Ludwig Múzeum Blog

A Ludwig Múzeum könyvtárában spéci katalógusokat böngészve idézhetjük fel a kortárs építészet legjelentősebb 2016-os eseményét.

A Ludwig Múzeum könyvtára kiemelt gyűjtőkörébe tartoznak a velencei biennáléhoz kapcsolódó kiadványok: itt található a legnagyobb ilyen gyűjtemény Magyarországon. A 2016-os, 15. Velencei Építészeti Biennále alkalmából tizenkilenc új építészeti katalógussal gyarapodott a könyvtár, továbbá egy nagylemezzel, ugyanis az albán pavilon kiállításához könyvformátumú katalógus helyett egy vinyl hanglemezt adtak ki. Az új szerzeményekből most a dél-koreai, a perui, a chilei, a török, a német és a spanyol pavilonok katalógusait mutatjuk be.

Szöul

Dél-Korea: The FAR Game

A koreaiaknak nem volt nehéz dolguk, amikor témát kellett választani Alejandro Aravena főkurátor felhívására, aki a Jelentés a frontról címet viselő 2016-os biennálén a fókusztémában hívta párbeszédre a kiállító országokat (erről lásd korábbi írásunkat). A koreai építészet legégetőbb kérdése az úgynevezett FAR (azaz Floor Area Ratio) Game, azaz annak a kérdése, hogy a túlnépesedett metropoliszokban hogyan lehet kortárs keretek közé szorítani az építészeti kihívásokat.

Szöul lakossága = Magyarország lakossága

A FAR Game mozgatórugója a túlnépesedés, hiszen Szöul lakossága az elmúlt ötven évben egymillióról tízmillióra nőtt, aminek következtében a koreai főváros statisztikai szempontból az olyan mértéktelenül túlnépesedett városok közé került, mint Lagos és Mumbai. Ez óriási nyomást jelent az építészetre is – ehhez a növekedéshez naponta átlagosan egy húszemeletes épületnek kellett felépülnie.

A kiállítás fókuszában harminchat épületmodell állt, amelyek mind 2010 után épült konstrukciók és a FAR alapelvét követik. Az alapelv arra kíván megoldást kínálni, hogy egy kihasználtsága maximumán lévő metropoliszban hogyan lehet minimális területen maximális területkihasználással építkezni. Az elv a vertikális térkihasználást preferálja és a háromdimenziós, komplex gondolkozásra ösztönöz, figyelembe véve azt a tényt, hogy Szöulban gyakran a belmagasság drasztikus csökkenésével érik el, hogy egy pluszemelettel magasabb épületet építhessenek.

A kiállítás és a hozzá tartozó, most már a Ludwig könyvtárban is megtalálható kiadvány az egyik legrészletesebb és legalaposabb munka volt a kiállító nemzeti pavilonok sorában. Statisztikákkal, modellekkel, látványtervekkel és táblázatokkal tették komplexszé az állításaikat. A kiadvány külön érdeme, hogy őszintén bemutatja a problémás területeket is, ezzel alátámasztva a FAR Game szükségességét, és felhívja a figyelmet az európai nagyvárosok léptékében ismeretlen urbanisztikai kihívásokra. A túlnépesedés és a kényszeres építési megoldások nemcsak európai szemmel riasztóak, hanem súlyos építészeti és várostervezési problémák elé állítják a technológia nagyhatalomnak számító koreaiakat is. Vagyis egy igazi frontvonalból kaphattunk jelentést.

(Sung Hong Kim szerk.: On the Korean Front Line. The FAR Game. Constraints Sparking Creativity. Szöul, 2016, Space Books)

Peru: az Amazonas-front

Az Amazonas egy igazi, látványos frontvonal, ahol mindennapi harc folyik a trópusi őserdő fenntartásáért és kizsákmányolásáért. A perui pavilon – amely idén különdíjat is kapott – a megőrzéspárti filozófia mellett tette le a voksát.

A világ legnagyobb folyójára hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy érintetlen természeti kincsre – és éppen ez jelenti az építészeti kihívást: hogyan lehet funkcionális, előremutató épületeket létrehozni egy nehezen hajózható, szinte érintetlen természeti környezetben, ahol a lakosság felemelkedésének kulcsát a helyiek is a színvonalas építészeti megoldásokban látják. Peru új állami stratégiája: az Amazonas megőrzése az oktatás eszközeivel. Legfőbb erejüket a korosztályi elosztásban látják, hiszen

Peru lakosságának hatvan százaléka hat és tizenhét év közötti fiatal.

A fenntarthatóság kulcsa az iskolaépületekben való gondolkodás – úgy látják, hogy egy fejlett ország alapköve a minőségi oktatás, és ebben jelentős a lemaradásuk, különösen az Amazonas vidékén. A stratégiai tervük – az úgynevezett Plan Selva – azt vallja, hogy az oktatást négy különböző terület együttes felemelésével lehet fejleszteni, amelyek közül az egyik az, hogy az oktatási tereknek figyelembe kell venni a diákok földrajzi-kulturális hátterét. A diákoknak olyan központilag szabályozott, de mégis egyedi terekben kell tanulniuk, amely számukra motivációt, komfortot és örömet jelent. Az elképzelés szerint az iskolaépület nemcsak a diákokat szolgálja, hanem a közösség központjává is válhat. A Plan Selva a hatalmas infrastrukturális szakadék átlépésének egyik eleme lehet, hiszen Peru lakosságának csak tizenöt százaléka fér hozzá az ivóvízhez, a csatorna- vagy energiahálózathoz.

A dokumentumfotókkal ízlésesen illusztrált, szimpatikus, kis formátumú kiadvány olyan problémákra világít rá, amelyek a világ fejlett részének megdöbbentőek lehetnek. A koncepció visszavezet minket egy alapvető gondolathoz, amely szerint egy sikeres ország alapja a jövőbe való befektetés az oktatáson keresztül.

(Our Amazon Frontline. Peruvian Pavilion. Lima, 2016)

Chile: Szemben az árral

A biennálé chilei származású főkurátora, Alejandro Aravena hatalmas lendületet ad a chilei építészetnek, és ezt a kreativitást, reflektív szemléletet és presztízst, amelyet ő képvisel, az egész ország példaértékűnek tartja.

A kiállító fiatal építészekből álló csoport alapelvének tartja az árral szemben való haladás elvét. Fontos számukra, hogy letérjenek a kitaposott ösvényről és odafigyeljenek a hétköznapi emberek igényeire. A pavilonban bemutatott munkák változatosak és ráirányítják a figyelmet olyan, rendszerint kevésbé fontosnak tartott építészeti megoldásokra is, mint például egy autópálya-pihenő vagy a munkások számára épített menedék. A munkáikon átívelő elv az, hogy a tájat és a várost építészetileg megértve lehet csak olyan környezetet építeni, amely a természet és a társadalom együttélésének magas szintű kifejeződése.

A tizenöt bemutatott chilei projekt közös jellemzője a bátor és előremutató formahasználat, a kimozdulás a vízszintes és függőleges hagyományos értelmezéséből, valamint a környezeti adottságok megértése és tisztelete. Építészeti megoldásaikban kiválóan használják a helyi anyagokat és a természeti elemek formavilágát, építményeik úgy emelkednek ki a környezetből, hogy alkalmaznak, megismételnek motívumokat annak látványos elemeiből. Gyakori visszatérő elem – és gyakorlati szükséglet – az árnyékolási kérdések megoldása, illetve a természeti elemek erejének figyelembevétele, hiszen Chile a földrengésveszélyes zónában fekszik.

A chileiek maguk is tisztában vannak vele, hogy építészeti szereplésük a biennálén még tanulási fázisban van, de ott lebeg szemük előtt Aravena bátorsága, kreativitása és általuk közelről megtapasztalt sikere is.

(Andrea Griborio – José Louis Uribe szerk.: Against the Tide. Ostfildern, 2016, Hatje Cantz)

Törökország: Két arzenál, egy hajó

Törökország kreatív, a hagyományoktól eltérő katalógussal és pavilonnal jelentkezett a 2016-os biennáléra. A pavilon két egykori arzenált, az isztambuli Aranyszarv-öböl kikötőjét és hajógyári épületeit hozza összefüggésbe a mediterrán kikötőkkel, ezek közül is Velencével, ahol Törökország – állandó pavilon híján – az egykori hadihajó-építő komplexum, az Arsenale kiállítási területén kapott helyett.

Uszadékfából és a tengerben talált tárgyakból összeállított hajó a török pavilonban (fotó: Boros Géza)

A kiállítást fekete-fehér képek uralták, amelyek arra a kettősségre világítottak rá, hogy a kikötők egyrészt milyen gazdag múlttal rendelkező környékek, másrészt az adottságoktól függően gyakran elhagyatott, kihasználatlan, kiszolgáltatott és pusztulásra ítélt pontjai a városnak. A török kikötő esetében rámutattak arra a sajátosságra, amely az építészeti kihívásokat jelenti: például, hogy mélyen fekvő terület, amely intenzív hullámverésnek van kitéve.

A téma önmagában nem jelent nagy újdonságot és nem látjuk azokat a megoldási kísérleteket és stratégiát, amelyek a jövőjét jelenthetnék a rozsdaövezetnek. Ami igazán érdekessé tette – és amiért ebbe az összeállításba beválogattuk –, az a téma feldolgozási módja és a katalógus unikális megjelenése volt! A katalógus száz oldala csupa fekete-fehér, komor kikötői fotóból áll, amelyeken Bülent Erkmen építész vezet minket végig, aki élénk színű post-it-ekkel gazdagítja a képeket. Magát idegenvezetőnek nevezi, aki ide-oda kalandozik a gondolatok és az ötletek között, a török-olasz párhuzamot (és egykori ellentétet) kultúrtörténeti érdekességekkel megspékelve. Az archív képecskékkel, színes térképbetétekkel és vizuális meglepetésekkel teletűzdelt kiadványt élvezet kézbe venni és lapozgatni!

(Darzaná – Two Arsenals, One Vessel. 2016, Istanbul Foundation for Culure and Arts)

Németország: Hazát teremteni

Európában a frontvonalat 2016-ban a menekültválság kihívásai jelentik, s ez a biennálén is hangsúlyos téma volt. A migrációval foglalkozott a német, az osztrák, a finn és az albán pavilon is (utóbbi ország lakosságának negyvenöt százaléka külföldön él). A Making Heimat. Germany, Arrival Country című kiállítás szervezői, hogy hangsúlyozzák az ország nyitottságát, több helyen

kibontották a német pavilon falát,

utalva a német kormány menekültpárti politikájára.

Ideiglenes bejárat a német pavilonon (fotó: Boros Géza)

A Német Építészeti Múzeum csapata a koncepciója kiindulópontjaként Doug Saunders kutatásait használta, aki a migránsok lakta városrészeket vizsgálta, behatóan tanulmányozva a lakosok életkörülményeit, infógrafikákkal és statisztikákkal illusztrálva, hogy Berlin, Offenbach am Main és Frankfurt hogyan alkalmazkodott építészetileg és kulturálisan a korábbi évtizedek bevándorlási kihívásaihoz. A kiállítás sikeres integrációs példákon, személyes történeteken keresztül is igyekezett érvelni a befogadáspárti politika mellett. Hogy a mostani stratégia mennyire lesz sikeres, azt igazán csak évtizedek múlva lehet megítélni. A műemlék pavilon kibontott falát mindenesetre a kiállítás zárása után visszafalazták.

(Making Heimat. Germany, Arrival Country. Ostfildern, 2016, Hatje Cantz)

Spanyolország: Befejezetlen

A legjobb nemzeti kiállításért odaítélt Arany Oroszlán-díjat 2016-ban a spanyol pavilon nyerte el. Spanyolország egyike azoknak az országoknak, ahol az építőipart leginkább érintette a gazdasági válság. Nincs még egy hely Európában, ahol rövid idő alatt ilyen nagy számban húztak fel épületeket, amelyek aztán az ingatlanboom elmúltával sok helyen félbemaradtak vagy fenntarthatatlanná és funkciótlanná váltak.

A nyertes spanyol pavilon kurátorai Unfinished névre keresztelt projektjükben tömör és átfogó válogatást nyújtottak a feltörekvő építészek műveiből; olyan munkákat válogattak be, amelyek a kreativitás és az elkötelezettség fontosságát hangsúlyozzák, amelyek még az anyagi korlátok legyőzésére is képesek viltak. A projektek reflektálnak a spanyol építőipar nehézségeire, a gazdasági recesszióra. Minden egyes munka mintaszerűen jó válasz arra, hogy az építész hogyan talál új utat, és milyen megoldást ad a még mindig tapasztalható krízisben.

Flores & Prats: Centro Cultural Casal Balaguer, Palma de Mallorca

Spanyolország egyébként már második alkalommal nyerte el az Építészeti Biennále fődíját, 2000-ben is ők vihették haza az Arany Oroszlánt.

(Unfinished. 2016, Ministerio de Fomento – Fundación Arquia)

Végül ráadásként egy olyan könyvről, amely csak a napokban fog megérkezni a könyvtárba, ugyanis a kiállítás ideje alatt minden példány elkelt, és most nyomják újra.

Az Arsenalén, a központi kiállításon volt látható az Ephemeral Urbanism: Cities in Constant Flux projekt. A Harvard Graduate School of Design kutatási projektje átfogó képet nyújt az ideiglenes várostervezés példáiról. Köztük olyan átmeneti megavárosokról, mint például az ideiglenes városképződmény, amelyet az india Kumbh Mela ünnepe, a világ legnagyobb fesztiválja alkalmából építenek a több millió hindu zarándok fogadására. (2001-ben a Nagy Kumbh Melán mintegy hatvan millió ember vett részt.) A kötet gazdag képanyaggal, adatokkal és infógrafikákkal térképezi fel, az „átmenti városépítészet” kihívásait, hogy milyen racionális és rugalmas tervező- és szervezőmunka szükséges ahhoz, hogy ezek az ideiglenes megavárosok működőképesek lehessenek.

(Rahul Mehrotra – Vera con José Mayoral: Epheremal Urbanism: Cities in Constant Flux. Santiago de Chile, 2016, ARQ)