Párhuzamos művészeti történések, keleten és nyugaton átívelő művészbarátságok, műtárggyá váló dokumentumok – kelet-európai neo-avantgárd a Ludwig Múzeumban.
Már csak két hétig tart nyitva a Ludwig Múzeum két időszakos kiállítása. Június 25-ig számos program várja a látogatókat: exkluzív tárlatvezetések, könyvbemutatók, illetve zárásként a Múzeumok Éjszakája. A két kiállítás közötti összefüggésekről, és a Pécsi Műhely nemzetközi kapcsolatairól Doboviczki Attila médiakutatóval, a Párhuzamos avantgárd című kiállítás egyik kurátorával beszélgettünk.
Ludwig Múzeum: A Párhuzamos avantgárd című tárlat a magyar, pontosabban a pécsi neo-avantgárd művészetet mutatja be, az El nem kötelezett művészet című kiállítás pedig a volt jugoszláv államok, és a környező országok neo-avantgárd tevékenységeire koncentrál. Hogyan függ össze a két kiállítás anyaga? Hol érhető tetten a „párhuzamosság”?
A Pécsi Műhely kiállításainak plakátjai a Ludwig Múzeumban
Doboviczki Attila: A hetvenes években jellemző volt, hogy a közép-kelet-európai régió különböző térségeiben, egymástól függetlenül, mégis párhuzamosan, azonos időszakban, hasonló művészeti folyamatok jöttek létre. Ilyenek voltak például a különböző országokban létrehozott land art akciók. Magyarországon elsőként a Pécsi Műhely végzett land art kísérleteket a hetvenes évek elején. A kutatások során kiderültek egyéni párhuzamok is, például: Ivan Vladislav Galeta, horvát művész, ugyanúgy, mint Halász Károly, ráírt a tévéképernyőre, majd lefényképezte; anélkül, hogy tudott volna a két művész egymásról.
L.M.: Vannak a két kiállítás anyagában feltűnő hasonlóságok?
D.A.: Mindkét kiállításon számos archív dokumentumot láthatunk. Ez nagyon jellemző a neo-avantgárdra, illetve az ezzel a korral foglalkozó kiállításokra, hogy nem lehet könnyen eldönteni, hogy mi számít műtárgynak, és mi dokumentumnak. A kiállításokon látható több száz feljegyzés, magazin, katalógus, levelezés, és fotók közül számos darab mára már műtárgy státuszt kapott, és ugyanolyan jelentőséggel bír, mint egy hagyományos értelemben vett műtárgy. Tehát mind a médiumhasználat, mind a kor archiválásának problémája nagyon izgalmas kérdéseket vet fel a neo-avantgárd művészetben.
Látogatók és plakátok a Pécsi Műhely kiállításán (fotó: Dancs Enikő Bianka, Kultúrjunkie)
Illetve maga a műgyűjtő személye, Marinko Sudac neve is megjelenik mindkét kiállításban, mivel a magángyűjteményét bemutató El nem kötelezett művészet című tárlaton kívül a Pécsi Műhely kiállításon látható anyag jelentős része is az ő gyűjteményéből származik.
L.M.: Mennyire vett részt a Pécsi Műhely a hetvenes évek nemzetközi művészeti életében?
D.A.: A csoport tagjai aktív kapcsolatot ápoltak a volt Jugoszlávia művészeivel, például a Szabadkán élő és alkotó Bosch+Bosch csoport tagjaival, pl. Szomathy Bálinttal; illetve a vajdasági Ex-Sympoion Magazin körével. Velük az akkoriban megrendezett Balatonboglári Kápolnatárlatokon ismerkedtek össze, majd 1973-ban rendeztek is egy Bosch+Bosch kiállítást Pécsen.
A zágrábi művészeti közeggel is kapcsolatba kerültek. Zágrábban rendezték meg 1973-ban a XEROX kiállítást, amelynek magyar részről Beke László volt a szervezője. A Pécsi Műhely tagjain kívül kiállított még, többek között, Beke László, Perneczky Géza, a Bosch+Bosch tagjai, illetve az akkor még húszas éveiben járó Marina Abramovic is.
A legerősebb kötődést azonban a lengyel, pontosabban a wroclawi kapcsolat jelentette. 1976-ban rendeztek Wroclawban a Pécsi Műhelynek egy önálló kiállítást. A következő évben Pinczehelyi Sándor lett a Pécsi Galéria vezetője, és meghívott wroclawi művészeket Pécsre, ettől kezdve a lengyel kapcsolat csak egyre erősebb lett. 1979-ben meghívták őket az oborniki alkotótáborba is.
A Pécsi Műhely tagjai a wroclawi kiállításon, 1976. (forrás: Pécsi Műhely archívum)
Halász Károly művei a wroclawi kiállításon, 1976. (forrás: Pécsi Műhely archívum)
L.M.: A nyugati országok művészetével tudtak találkozni?
D.A.: Az évek során több alkalommal kijutottak külföldi alkotótelepekre, kiállításokra illetve egyéni tanulmányutakra. Ahova nem sikerült elutazniuk, oda kiküldték a munkáikat.
Fontos állomás volt az Ungarische Kunst című, düsseldorfi kiállítás 1974-ben, vagy az 1975-ös grazi alkotótábor. Wilfried Skreiner, a grazi Neue Galerie akkori vezetője többször is járt Magyarországon, és Pécsen is.
Az egyik legfontosabb a német kapcsolat történetében Dieter Honisch művészettörténész cikke volt, amely a Kunst Magazinban jelent meg, 1977-ben, Neue Kunst Aus Ungarn címmel. Honisch az esseni Folkwang Múzeum munkatársa volt, amelynek grafikai anyagából kiállítást rendeztek 1974-ben a pécsi múzeumban. Honisch aztán 1975-től a berlini Nationalgalerie-t vezette, 1976 szeptemberében járt Pécsen.
Pinczehelyi Sándor képe a német Kunst Magazin címlapján (forrás: Pécsi Műhely archívum)
A tanulmány 2/3-a Budapestről, 1/3-a Pécsről szólt, és ezen belül nagy részben a Pécsi Műhely munkásságát ismertette; illetve a magazin akkori számának címlapján Pinczehelyi Sándor Sarló és kalapács című képe szerepelt. Mindezek azon aktivitások közé illeszkednek, amelyek a nyugati érdeklődés intenzitását mutatták, hogy mi is lehetett a vasfüggöny mögött.
Szintén Pinczehelyinek egy műve (Sarló, 1973) jelent meg, 1976-ban az Eindhovenben rendezett Kelet-európai konceptuális fotográfia című kiállítás katalógusának címlapján is, amelyen több magyar művésszel együtt a Pécsi Műhely tagjai is szerepeltek.
Önálló tanulmányutakon is voltak, Pinczehelyi Sándor Varsóban, és Kismányoki Károllyal Párizsban jártak, illetve Halász Károly 1972-ben kijutott Kasselbe, a documentára is.
L.M.: Hogyan informálódtak a külföldön zajló művészeti fejleményekről?
D.A.: A tájékozódást a nemzetközi művészeti világról nagy mértékben segítette a külföldi útjaikon készített tudatos és részletes, precíz adatgyűjtés; illetve a mindenhonnan összegyűjtött katalógusok, újságok és egyéb dokumentumok. Azonban nem utazhattak gyakran, és itthonról nehezen tudtak hozzáférni a nyugati magazinokhoz. A múzeumban elérhető volt néhány külföldi művészeti folyóirat, a Studio International, a Kunstwerk vagy a Cimaise.
Azonban az összegyűjtött katalógusokon, újságokon és adatokon túl még fontosabb volt, hogy számos barátot is gyűjtöttek külföldön, akik fontos szakmai, baráti kapcsolatot jelentettek számukra a későbbiekben is.
névjegy:
Doboviczki Attila T.: médiakutató, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció – és Médiatudományi Tanszék oktatója, 2004 óta foglalkozik a Pécsi Műhely munkásságával.
A kiállítások programjairól a Ludwig Múzeum honlapján és facebook oldalán tájékozódhatnak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.