Ez a különleges kelenföldi templomépület is szerepel a májusban nyíló 17. Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonja Othernity projektjében, amely 12 emblematikus budapesti modern épületet dolgoz fel 12 Közép- és Kelet-európai fiatal építésziroda részvételével.
A kelenföldi pályaudvar közelében, egy eldugott kis téren, az Ildikó téren áll Budapest legkülönlegesebb templomépülete. „A templom nem akar a környezetének része lenni. A szigorú derékszögű rendszerben álló lakótelepi házak világára »merőlegesen«, valójában ferdén álló, »földön kívüli« objektum mintha más civilizációból érkezett volna. Itt szó sincsen a környezethez való alkalmazkodásról, hanem annak inkább annak ellenpontozásáról” – írja Budapest egykori főépítésze, Schneller István a Modern szakrális építészet című könyvében.
A templom 1981-ben. Itt még az épület formái tisztán érvényesülnek, s nem takarja el az oldalfalakat az előkert azóta nagyra nőtt növényzete. | Forrás: Fortepan/Gárdos György
A templom alkotója Szabó István (1904–1988) építész több református és katolikus templomot is tervezett országszerte. Hasonló – térrácsos szerkezetű, csonkolt kocka alakú – munkája például az 1982–85 között épült dunaújvárosi református templom. Jellemző a szocialista modern épületekkel – a szocmodernnel – szembeni téves közvélekedésre az épület alábbi jellemzése, amit egy népszerű turisztikai oldalon találtam: „A dunaújvárosi templom a szocreál egyik egyedi darabja, tükrözi a város modern-acélipari jellegét.”
A nyolcvanas években több modern formájó templom épült Magyarországon. Ezekről az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium megbízásából Példabeszéd a magyar templomépítészetről címmel 1984-ben rövidfilm is készült, az Új Tükör folyóirat pedig képes összeállításban számolt be a szokatlan "betonzsoltárokról".
Tudósítás az Új Tükör 1984. május 27-iki számában. | Forrás: Arcanum
Szabó István talán legismertebb munkája a farkasréti Mindenszentek-templom – Budapest első, 1948 után épült temploma –, amelynek megépülte fontos momentum volt a kádári időszakban az állam és egyház közötti viszony konszolidálásában. A templom színes üvegablakait is ő tervezte.
A farkasréti Mindenszentek-templom
A szocializmus évtizedeiben igen nehéz körülmények között működő, a hívek adományaiból építkező egyházak számára a költségtakarékosság alapvető szempont volt, így Szabó jellemzően olcsó és könnyen elérhető anyagokat használt. Az Ildikó téri templomépítés esetében egy fém térrácsszerkezetet, amelyet ő maga fejlesztett ki korábban a Budapesti Nemzetközi Vásár kiállítási pavilonjaihoz. A költségtakarékosság jegyében az ekkor már nyugdíjas, magántervezőként dolgozó építész jellemzően nem fogadott el a terveiért honoráriumot.
Az Ildikó téri templom 1981-ben a haranglábbal és egy Polski Fiattal. | Forrás: Fortepan/Gárdos György
A templom mellett álló – a református templomok hagyományának megfelelően különálló – harangtornyot egy fiatal iparművész, Bartha Zsuzsa ötvös tervezte. Torony helyett pontosabb egy modern haranglábról beszélni. Míg a reformátusok hagyományos haranglábai fából készültek, ez a harangláb a templommal harmonizálva egy csőszerkezetes konstrukció. A kilenc méter magas, hajlított acélcsövekből álló harangláb hármas kompozíciója a Szentháromságot kívánja jelképezi. Az alkotás egyszerre absztrakt térplasztika és funkcionális építmény, ugyanis az elektromágneses működésű harangcsövek által
harang nélkül is lehet vele harangozni.
Illetve lehetne, mert a kültéri hatásoknak kitett csőharang hamar meghibásodott, így már régóta nem használják.
Bartha Zsuzsának nem az első egyházi megbízása, már a diplomamunkája is szakrális tárgyú volt, és több figyelemre méltó munkája is készült a református egyháznak. (Háttéradalékként meg kell említeni, hogy apja a pártállam nagyhatalmú református püspöke, Bartha Tibor országgyűlési képviselő volt). Jól sikerült munkája például a magyar organikus építészet korai példájaként számontartott – Kistelegdy István, Bachmann Zoltán és Csaba László által 1970-ben tervezett – szamoskéri református templom haranglábának absztrakt formavilágú toronygömbje.
Bartha Zsuzsa: Toronygömb a szamoskéri református templom harangtornyához. 1970 k.
Az Ildikó téri templom gyülekezeti tere az oltárral
A kívülről alumíniumpanelekkel burkolt ldikó téri templom belső terét a fémrács-szerkezet dominálja.
A szerkezet indusztriális jellege ellenére transzcendenciát kölcsönöz a térnek;
ezzel együtt a templom olyan, mint egy küldetésére induló űrhajó, amely a földi hívek üzenetét viszi a felhőkön túl lakó Mindenhatónak”- írta a templomról Kovács Dániel. A fényt a templom a mennyezet ferde hasáb üvegezett felületéről kapja. A puritán tér, a templom formai különlegessége és egyedisége valóban megkapó. Schneller István szavaival azonban ez a szakrális tér
„inkább kiáltás, mint ének”.
Bár a templom extravagáns formáját mára sokan elfogadták, sőt megkedvelték, az egyházközség számára komoly problémát jelent az épület funkcionális elavultsága, a hőszigetelés hiánya, illetve a szerkezet elöregedése. A közösség lényegében „kinőtte” a templomot, amit bővíteni bonyolult lenne, így már az is felmerült, hogy eladják és elbontják az épületet, és újat építenek helyette.
Ez a momentum ragadta meg az Othernity projekt egyik magyar részvevő építészcsapatát, az Architecture Uncomfortable Workshop építészeit, amikor azt a feladatot kapták, hogy gondolják újra a szokatlan formájú épületet. A templom hatszögű térrács formája a méhkaptár formáját idézi, a csapat pedig előszeretettel dolgozik méhvisszal, sőt méhészkednek is, így ezen inspirációs vonal mentén haladva gondolkodtak.
Mi lenne, ha a közösség a méhekhez hasonlóan kirajzana, s magával vinné a templomát is?
- tették fel a költői kérdést, és létrehozták a velencei biennálés projekt 12 installációja közül talán a legpoetikusabb művet, A viaszmunkást.
Architecture Uncomfortable Workshop: A viaszmunkás, 2020 | Fotó: Dömölky Dániel
Hogy mi is ez a mű, kiderül a Ludwig Szonár Podcast legújabb, április 18-ától meghallgatható epizódjában, amelyben Kovács Dániel kurátorral és az Architecture Uncomfortable Workshop alkotóival, Ghyczy Dénes Emil és Szederkényi Lukács építészekkel beszélgetünk a Velencei Biennálén debütáló műről és a magyar kiállításról.
A bejegyzés trackback címe: