Így épült az Empire, State, Building

|

Impozáns látvánnyal várja a látogatókat a Ludwig Múzeum új tárlata. Az Empire, State, Building, a francia-magyar koprodukcióban működő alkotócsoport, a Société Réaliste munkásságából nyújt komoly merítést.

Société Réaliste

Látogatóként nyilván a műalkotások kötik le az embert. Ámul a festő stílusán, a szobrász kézügyességén, kevésbé hagyományos tárlatok esetében – mint amilyen a Société kiállítása is pedig igyekszik úgy látványban, mint intellektuálisan megfejteni és befogadni az alkotásokat. Ezen tevékenységek közben a legritkább esetben jut eszébe, hogy miként is jött létre az a tér, amit ő most kiállításként éppen megtekint. Ebbe a rejtélybe ritkán tekinthet bele a laikus, pedig már egy kiállítás bontása is fantasztikus látvány. Ahogy a művek lekerülnek a falakról, úgy tűnik el a szín és az élet a termekből, hogy az új tárlat építésekor a folyamat a visszájára forduljon.

Az épülő kiállítások világa azonban rejtett, látogatókat ezen idő alatt nem fogad egy intézmény sem. Pedig ez legalább annyira izgalmas mint egy kész kiállítás, ha másért nem, titkossága miatt. Épp ezért szeretnénk, ha a közönség is bepillantást nyerhetne a kiállítások mögött meghúzódó erőfeszítésekbe, melyeket nem csak a múzeum dolgozói tesznek, hanem maguk az alkotók is, ez esetben a Société Réaliste két tagja, Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy.

Ha lejjebb görgetnek ebből a háttér munkából kaphatnak képes ízelítőt, ám mielőtt ezt tennék, íme pár szám, amely révén konkrétabb képet is kaphatnak arról, hogy milyen grandiózus vállalkozásba vágta a fejszéjét a múzeum.

A kiállítás három hétig épült. Ezen idő alatt majd 3 kilométer festőszalagot, 261,5 liter festéket, 300 méter hullámpapírt és 50 darab festőhengert használtak fel az építők, amellyel 463 négyzetméternyi falat festettek be összesen 223 különböző színnel. A munka azonban nem volt hiábavaló. A tárlat kész, április 20-án a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit. Önöknek pedig nincs más dolguk mint végigsétálni a termeken és eldönteni, jó munkát végeztünk-e?

[gallery link="file"]

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr875132458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása