Patti Smith Just Kids című kötete 2010-ben jelent meg és szinte azonnal bestseller lett, idén pedig a megfilmesítését is megkezdték. A kötetet a Robert Mapplethorpe kiállítás kurátora, Erőss Nikolett ajánlja figyelmükbe.
„Álmodozó, holdkóros gyerek voltam. Tanáraimat nyugtalanította fejlett olvasási készségem, amit semmi olyasmivel nem tudtam kapcsolatba hozni, amit ők hasznosnak találtak. Sorra írták tele az üzenő-füzetemet azzal, hogy túl sokat álmodozok, mindig valahol máshol vagyok. Hogy ez merre is volt, azt nem tudom, de gyakran találtam magam egy sarokban álló magas széken, ahol mindenki szeme előtt gubbasztottam egy papírcsákó alatt. Később részletesen lerajzoltam ezeket a viccesen megalázó jeleneteket Robertnek. El volt tőlük ragadtatva, és értékelt bennem mindent, ami viszolyogtatott vagy távol tartott másoktól. E vizuális párbeszéd által osztozott ifjúkori emlékeimben.”
És osztozunk mi is mindabban, amit Patti Smith tár elénk ifjonti éveiről, körülbelül onnan, hogy 1967-ben talált pénzen vett jeggyel felszáll egy New Yorkba tartó buszra, egészen Robert Mapplethorpe gyászszertartásáig a Whitney Múzeumban. Ahová korábban ketten nem jutottak be, lévén csak egy jegyre pénzük, így Robert megállt kint és várta Pattit. Várta, hogy legalább hallja, amit látni nem láthatott.
Édeskés, de emelkedett, szépen formált szöveggé tett visszaemlékezés Patti Smith könyve, a Just Kids (2010). Tele tisztelettel, melegséggel és megingathatatlan hittel, hogy ebből a fétisékszerekkel és kollázsokkal kísérletező, férfiak és nők számára egyaránt megejtően szép, szívós és konok emberből egyszer nagy és elismert művész lesz. Patti Smith nem nőtt ki Robert Mapplethorpe-ból, és a saját maga által aprólékosan kidolgozott múzsa szerepből sem. Nincs okunk nem elhinni a két ember kapcsolatának bensőségességét.
Robert Mapplethorpe és Patti Smith© Judy Linn
Mapplethorpe Patti Smith-ről készített portréi is ettől olyan különlegesek, de az éjszakába el-eltűnő, a téteket egyre feljebb emelő, a szado-mazo kultúra útjait járó, meleg identitására ráébredő férfi megismeréséhez a punk-rock költőnő műve aligha lehet elég. Erre maga is figyelmeztet, amikor leírja saját tiszteletteljes viszolygását Mapplethorpe hősétől, Andy Warholtól, a szado-mazo képekről és zavarát attól a világtól, amelyben az általa istenített férfi elmerült és ahonnan feltöltődve tért vissza.
Robert Mapplethorpe: Patti Smith (1978)© Robert Mapplethorpe Foundation. Used by permission.
A könyv minden túlzása mellett is csodás olvasmány. Egyrészt nagyszerű képet fest a hetvenes évek New York-jának alternatív kulturális helyszíneiről, az ide járó névtelen és ismert figurákról, a Chelsea Hotel legkisebb szobájáról, egy művészeti ambíciók tépázta kapcsolatról. Másrészt gyönyörű (bár néha szépelgő) nyelven íródott, amitől még megható is tud lenni. Ellensúlyként javallott egy Mapplethorpe album kikészítése, az ő fényképeinek hűvössége helyre billenti a megindult lelket és emlékeztet a történet egy szikárabb, durvább olvasatának lehetőségére.
Akinek ez nem elég, olvassa el Jack Fritscher: Assault with the Deadly Camera című Mapplethorpe életrajzát, abban benne van minden, ami a Just Kids-ből, érthető okoknál fogva, kimaradt. Ráhangolódás végett itt meghallgatható Patti Smithutolsó levele Mapplethorpe-hoz. Egek, milyen messze van ez az 1975-ös Horses album radikalizmusától, az olyan kijelentésektől, mint Jesus died somebody's sins but not mine! De ez ne tévesszen meg senkit, a könyv jobb!
Patti Smith: Just Kids (Harper Collins, New York, 2010). A kötet megvásárolható a Ludwig múzeum shopban, 4500 forintos áron.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.