Kollektív gondoskodás

A Vigyázat, törékeny című kiállítás megnyitóbeszéde – iLiana Fokianaki, kurátor, teoretikus, a State of Concept Athens alapítója

|

A kiállítás sikeresen mutatja be, hogy az élet túlnyomó részét abszolút és teljes mértékben a gondoskodás határozza meg. A gondoskodás állami struktúráinak rozzant állapotát különösen a Covid-19 világjárvány tette érzékelhetővé. Egyre nyilvánvalóbbá vált a gondoskodás kollektív örömének háttérbe szorulása, ahogy az állam által biztosított gondoskodás hiánya is. Ha figyelembe vesszük a gondoskodás általános hanyatlását, illetve annak egyéni és magányos tevékenységként való propagálását, a gondoskodás és az azzal járó munka nemcsak az utóbbi években, de már jóval hosszabb ideje szisztematikus alulértékelésnek esik áldozatul. A patriarchális társadalmak a gondoskodással kapcsolatos munka minden formáját általában a nőkkel, és a nőknek a családjuk és közösségük iránti gondoskodás elősegítésére irányuló, állítólag veleszületett vágyával azonosítják. A hetvenes évek feminista forradalma ellenére ez az elképzelés mind a mai napig erősen tartja magát. E felfogás a gondoskodói munkát a „természetes" viselkedésből következő, nemi szerepek szerint meghatározott felelősségként kezeli.

handle_with_care_press_megnyito_small.jpgiLiana Fokianaki © Szabó Zsófia

Közvetlenül a Covid-19 világjárvány előtt kezdtem el a gondoskodással kapcsolatos kutatásom, mivel a különböző európai és Európán kívüli intézmények nyilvános programjai és kiállításai sokkal többet foglalkoztak a kimerültséggel és a kiégéssel kapcsolatos fogalmakkal.

Vizsgálódásom magának a szónak és etimológiájának a vizsgálatával kezdődött. Megismertem a Cura mítoszt, amely az első ember teremtéstörténetét meséli el. Cura istennő agyagból alkot emberalakot. Az odasereglő istenek a megalkotott ember tulajdonjogát teljes egészében maguknak követelik, és nem tudnak megegyezni a nevéről, a döntést a negyediknek megjelenő istenre, Kronoszra bízzák, aki úgy dönt, hogy a lény egész életében Curáé lesz, halála után Zeuszé lehet a szelleme, a Föld pedig megtarthatja a testét.

A név, amely mellett Kronosz dönt, a homo (humán), mert a lény humuszból, földből lett.

Ez a tipikus ókori mese alapozza meg a gondoskodás kettősségét. Cura formálja és „birtokolja” az embert, de egyúttal ő is hordozza a terhét. A latin cura többjelentésű szó. Egyfelől gondot és aggodalmat jelent, másfelől arra utal, amit ma általában gondoskodásként ismerünk: a másokról való gondoskodás elégedettségére, pozitív jelentésárnyalattal ruházva fel a valaki vagy valami iránti odaadó gondoskodást.

 daucikova_family_album4.jpgAnna Dauciková: Családi Album / Family Album 3, 1998/2017
© Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

A patriarchális, férfiak uralta gondoskodás-szemlélettel szemben a feminista teoretikusok és aktivisták az elmúlt évtizedekben a gondoskodásnak egy közösség által végzett és megtestesített, kollektív felelősségként és kollektív cselekedetként történő felfogására összpontosítottak. A történelem során ez a pozíció az őslakosok tudásának és gyakorlatainak sarokköve volt. Szeretném itt hangsúlyozni, hogy az őslakosság nem kizárólag az első nemzetekre és az őslakosokra vonatkozik, ahogyan azokat a mai kultúraelmélet értelmezi, hanem magában foglalhatja mindazokat a kollektivista társadalmakat is, amelyek a legtöbb jelenlegi, individualizált európai társadalom múltjában fellelhetők.

Ezekre az örökségekre, valamint a már meglévő tudásokra és gyakorlatokra építve, az őslakosságtól a feminizmus második hullámáig, a kortárs feminizmusok a kollektív gondoskodást valósítják meg. A feminizmus második hullámától napjainkig számos feminista teoretikus kiemelte a háztartásbeli gondoskodás és a piaci termelékenység közötti kapcsolatot, különösen olyan kezdeményezések révén, amilyen a Béreket a házimunkáért. Mintegy negyven évvel később, a turbókapitalista időkben lesújtó világjárvány okozta tisztánlátásnak köszönhetően még nyilvánvalóbbá vált, hogy

a gondoskodási munka, legyen az fizetett vagy fizetetlen, továbbra is feminizálódott.

