeretnénk felhasználni.
L. M: Mi történik ezután?
G & G: Amikor kiválasztottunk egy bizonyos számú fényképet, akkor átmegyünk egy másik szobába, amelyik teljesen fekete. Ez az a szoba ahol elkészítjük a látványtervet. Ez a folyamat kreatív része, és tíz százalékát teszi ki az egész alkotómunkának. Szeretünk szabadon alkotni, és gyorsan tapasztalni. A művészek mindig is így dolgoztak, hogy terveket készítettek először. Ezek a tervek tökéletesek, hiszen ha már egyszer elkészültek, akkor újra fel lehet őket használni.
fotó: Végel Dániel
L. M: Mennyire keresik tudatosan a képek témáját?
G & G: Ezt a folyamatot is rejtély övezi, ugyanis amikor készítjük a fotókat, akkor még nem tudjuk, hogy miért fényképezzük ezeket, vagy egyáltalán fel fogjuk-e használni. Jó példa erre, hogy annak idején fotókat készítettünk az utcán talált rágógumikról, és ezeket a képeket sosem használtuk fel. Majd évek múlva hirtelen felfedezzük, hogy ennek a témának is van egy morális dimenziója. Mindegyik rágógumi egy külön egyéntől származik, nem tudjuk ki az, nem tudjuk, hogy él-e, sok ember már lehet, hogy meghalt azóta. Nem tudjuk, hogy boldogok, házasok, vagy boldogtalanok, talán bűnözők. Minden egyes rágógumi elmesélhetne egy csodálatos emberi történetet. Ezért fel tudjuk használni a képeinkben. Mindig meg kell találnunk a morális mélységét a tárgynak. Tehát a bombaformájú patronoknak is van ilyen dimenziója.
L. M: Tudnának mesélni a következő projektről?
G & G: Éppen most fejeztük be a Szakáll képek sorozatot, amely 173 szakállas képből áll. Októbertől kezdve hat kiállításon fogjuk bemutatni az új anyagot, minden helyszínen különböző képeket állítunk ki; más lesz látható New Yorkban, Párizsban, Londonban, a White Cube Gallery-ben, aztán Nepálban, Esszenben, és Brüsszelben.
L. M: Miért találják izgalmasnak a témát?
G & G: Ez egy igazán különleges világ. Felfedeztük, hogy egy szakáll milyen messzire tudja vinni az embert. Vajon mit jelentett régebben a szakáll, mit jelent most, és mi lesz vele a jövőben? Amikor tinédzserek voltunk, nem kaphatott munkát, akinek szakálla volt. A mai tinédzserek akkor nem kapnak munkát, ha nincsen szakálluk. Azt is megtudtuk, hogy Viktória királynő rávette a fiát, VII. Edwárdot, hogy növesszen szakállat, aki szintén rávette erre a saját fiát. Ebben az időszakban minden ember, aki a világban bárhol végzett valamilyen munkát, legyen az akár az óceáni kábelek építése, favágás Kanadában, vagy földművelés Ausztráliában, mindegyiküknek volt szakálla. Egy haladó szellemű embernek kellett, hogy legyen szakálla, ez egyfajta modernitást jelentett akkoriban. Ha simára volt az arcod borotválva, az azt jelentette, hogy valamiféle dekadens alak vagy, aki egy londoni klubban lopja az napot.
fotó: Végel Dániel
L. M: Milyen jellegű szakállak jelennek meg a képeiken?
G & G: Hipszter szakáll, idős szakáll, zsidó szakáll, szik szakáll. Különféle vallásokhoz köthető szakállak jelennek meg a legtöbb esetben. Szakállasnak, vagy szakáll nélkülinek lenni….. Az egész világ erkölcsi rendjét ebből az aspektusból vezettük le. A műtermünkben készítettük mesterséges szakállakat is, igazán különlegesre sikerültek. Az utolsó kiállítás után készítünk majd egy átfogó katalógust, a különböző helyszíneken kiállított összes képpel.
L. M: Mindig közösen, nagy egyetértésben dolgoznak? Nincsenek nézeteltéréseik a munkában vagy a mindennapjaikban?
G & G: Soha nem szoktunk veszekedni. Az egész világ egy hatalmas csatamező, és mi ebből szeretnénk kimaradni. Sokan mondták annak idején, hogy ez nem fog működni, de mi nyerni akartunk, azt akartuk, hogy sikerüljön. Nem hiszünk az együttműködés kifejezésben; két ember vagyunk, de egy művész.
A Gilbert & George Bűnbak képek Budapestnek című kiállítást szeptember 24-ig nézhetik meg a Ludwig Múzeumban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.