HANS ULRICH OBRIST – a sztárkurátor, aki sosem áll meg

|

Zürichben született (1968), és egy kisvárosban nőtt fel. A családi háttér nem indokolta, hogy a művészet felé forduljon (apja az építőiparban dolgozott, édesanyja középiskolai tanár volt), mégis, Obrist alig 12 évesen elvonatozott Zürichbe, és megnézett egy Giacometti kiállítást. Ezek után képeslapokat gyűjtött híres festményekről. Még mindössze 17 éves, amikor egy bázeli múzeumban beleszeret Peter Fischli és David Weiss szobraiba, majd felhívja a művészeket, és eléri, hogy meghívják a műtermükbe. Fischli & Weiss ekkor dolgozott később igen híressé vált rövidfilmükön (The Way Things Go, 1987). A látogatást Obrist egyfajta újjászületésként élte meg; ekkor döntötte el, hogy kurátor akar lenni, és minden műalkotást, gyűjteményt és múzeumot megnéz, amit lehetősége megenged, illetve felkeresi azokat a művészeket, akiknek munkái érdeklik.

 1991-hans-ulrich-obrist-dreaming-at-swiss-institute-during-his-first-lecture-in-new-york_-e1415901619741.jpgHans Ulrich Obrsit szunyókál két előadás között, 1991

Mivel akkoriban nem voltak kurátori képzések, beiratkozott az egyetemre Sankt Gallenben, gazdasági és társadalomtudományi szakra. Amellett hogy más szakok előadásaira is eljárt, éjszakai vonattal szerte Európába elutazott, és másnap felkereste a helyi kiállításokat és művészeket. Elment többek közt Gerhard Richterhez Kölnbe, Alighiero Boettihez Rómába, és meglátogatta Louise Bourgeois-t is (aki a szemlátomást alváshiányos és beteg fiatalembertől megrettenve, felhívta Obrist édesanyját, hogy vigyázzon jobban a fiára). Obrist gyűjtötte az információkat, intenzív, gyakran hajnalig tartó beszélgetésekbe merült, és művészettel kapcsolatos híreket vitt egyik helyről a másikra.

1991-re Obrist (becslése szerint) már több tízezer kiállítást látott, és több művészt ismert, mint egy hivatásos kurátor. Ekkor rendezte meg első kiállítását a saját konyhájában Christain Boltanski és Fischli & Weiss közreműködésével.

04_kitchen_0.jpg Fischli & Weiss (The Kitchen Show, St. Gallen, 1991) 

A kiállítás csak három hónapig állt, és csak harmincan látták, de ennek köszönhette, hogy Párizsba mehetett, ahol rögtön a művészeti élet középpontjába került. Rendhagyó helyszíneken rendezett kiállításokat; Richternek abban a vidéki házban, ahol Nietzsche írta az Imígyen szóla Zarathustra című művét, vagy a zürichi csatornákban a Cloaca Maximát, melyben a mosdókról és emésztésről szóló műveket állított ki. Egyre gyarapodó hírnevének, munkatempójának és kapcsolati hálójának köszönhette, hogy a Ludwig Múzeum igazgatója, Néray Katalin, az első Manifesta főkurátora többek közt őt választotta kurátortársnak egy közel ötven főből álló listából.

unnamed.jpgA rotterdami Manifesta (1996) kurátorai: Andrew Renton. Rosa Martínez, Hans-Ulrich Obrist, Néray Katalin, Viktor Misiano

 

Interjú a Manifesta1 kurátoraival, 1996

Obrist nem híve a white cube-nak és a befejezettségnek, nem érdekli a festészet, csak olyan munkák, amelyek múlandóak, és nem a lógnak a falon; lehet az tánc, színház vagy tudományos kísérlet. Kiállításait inkább elvetett magoknak tekinti, mint például az 1994-ben először megvalósított, s azóta sok új verzióval bővülő do it (amely utasításokat tartalmaz különböző művészektől olyan projektre, amelyet bárki megvalósíthat, s amelynek a pandémia alatt megjelent az otthoni verziója). Olyan rendezvényeket (ún. maratonokat) szervez, melyek kiállításokkal, előadásokkal és panelbeszélgetésekkel egy adott témát járnak körbe (mint például 2013-ban a 89plus, ahol azokra az emberekre fókuszáltak, akik a berlini fal leomlásának évében vagy azután születtek, s akik szinte teljes egészében az interneten élik életüket).

 ici_do_it_home_cover_crop_2.jpg

Maguk a maratonok Obrist egyik hosszútávú projektjének elágazásai. Szenvedélyesen szeret beszélgetni – ráadásul elég gyorsan; talán az Obrist látogatáskor lázas Boetti lehet a világon az egytelen ember, akivel még ő sem tudott lépést tartani. Ezen képességéből kiindulva közelített egy addig még fel nem tárt témához, a kurátorság történetéhez (A Brief History of Curating, 2008), illetve az évtizedek óta futó (1996-ban először publikált, s immáron 28 kötetnél tartó) Interjú-projekthez. Ezekből a beszélgetésekből („töredékfoltokból”) kirajzolódik a művészeti szcéna szereplőinek (művész, kurátor, intézmény) kapcsolati hálózata. Maguk a végtelen beszélgetések („gördülő interjúk”) azonban kimerítőek is; 2006-ban egy 24 órás maratonon, amelyet Koolhaas-szal közösen rendezett, Obrist annyira rosszul lett, hogy kórházba is került.

 Obrist másik szenvedélye az utazás. Több ezer kilométert tett már meg; gyakran szereti is idézni pl. J. Ballardot, aki szerint London legszebb épülete a Heathrow repülőtéren található Hilton szálloda. Mióta 2006-tól Londonban él, és a Serpentine Galleries kreatív igazgatója, csak minden hétvégén utazik (egy mélyinterjún dolgozó újságíró egyszer végigvette, hogy 12 hétvége alatt Obrist hány helyen járt, és milyen különböző projektekkel foglalkozott – már a felsorolásba is bele lehet szédülni). Ezt a hihetetlen tempót csak úgy lehet fenntartani, ha kevés időt áldozunk alvásra. Obrist kipróbálta a Balzac-módszert (ez naponta több tucat kávét jelent), majd áttért a Da Vinci rendszerre (ez három óránként 15 perc alvást engedélyez). Gyakran inkább beszélget, és egyáltalán nem alszik; ennek egyik hozadéka a Brutally Early Club, amely bárki számára nyitott, és London különböző helyszínein reggel fél hatkor ülésezik. (Obrist ez a 21. század szalonjainak nevezi.)

 hans2-715x536.jpgA kurátor 2013-ban 

Obristot nagyon érdekli a kibővített valóság kérdése, és bár aggódik azért, hogy a virtuális valóság elszigeteli az embereket egymástól, de hajlandó kreatívan használni. Ugyan az Instagramra más regisztrálta, de rögtön egy művésznő kézzel írt versét posztolta, amit más művészek Post-it jegyzetei követtek. Foglalkoztatják napjaink társadalmi, szociális és ökológiai problémái (fajok kihalása, környezetszennyezés), és izgatja a tudomány és a művészet közötti kapcsolat; pár éve munkatársai például egy olyan digitális, hálózati programon dolgoztak, amely Obrist 4000 interjújának alapján egy avatart képez ki.

Tagadhatatlan, hogy az új kurátor-nemzedék részben Obrist köpönyege alól bújt elő, s csak remélni lehet, hogy ők is osztják a kurátor e nézetét: „Azt gondolom, hogy a művészek a legfontosabb emberek a világon, és ha az, amit csinálok, az segít és hasznos, akkor ez boldoggá tesz."   

decker

 

 

A Hálózatok és a művészet kapcsolata: Hans Ulrich Obrist és Barabási Albert-László online beszélgetése

IDŐPONT: 2021. április 8. 19.00–20.30
HELYSZÍN: Zoom beszélgetés

A beszélgetés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni IDE KATTINTVA lehet. 

Az esemény a Serpentine Galleries és a Ludwig Múzeum közös programja. A megvalósításban Alexandra Russel és Alex Boyes működött közre.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr5716492264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása