Ludwig Múzeum Blog

Értelem és cél nélküli játék, passzív ellenállás, koncentrált semmittevés, exhibicionizmus és a néző zavarba ejtése – a planking mint 21. századi globális jelenség, Szűcs Attila kiállításán.

A Ludwig Múzeum kiállításán (fotó: Glódi Balázs, forrás: Facebook)

A planking, magyar nevén „vigyázzban fekvés”, egy 2011-ben elterjedt internetes mém, amelynek lényege az, hogy a plankingelő szokatlan helyszínen hason fekszik (ritkább esetben háton), karjait vigyázzállásszerűen a teste mellett szorosan tartja. Az akcióról fényképet készít, majd feltölti az internetre. Minél extrémebb a helyszín és minél több ember látja a fényképet, a planking akciója annál sikeresebb. Az elnevezés a „plank” szóból ered, amely deszkát jelent és a plankingelő deszkára hasonlító testére utal.

Ez a szokatlan testhelyzet és gesztus inspirálta Szűcs Attila festőművészt. Számos festményt készített plankingelő alakokról, ezek közül több művet megtekinthetünk a Ludwig Múzeum decemberben nyílt kiállításán.

Szűcs Attila először 1997-ben festett egy kimerevített testet, amely kezeit szorosan tartja maga mellett. Ekkor a planking még nem volt ismert, több mint tíz év múlva vált globális, interneten terjedő jelenséggé, bár az első planking akciók (ahogy Szűcs Attila első ilyen jellegű képe is) jóval korábban születtek.

Az első planking videó Tom Green kanadai komikusról készült 1994-ben, egy tévéműsor számára. Bár a jelenet nem került adásba, a videó később nyilvánosságra került, mint az első megörökített akció bizonyítéka. A plankingőrület kezdeteit mégis két unatkozó brit diák nevéhez kötik (Gary Clarkson és Christian Langdon, tizenöt és tizenkét évesek voltak), akik 1997-ben mindenféle publikus helyen hason feküdtek, és ezt „lying down game-nek” nevezték el. Tíz éven keresztül csak a szűk baráti társaságot szórakoztatták ezzel a játékkal, amíg 2007-ben egyik ismerősük ki nem tette a felvételeket a Facebookra. Ekkor indult útjára a játék, és kezdett rohamos tempóban terjedni az interneten. Később, Ausztráliában kapta a planking elnevezést, és így vált globális jelenséggé 2011-ben. Az évek során azonban háttérbe szorult az egyre veszélyesebb helyszíneket választó plankingelők balesetei miatt.

2011-ben vált ismertté Magyarországon is a planking, ekkor találkozott a jelenséggel Szűcs Attila, az internetet böngészve. A szabályok szerint a fekvő test elhelyezkedhet egy vízszintes felületen, vagy olyan módon is, hogy csak a test egy kisebb területén van alátámasztva, a többi részét megfeszítve ki kell tartani. Mindkét variáció megtalálható Szűcs Attila festményein, amelyek – az alkotót idézve – a kiállítás „legsötétebb bugyraként” felfogható teremben kaptak helyet. Ezek a fekvő, kimerevített alakok rendkívül magányosak, vagy csak homályosan látható, baljós alakok figyelik őket a háttérből. A képeken szereplő plankingelők arca lefelé fordul, nem teremtenek szemkontaktust a képek nézőjével, mégis kapcsolatot teremtenek olyan módon, hogy

szélsőségesen exhibicionista viselkedésükkel zavarba ejtik, mozdulatlanságukkal és elszigeteltségükkel pedig provokálják a nézőt

– mondja a képekről Szűcs Attila. Szerinte a planking egyrészt dadaista gesztusként fogható fel, amely elutasít mindenfajta értelmezést, de felfogható úgyis, mint a passzív ellenállás gesztusa, a társadalomból való kivonulás és a környezettel való egybeolvadás akciója. Értelmezhető segélykérő és egyben elutasító viselkedésként is. Ez a kimerevített testhelyzet tulajdonképpen egy koncentrált semmittevés, egy értelem és cél nélküli játék, melynek nincsen sem oka, sem következménye. Samuel Beckettet idézve: „Annak kifejezése, hogy nincs mit kifejezni…”

Szűcs Attila: Ellenállás, 2012 (kép forrása: szucsattila.hu)

Szűcs Attila plankingelő alakokat ábrázoló festményeit megtekinthetjük a Ludwig Múzeum kiállításán, amely bemutatja a művész életművét a legújabb művektől egészen az 1990-es években született alkotásokig.