A „magasszabászat”, avagy az haute couture világa.
A fast fashion uralta fogyasztói világban izgalmas bepillantást nyerni a divat legfelsőbb szegmensébe, abba a kategóriába, amelyet valóban önálló művészeti formaként emlegetnek. A hétköznapi ruhákból pillanatok alatt tízezreket gyártanak le – itt azonban olyan egyedi termékekről van szó, amelyeknek megalkotása több száz órát vesz igénybe. A Nők Chanelben kiállításon számos ilyen ruhakölteményt csodálhatnak meg a látogatók, cikkünk ebbe a letűnőben(?) lévő, varázslatos világba nyújt betekintést.
Hamar kész, viszont a divatból is kimegy pár hónap alatt: ez a „fast fashion”. A kifutók szettjeinek „lebutított” változatai, tömegtermelés, olcsó alapanyagok, automatizált díszítések. Még ha nem is válnának cikivé fél év elteltével, az alapanyagok és a kivitelezés minősége akkor is elavulttá teszik a termékeket. Az „haute couture” esetében azonban nem ez a helyzet: a világ legjobb szakemberei dolgoznak a legkiválóbb alapanyagokkal. A szabászat magasfoka az haute couture: az aprólékos kézimunkával, egyedi megrendelésre, egyetlen vagy csupán néhány példányban elkészített alkotásokat jelenti. Nagy múltú, a 19. századig visszanyúló hagyományokat és technikai tudást tartanak életben az olyan legendás párizsi műhelyek, mint a Lesage vagy a Hurel, ahol ezeket a részletekbe menő díszítéseket készítik, szoros együttműködésben a divatházakkal. Szigorú kritériumokhoz kötik a kifejezés használatát: a címkét csak az a tervező varrhatja bele a ruhájába, aki elnyeri a párizsi Chambre Syndicale de la Haute Couture tagságát azáltal, hogy megfelel a szervezet követelményeiknek. Ezt körülbelül harminc tervező mondhatja el magáról, ebbe azonban a meghívott vendégtervezők és a Párizson kívüli alkotók is beletartoznak. Az állandó tagok listáján a fiatalabbak (mint például Elie Saab, Jean-Paul Gaultier vagy éppen Giambattista Valli) mellett olyan patinás divatházak szerepelnek a Chanelen kívül, mint a Christian Dior és a Givenchy. Évente kétszer kerül sor az haute couture-divathét megrendezésére, amelyen egy legalább huszonöt darabos kollekciót kell felvonultatniuk a márkáknak.
Magának az haute couture-nek nem az értékesítés ad létjogosultságot. A műfaj lényege a kézműves hagyományok elevenen tartása: annak a bizonyítása, hogy egy-egy márka képes-e művészi szintre emelni a ruhatervezést. Ehhez a divatház műhelyeiben dolgozó legkiválóbb kézművesek mesterségbeli tudására van szükség – hiszen a legapróbb gomb is egyedileg, az adott ruhához készül. Értelemszerűen tulajdonosaik is csak különleges eseményeken viselik ezeket a ruhákat: vörösszőnyeges megjelenések vagy éppen impozáns gálák alkalmával. Bár mára általános jelenséggé (pontosabban marketingfogássá) vált rámondani mindenre, ami különlegesebb az átlagnál, esetleg kézi megoldást tartalmaz, hogy „couture”, ez közkeletű tévedés. Nem túlzás azt állítani, hogy az ilyen ruhadarabok páratlanok: hisz a luxusanyagokat, a lélegzetelállító díszítést, a szakértelmet és a tradíciót nem könnyű pótolni. Sőt, utolérni sem.
Dobos Emese
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.