Ludwig Múzeum Blog

Jancsó Miklós a napokban lenne 100 éves. Magyarországról az ő filmjei szerepeltek legtöbbször a Velencei Filmfesztiválon, ahol 1990-ben életműdíjjal is elismerték a munkásságát. Velencei szereplésének van egy alig ismert epizódja: 1977-ben meghívták a Disszidens Biennáléra, amire nem ment el.   

 Jelenet Jancsó Szegénylegények filmjéből  |  Forrás: filmarchiv.hu

1977 őszén rendhagyó  biennálét rendeztek Velencében Il Dissenso Culturale címmel. A kelet-európai nem hivatalos  kultúra bemutatására az olasz baloldali körök által kezdeményezett  Disszidens Biennáléra  – a kultúra, a művészetek valamint a tudomány „máskéntgondolkodóinak” biennáléjára – Lengyelországból, Csehszlovákiából, Magyarországról és a Szovjetunióból hívtak meg neves írókat, filmeseket, zenészeket, képzőművészeket és elméleti szakembereket. 

Magyar részről az irodalmi kollokviumon  az akkortájt Berlinben élő Konrád György, valamint Párizsból Méray Tibor, a társadalompolitikai konferencián a párizsi Fejtő Ferenc és Kende Péter, a zenei szekcióban Peskó Zoltán, a művészettörténészek tanácskozásán pedig Kölnből Perneczky Géza vett részt, akinek visszaemlékezése itt olvasható. (A szekciók előadásait füzetekben jelentették meg, amelyek közül több megtalálható a Ludwig Múzeum könyvtárában). A Disszidens Biennále magyar vonatkozásait Sasvári Edit tárta fel a Művészet és hatalom. A Kádár-korszak művészete című kötetben közölt tanulmányában.

Magyarországról a meghívás ellenére – retorziótól tartva – nem vettek részt kiállító művészek, noha a képzőművészeti programot szervező  Enrico Crispolti Budapestre is elutazott és találkozott Beke Lászlóval, Hajas Tiborral, Erdély Miklóssal, Jovánovics Györggyel, Mauer Dórárával és Gáyor Tiborral. Beke visszaemlékezése szerint Crispolti érkezése napján "csengett a telefon. A vonal végén Bereczky Loránd volt, akkor még a Pártközpont munkatársa, aki csak ennyit mondott:

Épp most indul a repülőtérről az olasz veletek találkozni. Vigyázzatok, nehogy valami hülyeséget csináljatok!”

Beke szerint ötletként felmerült, hogy műveket nem küldenek, de kérnek egy üres termet, amiben mindössze az alábbi feliratot helyezik el: "A magyar művészek nem állítanak ki, mert megtiltották nekik", de az elképzelés nem tetszett Crispoltinak. A "Pesti" fedőnevű ügynök – aki nem más volt, mint Bódy Gábor – jelentése szerint a művészek hosszú vita után végül úgy döntöttek, hogy távol tartják magukat a rendezvénytől, mert nem akarják, hogy politikailag kínos helyzetbe kerülve veszélyeztessék az itthoni érvényesülési lehetőségeiket. 

A velencei rendezvénysorozat kifejező és jól sikerült logója egy térben ábrázolt ötágú csillag volt, amely a szovjet rendszer zsákutcás voltát és bezártságát szimbolizálta. A csillag egyik szára résre kinyílt, az egyetlen lehetséges kiútra, a disszidálásra utalva.

A Disszidens Biennálét hirdető plakátok Velence Castello negyedében 1977 novemberében |  Forrás: archphoto.it

A Disszidens Biennálénak volt egy filmes szekciója is Államosított filmgyártás címmel. Ennek kísérő rendezvényeként a Szent Márk tér mögötti Olimpia Moziban válogatott filmeket vetítettek Kelet-Európából többek között Wajda, Zanussi, Tarkovszkij és Chytilova alkotásait. Jancsótól és több magyar rendezőtől is szerettek volna filmeket bemutatni, de ez csak részben sikerült. Andrzej Wajda – aki "nem sokkal korábban verekedte át magát a cenzúrán legújabb filmjével, a Márványemberrel – azt táviratozta Velencébe, hogy

nem érdekli az államosított filmről tartott konferencia.

Magyar részről Jancsó Miklóst is meghívták a szervezők, aki szintén lemondta a velencei szereplést, annak ellenére, hogy korábban igen jó kapcsolatokat ápolt az olasz baloldallal.” – írja Sasvári Edit. (Jancsó a hetvenes években párkapcsolata miatt hosszú évekig Rómában élt.)

A magyar hatóságok minden eszközt bevetettek annak érdekében, hogy a rendezvényt akadályozzák, így többek között megtiltották a filmforgalmazóknak a magyar filmek kölcsönzését. A Népszabadság 1977. novemberi 23-iki száma beszámolója szerint „a magyar filmművészek nevében Fábri Zoltán rendező, a Magyar Film- és Tv-művészek Szövetségének elnö­ke tiltakozó levelet intézett a biennálé önkényesen eljáró szervező bizottsá­ga igazgatójához. Levelében hangoztatja: A Ve­lencei Biennálé vezetőségének az a szándéka, hogy magyar filme­ket mutasson be a »Dissenso nell, Europa deli’ est« című rendezvé­nyén, figyelmen kívül hagyja, hogy ezeket a filmeket a magyar állami filmgyártás készítette. Nemcsak bemutatásra kerültek itthon és külföldön, de már szá­mos fesztiválon ezek képviselték a Magyar Népköztársaságot. Film­jeinknek az önök programjában való bemutatása önkényes, és al­kalmas arra, hogy a filmeknek olyan jelentést tulajdonítson, amely nincs összhangban a szer­zők szándékával, sőt ellentétes az­zal. Magyar filmek ilyen körül­mények között való bemutatása ellen tehát — a filmek szerzőivel egyetértésben —, mint a magyar film- és televíziós művészeket tö­mörítő szövetség,

mi is tiltakozá­sunkat fejezzük ki.”

A Disszidens Biennále filmes kiadványai az ASAC gyűjteményében  |  Fotó: Boros Géza

A filmek tekintetében van némi bizonytalanság. Sasvári Edit szerint a szervezők Jancsó Miklós Sirokkó, Mészáros Márta Szabad lélegzet és Örökbefogadás, Makk Károly Szerelem, Kovács András Bekötött szemmel, Sára Sándor Feldobott kő és Gyöngyössy Imre Virágvasárnap című filmjét tervezték bemutatni, de ezek kölcsönzését különféle bürokratikus akadályokkal magyar részről sikerült meghiúsítani.

Hogy végül mit mutattak be, az az idézett tanulmányból nem derül ki. A Velencei Biennále archívumában, az ASAC-ban található programfüzet szerint Makk Károly Szerelem (1969), Herskó János Párbeszéd (1963) és Gaál István Holt vidék (1971) filmjét vetítették le két-két alkalommal az OIimpia filmszínházban. (Ez a velencei mozi sincs már meg.)

Jancsó Miklós Görbe Jánossal a Szegénylegények forgatásán. A kakastollas csendőrkalap szerepeltetése szándékos anakronizmus a filmben, hiszen a csendőrség később alakult meg, mint amikor a betyárfilm játszódik. |  Forrás: filmarchiv.hu

 A Szegénylegények  Bánki László és Sándor Margit tervezte plakátjai 1965-ből

Jancsótól végül semmit sem mutattak be, viszont az egész vetítéssorozat plakátjára a Szegénylegények egyik snittjét tették, amiből arra lehet következtetni, hogy a szervezők nagyon számítottak a részvételére. Jancsó a rendezvény katalógusában is hangsúlyosan szerepelt: Bíró Yvette és Andrzej Wajda értekezett a filmjeiről. 

A Disszidens Biennále filmprogramjának plakátja a Szegénylegények jelenetével, 1977

Annak ellenére, hogy a velencei plakáton egy olyan filmet reklámoztak, amit nem is vetítettek, a szimbólum- választás  telitalálat volt, hiszen a Szegénylegények 

„a szabadságot eltipró rendszerek kortól függetlenül érvényes, sokkolóan pontos látlelete” (Huber Zoltán),

ráadásul Jancsó és Wajda távolmaradása a  Vasfüggöny mögötti ellentmondásos kulturpolitikai helyzetet is jól tükrözte: filmesként csak a rendszeren belül maradva készíthettek rendszerkritikusként is értelmezhető alkotásokat. A Disszidens Biennálén való szereplés pedig a rendszerrel való nyílt szembenállással lett volna egyenlő.  

A magyar filmesek és  képzőművészek óvatos távolságtartása (kényszerű megalkuvása) sem volt elegendő ahhoz, hogy Magyarország ne csatlakozzon a Szovjetunió tiltakozásához és bojkottjához, aminek eredménye az lett, hogy a következő évi, hivatalos Velencei Képzőművészeti Biennálén Magyarország nem vett részt, a Magyar Pavilon zárva maradt.

   Jancsó Miklós Arany Oroszlán díja (ami persze nem aranyból van)  a Ludwig Múzeumban a Nagylátószög - 120 éves a magyar film kiállításon | Fotó: Boros Géza

A Szegénylegények Jancsó Miklós legismertebb alkotása, a magyar filmtörténet egyik mérföldköve, a modernizmus nemzetközileg ismert és elismert alapműve. Ha valaki még nem látta, vagy újra szeretné megnézni Jancsó stílusteremtő filmjét, akkor itt a különleges alkalom:

a Nemzeti Filmintézet filmfesztiválján, a Budapesti Klasszikus Film Maratonon óriásvásznas vetítésen látható lesz a Bazilika előtti Szent István téren, amely a fesztivál alkalmából ingyenes szabadtéri mozivá alakul. 

A  Nemzeti Filmintézettel közös kiállításunk, a Nagylátószög - 120 éves a magyar film pedig november 14-ig látogatható.