Ludwig Múzeum Blog

Interjú a Ludwig Múzeum következő kiállításának művészeivel: a fotós Peter Faragóval és a stylist Ingela Klemetz Faragóval.

Miközben a Ludwig Múzeum rockzenei kiállításai továbbra is várják a látogatókat, ma például egy különleges filmklubbal, mi már a következő tárlaton dolgozunk. Ebből nyújtunk kis ízelítőt!

A magyar származású, Svédországban élő Peter Farago és a svéd Ingela Klemetz Farago fotós-stylist kettőst a kortárs divatfotózás legizgalmasabb szereplői között jegyzik. A duó egy kivételes együttműködés keretében dolgozta fel a Chanel divatház örökségét. A közös munka során 2011-ben jó néhány észak-európai, majd 2015-ben kelet-európai szupermodellel – köztük a magyar Mihalik Enikővel, Palvin Barbarával és Axente Vanessával – dolgoztak együtt, s válogattak minden megkötés nélkül a divatmárka hatalmas archívumából. Az elkészült fotósorozatokból a világ több nagyvárosában rendeztek már látványos kiállítást, s két fotóalbumot is megjelentettek a projektek képeivel. A majd száz nagyméretű nagyítást, illetve polaroidokat egyaránt tartalmazó anyag Nők Chanelben címen július 8-tól a Ludwig Múzeumban lesz látható. A párost a Chanel divatban betöltött szerepéről, az exponálás varázslatos pillanatáról és a magyar modellek titkáról faggattuk.

A sorozat ötletével ti kerestétek fel a Chanelt. Melyek azok a tulajdonságok, értékek, amelyek különlegessé teszik ezt a márkát?

Peter Farago: Régóta dédelgetett álmunk volt, hogy egy világhírű, komoly tradíciókkal rendelkező divatházzal dolgozhassunk együtt. Szerettünk volna egy márkát, annak különféle korszakait, szellemi örökségét és persze legszebb ruháit egy nagyívű és komplex divatfotó-sorozatban bemutatni. A Chanelt több szempontból is különlegesnek, egyedülállónak tartom. Amellett, hogy rendkívül izgalmas a története, elvitathatatlan a divat, az öltözködés fejlődésére és a kultúrtörténetre gyakorolt hatása. A Chanel nem csupán luxusmárka, a Chanel egy intézmény, amely egyenlő az ikonikus eleganciával és a kifinomultsággal. Fantasztikus volt ez az együttműködés, hamar megtaláltuk a közös hangot, hiszen hasonlóan gondolkodunk a nőiességről, a divatról és a fotográfiáról, így teljes bizalommal fordultak felénk. Az évek során pedig nemcsak a ruhákkal kerültünk közeli kapcsolatba, de magával a branddel is.

Ingela Klemetz Farago: A Chanel nagyon határozott értékrend és filozófia mentén alakított márka, a 20-as évek óta azonos elvek szerint dolgoznak, s részben ezért is hatnak a majd százéves öltözékeik is kortalannak, a mai napig stílusosnak, relevánsnak. A fotóinkkal ezt az időtlen szépséget szeretnénk megragadni: olyan képeket készítettünk, amelyek annak ellenére, hogy a divatról szólnak, nem követik sem az aktuális divat, sem a fotógráfiai trendeket. A stúdiónk munkájára általában jellemző, hogy permanens értékek létrehozására törekszünk, a mi képeinknek lelke van.

A fotózások előkészítése során teljes hozzáférést kaptatok a Chanel-archívumhoz, amelyben a divatház legelső ruhái is megtalálhatók. A képeiteket a Chanel-örökség újraértelmezéseként is felfoghatjuk. Mi alapján választottátok ki az egyes ruhákat, öltözékeket?

IKF: Ez az archívum egészen fantasztikus, rengeteg ruhával, így igazán könnyű dolgunk volt. Az, hogy szabadon válogathattunk, hatalmas megtiszteltetés a számunkra, hiszen ilyen szoros együttműködésre korábban nem is volt példa a divatház történetében. Ez a gyűjtemény egyedülálló a világon, a márka kreatív igazgatója, Karl Lagerfeld is sokszor használja kiindulópontként az itt őrzött divatanyagokat, s valóban kevesek kiváltsága, hogy bepillantást nyerjenek ebbe a kivételesen gazdag örökségbe. Olyan öltözékeket választottam, amelyek a modellek egyéniségéhez és a választott helyszínekhez egyaránt illeszkedtek. Egyes kompozíciók esetében tudatosan egységes stílusra, színvilágra törekedtünk, máskor éppen a kontrasztokra építettünk.

PF: Már az is hihetetlen élmény volt, hogy testközelből megismerhettük a ruhákat, érezhettük a ruhák súlyát, megtapinthattuk a gyönyörű anyagokat, s saját szemünkkel láthattuk a sok-sok munkaóra során kézzel felvarrt tollakat, gyöngyöket. Ezeket az aprólékosan kidolgozott darabokat látva sokszor az volt az érzésünk, hogy nem is ruhákkal, hanem hordható műalkotásokkal van dolgunk.

Az első albumban (Northern Women in Chanel) észak-európai modellek szerepelnek, a második, alig néhány hónapja bemutatott kötetben pedig lengyelek, csehek, románok és persze magyarok. Mennyire volt köze a modellválasztásnak a származásotokhoz, gyökereitekhez?

PF: Az első kötetnél magától értetődő volt a választás, hiszen Svédországban élünk, s néhány évvel ezelőtt a skandináv és balti topmodellek jelenléte igencsak domináns volt a nemzetközi kifutókon. A helyszínek is karakteres skandináv lokációk voltak, fotóztunk kül- és beltéren egyaránt. Különösen érdekes volt megtapasztalni, hogy egy francia márka ruhái mennyire tökéletesen működnek egy egészen más természeti közegben és kultúrkörben is. A második sorozat esetében pedig, a származásom mellett, az is szerepet játszott, hogy egyre több a világhírű magyar modell.

Mit gondoltok, miért különlegesek ezek a lányok?

IKF: Nagyon erős a kisugárzásuk, intellektuális és fizikai értelemben egyaránt. Hihetetlenül nőiesek, magabiztosak, pontosan tudják, hogy kik ők és merre tartanak. A vonásaik is tükrözik ezeket a tulajdonságokat; nagyon karakteresek, határozott arcéllel, nagy szemekkel.

Minden képetekkel egy-egy varázslatos, önálló univerzumot hoztok létre. Hogyan dolgoztok?

PF: Igyekszünk a pillanatra koncentrálni, ezért a képeket sem tervezzük meg aprólékosan előre. A modellek jelenléte nagyon inspiratív, de a képi világunkat, a fotós látásmódunkat egyaránt formálja a film, a különféle művészeti ágak, a zene és persze minden, ami körülöttünk történik. Fontos, hogy változatos anyagokat készítsünk, s ne ragaszkodjunk egyetlen stílushoz sem. Azok közé a stúdiók közé tartozunk, amelyek számára a téma, a modell és a médium egyformán lényeges. Az a tapasztalatom, hogy a digitális technológia elterjedésével a fotós szerepe sok esetben megváltozott, s mivel anyagtalanná vált a folyamat, elveszett a film iránti tisztelet is. Mi pontosan úgy dolgozunk, mintha analóg gépet használnánk: nagyon kevés kattintással és minimális utómunkával. Figyelünk a pillanatra, igyekszünk megragadni azt, nem pedig utólag, több száz képből választani ki a tökéleteset.

Azonos hangsúlyt fektettek a ruhák, a modellek és a helyszínek kiválasztására. Miért fotóztátok a magyar lányok egy részét hangsúlyosan vidéki, folklór elemek által dominált környezetben?

IKF: A divatban a hagyomány, a népművészet folyamatosan jelen van, inspirációként szolgál a tervezők számára, dolgozzanak a világ bármely részén is. A divat az önkifejezés egyik fontos eszköze, s a ruhák képesek egy-egy összetett történet elmesélésére. Mi is olyan szituációt teremtünk a képeinkkel, amely túlmutat a divatfotó kategóriáján: festményszerű és költői. A hagyományos magyar viseletek roppant részletgazdagok, bámulatos remekművek, s ez a párhuzam a Chanellel egyszerűen lenyűgöző. Amikor a magyar anyaghoz válogattunk, találtunk például egy olyan Chanel-ruhát, amelynek a színvilága, hangulata hajszálpontosan megegyezett egy matyó fejdíszével. Varázslatos felismerés az, amikor egy több mint százéves népviselet ennyire együtt tud „lélegezni” egy kortárs öltözékkel.

Mit jelent számotokra a szépség, változott-e a hozzá való viszonyotok az évek során?

PF: A szépség szubjektív fogalom. Számunkra nem azonos a tökéletességgel, hiszen sokféle módon lehet egy modell szép: nem is annyira a fizikai adottságai a meghatározók, hanem az egyéniség és a stílus az, ami minket vonz. Azt gondolom, hogy a fotóink elég összetettek ahhoz, hogy a néző saját maga fedezhesse fel azt a részletet, amely számára a szépséget testesíti meg.