Ha fizetett, akkor alacsony bérekkel és rossz munkakörülményekkel jár. Ahogy Silvia Federici és Encarnación Gutiérrez Rodríguez is kifejtette, az ilyen munkát végző osztály nemcsak a létbizonytalanság mintapéldája, de ráadásul túlnyomórészt nőkből áll. Ám még ha nem is kizárólag nők végzik ezt a munkát, akkor is feminizálódott marad; vegyük például azt a több ezer – női és egyéb – munkavállalót, akiket a világjárvány idején újfajta gondoskodási munkakörökben foglalkoztattak, például kézbesítőként, temetkezési asszisztensként, kegyeleti dolgozóként, szemétszedőként, szexmunkásként, pedagógusként és ápolóként. Mindazonáltal a nem fizetett és a fizetett gondoskodási munka, illetve ezek anyagi megbecsülése az elmúlt évtizedekben még szorosabban összekapcsolódott. Ahogy az „első világbeli” gazdaságokból származó nők bekerültek a fizetett munkaerőpiacra, a korábban nem fizetett munkájuk elsősorban az úgynevezett „második” és „harmadik világ” gazdaságaiból származó bevándorló nőkre szállt, akiknek alacsony fizetéssel és bizonytalan munkakörülményekkel kell szembenézniük, és gyakran napról napra élnek. A migráció és a feminizálódott munka elválaszthatatlanul összefügg egymással.

7_maternal_fantasies_the_first_supper_small.jpgMATERNAL FANTASIES: A legelső vacsora / The First Supper, 2023, © MF

A kiállításban szereplő példák, mint például Sanja Ivekovic vagy a Maternal Fantasies munkái, a gondoskodás olyan, már létező nemzetségeit példázzák, amelyek bőségesen megtalálhatók az aktivizmus, a civil társadalom és a feminista csoportok berkeiben, de az elmúlt évtizedek egyéni, illetve csoportos és kollektív női művészeti gyakorlataiban is. Ezek különösen a gondoskodási munka vizsgálatára helyezik a hangsúlyt, illetve arra, hogy hogyan végzik ezt a munkát a gyermekekről vagy idősekről gondoskodók, fizetésért vagy fizetetlenül, továbbá megkérdőjelezik a családhoz, illetve a családhoz mint kötelezettséghez kapcsolódó gondoskodási munkához fűződő fogalmakat, ahogyan például Ana Daucikova teszi azt munkájában, hogy csak néhányat említsek a szempontok közül.

Van a gondoskodásnak egy olyan aspektusa, amelyet kutatásom során nem érintettem, és amellyel nagyon megható a kiállításon szembesülni. Coco Fusco filmje a gondoskodást olyan szempontból tárgyalja, amely nagyon ritkán kerül előtérbe: ez pedig nem más, mint az ismeretlen, elveszett emberekről való gondoskodás, az olyanokról való gondoskodás, akikkel senki sem törődik. Bizonyára felmerül önökben a kérdés: mi a helyzet a művészeti intézményekkel? Hol helyezkednek el a gondoskodás politikájával és etikájával kapcsolatban? Mi a szerepük a gondoskodás feminizálódottságának megszüntetésében?

fusco_your_eyes_will_be_an_empty_word_small.jpgCoco FUSCO: Your Eyes Will Be an Empty Word, 2021 (still)
© 2023 Coco Fusco / Artists Rights Society (ARS), New York

Hogy jön ide a képzőművészet és a művészeti intézmény? A hatvanas és hetvenes évek fontos évtizedek voltak, amelyek során a gondoskodás etikája és politikája, valamint a gondoskodás kollektív megközelítése körüli kérdések előtérbe kerültek. Az olyan feminista művészek, mint Mary Kelly és Mierle Laderman Ukeles, valamint a polgárjogi mozgalom olyan művészei, mint Emory Douglas, Rasheed Araeen és Lee Wen, akik kollektív művészeti alkotói pályájukról voltak ismertek, a gondoskodást kollektív politikai és radikális cselekedetként valósították meg, és a közösségek mozgósítása szempontjából jelentős nyomot hagytak maguk után. Valóban, az olyan kritikusok, mint Griselda Pollock és Lucy Lippard, valamint az olyan kiadói kezdeményezések, mint az 1973-as The New Woman’s Survival Catalog (Az új nő túlélőkönyve), hogy csak néhányat említsünk, szintén döntő szerepet játszottak ebben a projektben. Sajnos a művészeti intézmény – ritka kivételektől eltekintve – az intézménykritika megjelenése után is folytatta a felvilágosodásból örökölt hagyományok propagálását.

Mivel a világjárvány még inkább rávilágított a gondoskodás problémáira az állami rendszerekben, így következésképpen a kultúra világában is, ma abban a szorult helyzetben vagyunk, hogy újra át kell gondolnunk, hogyan közelítsük meg a további szükséges lépéseket, amelyek megváltoztathatják a jelenlegi állapotokat.

A konkrét politikai és társadalmi küzdelmekhez kapcsolódó témák gondoskodó megközelítését – más kérdések mellett – szintén újra kell gondolni, mivel a kisajátítás továbbra is nagy tüske a kurátori és művészeti narratívák tartalomalkotásában. Trinh T. Minh-Ha teoretikus és filmrendező szavaival élve, hogyan tudunk „közelről beszélni”, hogyan tudjuk tisztelettudóan megközelíteni a témákat? A kollektív gondoskodás a hatalom megosztását követeli meg. Ha félreállunk és átadjuk a szót (és a hatalmunkat) másoknak, az a kollektív gondoskodás aktusa. A hatalom megosztása úgyszintén.

Elhangzott  2023. szeptember  14-én, a kiállítás megnyitóján.

Fordította: Sipos Dániel

 A Vigyázat, törékeny / Handle with Care című kiállítás 2024. január 14-ig látogatható

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr6018223917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása