Hatalmas lepedő-halom mögül lassan tűnik elő és válik egyre jobban láthatóvá egy férfi- és egy nő-alak – azáltal, ahogy a szennyes-kupac tetejéről levett vásznakat egy kádban mosni kezdik. Mozdulataikon túl ezt vízcsobogás hangja sejteti. Az egyszerű, de drámai képeket, amelyek során a mosnivaló egyre fogy, hamarosan egy későbbi folyamatot rögzítő felvétel hatja át: a már tiszta textíliákat kicsavarják és egymásra rakják, a lepedő-halmot ismét felépítve.
A két tevékenység egyidejű megjelenítése – ami a szereplők megkettőződő alakjában mutatkozik meg – a hatékony munka és az időbeli sűrítettség érzetét kelti. A mozgás-kontrasztokból kialakuló képek dinamikája egyúttal különös időészleléshez is vezet: mintha a cselekmény a történeti időn kívül zajlana, s így egy különleges alkalom létrejöttéhez járulna hozzá. S valóban nem a mosás napi rutinját idéző munka ez, hanem elidőzés. Méghozzá olyan tárgyakkal foglalkozva, amelyeket a Hannah Arendt-i értelemben az életet stabilizáló, maradandó dolgoknak tekinthetünk. Funkciójuk az, hogy „...a természeti lét sodró változásában (...) emberi azonossággal szolgáljanak”, azaz stabilizáló identitással, amely a „hosszú időn át változatlan, megbízható jelenlétükből” ered.
Baglyas Erika lepedői ilyen tárgyak: családi örökségét jelentik, s ekként jelentek meg művészeti tevékenységében korábban már kétszer is. Mindkét helyspecifikus mű múlt és jelen sokrétű kapcsolatára utalt a megtisztulás, megmutatkozás, a lepel, az elleplezés, és a leleplezés fogalomkörében, egyszerre személyes és szociális problémákat is megidézve.
A 2004-ben Száz lepedő címmel bemutatott videója idős családtagjait évek óta ápoló édesanyja performanszát rögzíti, aki a hétköznapi szennyest szimbolizáló tiszta lepedővásznakat a spirituális megtisztulás és megújulás vágyával mosta ki. Az esemény felvételét a Csepeli Fémmű egy elhagyott csarnokában felfüggesztett, hófehér lepedőkre vetítették, ott, ahol korábban a generációjához tartozók dolgoztak. Így saját történetét felmutató, egyéni identitását formáló akciója sokunk által tapasztalt problémára, a nőkre háruló ápolási feladatokra rámutatva egyúttal kollektív identitás jelölője lett.
A tiszta vásznakkal a művész 2010-ben Kelengye, elkendőzés, leleplezés címmel az egri Kis zsinagóga padlóját borította be. Az egymáshoz rögzített, addig féltve őrzött 100 lepedőt így a kiállítás-látogatók már azáltal bepiszkították, hogy a terembe beléptek. Nyilvános térben vetődik fel így az egyén felelősségének kérdése az örökséggel, a női szerepekkel és a történeti helyzetekkel kapcsolatban. Ám egyúttal a kollektív múlthoz való kapcsolódásunk lehetőségei is, hisz az egykori imaház közösségi tér, amelynek már az elnevezése egyesítést jelent, hiszen a zsinagóga-szó a görög szünagein-kifejezésből származik.
Éppígy egyesítés a jelentése a szintén ógörög szümballein-kifejezésnek is, amely gyakran szimbólum-jelentésben használt. A filozófus Byung-Chul Han (A rítus eltűnése – A jelen topológiája című könyvében) a rítusokat szimbolikus cselekvésekként írja le, gyakorlatukat pedig „megtestesülésként, testi színrevitelként, egy közösség érvényes rendjének és értékeinek testi megtapasztalásaként és megerősítéseként”, s ebből következően” testivé tett tudásként, emlékezetként, identitásként és összetartozásként”, amelyek „egymáshoz vezetik az embereket, és kötődést, közösséget teremtenek”. A rítusok eltűnését pedig a termelésre optimalizált társadalom patologikus tünetének tekinti, amely megszünteti a közösségeket, s a fokozódó teljesítménykényszer érdekében választja el egymástól az embereket, s amely körülményei miatt politikai állásfoglalásnak látja az élet más, játékos felfogását és működtetését.
Baglyas Erika említett műveivel kapcsolatban, amelyek ugyancsak szimbolikus aktusokon, rituális cselekvéseken alapulnak, érdemes átgondolnunk mindezt. Különösen pedig a dél-koreai származású német filozófus kötetét bevezető azon kijelentését, amely szerint a rítusok „kontrasztfóliaként hatnak, amelyeken át jelenünk élesebb kontúrokkal mutatkozik”. Pontosan az itt és most problémáira utal ugyanis a 100 lepedő 2023-ban készült fejezete. Azáltal ugyanis, hogy a művész nem tekinti kizárólagosan női szerepnek az ápolást, és emiatt a férfitestvérével együtt „mossa a családi szennyest", a jelen politika retorikájában határozottan megjelenő női szerepelvárás alternatíváját jelzi. S nagyon fontos jelzés műve abban az új helyzetben is, amikor az állam új szociális törvénnyel az önmagát ellátni nem képes állampolgár problémáit saját maga, családja, majd önkormányzatok, sőt civil szervezetek felelősségi körébe utalja, s az így meghatározott sorrendben csak utolsóként, csak végső esetben hajlandó segíteni és érte felelősséget vállalni; holott alapvető feladata lenne megszervezni a közösség egyes tagjainak és egészének a biztonságot jelentő struktúrákat. Ám mindemellett Baglyas Erika munkájának poétikus vonásait is érdemes hangsúlyoznunk, s a videó utolsó szakaszában történtekre, a lezárásra, az önkéntelen, közös sóhajra is figyelnünk.
Pilinger Erzsébet
Baglyas Erika 100 lepedő című videója (2023) január 14-ig látható a Vigyázat, törékeny című kiállításunkon
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.