Ludwig Múzeum Blog

Építész számára nincs nagyobb elismerés, mint az 1979-ben alapított Pritzker-díj elnyerése: kizárólag a szakma legnagyobbjai kaphatják meg. Aravenával folytatódott az a több éve tartó trend, amely szerint a kreatívan újat alkotni képes, a radikális megoldásokat és a jelen kihívásaira adható válaszokat kereső építészeket díjazzák. Cikkünkben röviden felvázoljuk a chilei építész portréját, bemutatjuk, hogy életműve miért roppant aktuális, illetve, hogy mindez hogyan kapcsolódik a 15. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjához.

Alejandro Aravena (Fotó: Cristobal Palma)

Április 4-én, az ENSZ New York-i központjában adták át az építészet Nobel-díjának is nevezett rangos elismerést, amelyet idén – a díj történetében harmadik dél-amerikaiként – Alejandro Aravena kapott. A mindössze 48 éves, mégis jelentős életművet maga mögött tudó chilei szakember a közösségi építészet élharcosa, bátor és intelligens építész. A Santiagóban működő ELEMENTAL vezetőjeként munkatársaival szociális bérlakások építésével foglalkoznak, amelybe a lakóközösségeket is bevonják. Munkáik nemzetközi hírnevet hoztak számukra, projektjeiket más országokban is adaptálták.

Hazáján kívül épített Mexikótól Észak-Amerikáig, Kínától Svájcig. A világ számos pontján megvalósult középületeiben, lakóházaiban és köztereiben közös, hogy kivétel nélkül kreatív és kimunkált megoldások, amelyek valódi választ kínálnak a század kihívásaira. Aravena épületeiben a gazdaságosság magas szintű dizájnmegoldásokkal párosul, házai mégis elérhetőek a kevésbé tehetősek számára is.

Komplex válaszaikkal mentőövet dobtak a katasztrófa sújtotta területek lakosainak is: az iroda a Chilét 2010-ben megrázó földrengést és cunamit követően Constitución városának újjáépítésében vett részt.

Közpénzből finanszírozott szociális bérlakások a chilei Constituciónban (fotó: ELEMENTAL)

A Jelentés a frontról című, a tehetetlenség elleni küzdelmet középpontba helyező idei biennále főkurátoraként Aravena szélsőséges értelemben egy háború részeseinek tekinti az emberiséget. Azt vallja, hogy ezt az elkeseredetté váló küzdelmet megnyerni – azaz az épített környezetet fejleszteni és az emberi életminőséget javítani – csak úgy lehet, ha kilépünk a komfortzónánkból, cselekvőként lépünk fel és előrenyomulunk a különböző frontokon. Ahogy a kiállítás koncepciójának ismertetőjében is szerepel, ez a csata „közösségi erőfeszítés, amelyben mindenki tudására és erejére szükség van.”

A nemzetek közti tapasztalatcsere, a jó példák bemutatása, az aktivátorok szerepének kiemelése, az életerő és a sikertörténetek előretolhatják az egyre bonyolultabb képet mutató frontot. Az eszközök hiányát pótolhatja a kreativitás és a megszokott válaszoktól való eltérés; még a legnehezebb helyzetben is tanulhatunk az építészettől, így tudás és intuíció között egyensúlyozva megváltoztatható a status quo – vallja Aravena.

Játszótér a chilei Santiagóban (Fotó: Cristobal Palma)

Erről a küzdelemről szól a május végén megnyíló 15. Velencei Építészeti Biennále, és erről szól a magyar pavilon is, amely æktivátorok – helyi aktív építészet címmel egy olyan egri projektet mutat be, amely gyakorlatilag csak az építészek kreativitására és a közösségre támaszkodva revitalizált egy jó helyen fekvő, de használaton kívüli és nem különösebben értékes épületet. A nyílt pályázatot elbíráló hazai zsűri – ráérezve a nemzetközi trendekre – reméljük jól választott, amikor úgy döntött, hogy a magyar pavilonban a fenntarthatóságot, a jó gyakorlatokat és a szociális építészet lehetőségeit szem előtt tartó munkát, a fiatal építészcsapat, az arkt projektjét mutassuk be a nagyvilágnak.