Műtárgysztorik – Titkok és igazságok a Ludwig Múzeumban

Mit keres a képregény a múzeum falán?

|

Új sorozat indul a Ludwig Blogon, amelyben a múzeum gyűjteményének egy-egy alkotását vizsgáljuk meg részletesebben. A legtöbb mű olyan, mint egy rejtvény, amelyet ha megfejtünk, megismerjük különös történeteit, felfedjük titkait, még komplexebb művészeti élményt kapunk. A Ludwig Múzeum gyűjteményében számos rejtélyes alkotás található, amelyek közül most több mint száz művet láthatunk az Időgép című új állandó kiállításon. Az első „detektívtörténet” Roy Lichtenstein Vicki című képéről rántja le a leplet.

lichtenstein_002_ezt_kell_hasznalni_600.jpgRoy Lichtenstein: Vicki, 1964 | Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

Lichtenstein a pop art egyik legjelentősebb művésze volt, aki képregénykockák felnagyított ábrázolásával vált híressé. Vicki című műve karrierjének csúcsán, 1964-ben született a Girls című festménysorozat részeként. Az eredeti képregényt Jim Pike (eredeti nevén Jay Scott Pike) rajzolta. A Good Morning Darling című másik, szintén 1964-ben készült festmény is Jim Pike munkáját felhasználva készült.

httpsfiktura_wordpress_com20100308goodmorningdarling_600.jpgRoy Lichtenstein: Good Morning Darling, 1964 | Forrás: fiktura.wordpress.com

A Lichtenstein által használt eredeti képregények rendkívül népszerűek voltak Amerikában a hatvanas években, tömegével nyomtatták őket, így nem egyszerű megtalálni a festmények forrását. David Barsalou művészettörténész három évtizedet töltött azzal, hogy felkutassa ezeket, ennek eredményeként jött létre a „Deconstructing Lichtenstein" projekt, amelyben az eredeti képkockákat veti össze Lichtenstein műveivel. (https://www.flickr.com/photos/deconstructing-roy-lichtenstein)

vicki_1_600.jpgAz eredeti Jim Pike-féle képregénykocka és Lichtenstein műve a Deconstructing Lichtenstein oldalról, David Barsalou gyűjtéséből | Forrás: www.flickr.com/photos/deconstructing-roy-lichtenstein/

Felmerülhet a kérdés, hogyha ezek a festmények már létező rajzok másolatai, akkor mi ebben a művészet. Lichtensteint ezzel sokszor megvádolták a hatvanas években. A Life magazin 1964-es róla szóló cikke nem finomkodott, ezzel a címmel jelent meg: „Ő a legrosszabb művész Amerikában?” Vajon mi a válasz erre a kérdésre?

lichtenstein_life_jan_31_1964_2.jpgA Life magazin 1964-es cikke | Forrás: www.thehistorialist.com

Lichtenstien személyes érdeklődéséről egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy az érzelmek, a szerelem személyes, mégis tárgyilagos ábrázolása fogta meg igazán a képregényekben. A személyes motiváció azonban nem elég a magyarázathoz. Ahhoz, hogy megértsük mi lapul a háttérben, érdemes megvizsgálni milyen időszakban születtek ezek a művek, és mire reflektáltak.

A pop art berobbanása előtt, az ötvenes évek Amerikájában az absztrakt expresszionizmus volt a vezető művészeti irányzat, amelyet az alkotók tudatalattijának elvont világát ábrázoló non-figuratív kompozíciók jellemeztek. Eközben Amerikában egyre erőteljesebben kezdett teret hódítani az ipari tömegtermelés, a fogyasztói társadalom rövid idő alatt átalakította a mindennapokat. Árucikkek milliói árasztották el a boltokat, és ahhoz, hogy ezeket meg is vegyék az emberek, szükség volt a reklámiparra, amely addig soha nem látott mértékben virágzott, a vizuális kultúra részévé válva. A pop art alkotói ezt a fogyasztói világot emelték bele művészetükbe. Az absztrakt expresszionizmus elvont, nehezen értelmezhető formavilágával szembemenve

a mindenki által könnyedén felismerhető árucikkek, a mindennapi élet tárgyai és a reklámok képi világa lett a pop art főtémája. 

_nemeth_daniel_ludwig_muzeum_kortars_muveszeti_muzeum_adattar_es_digitalis_archivum_600.jpgA hétköznapi árucikkek, mint a művek főtémája. Andy Warhol híres Campbell leveses konzervei a Ludwig Múzeum 2015-ös Ludwig Goes Pop című kiállításán | Fotó: © NÉMETH Dániel / Ludwig Múzeum 

Lichtenstein is ezzel a jelenséggel játszott, amikor

a tömegével nyomtatott, bárki számára olcsón beszerezhető, népszerű képregényeket nagyította fel, felemelve egy hétköznapi árucikket a magasművészet dimenziójába.

A nyomtatott képkockákon látható apró raszterpöttyöket is lemásolta és felnagyította, ebből ered a képek pöttyözöttsége. Ben-Day pontoknak nevezik ezeket, amelyek a nyomdai színrebontás során keletkeztek. A képregényeket rossz minőségű papírra nyomtatták, ami beszívta a festéket, így a pontok mérete megnőtt, és ezért erősebben látszódtak.

A tömegtermelés folyamatára utal az anyaghasználat is, mivel ipari zománcfestékkel festett fémlemezre, illetve több példányban is elkészítette a művet.

A nagyítás gesztusával ráadásul kettős jelentést is adott a festménynek. Egyrészt kifejezte imádatát a képregények iránt, másrészt erőteljes képi világával, illetve a szereplők viszonyának ábrázolásával a fogyasztói társadalmat kritizálva tart elénk tükröt. A reklámipar a pop art időszakában már javában használta a női arcot és testet az eladások növelése érdekében. A festményen látható szőkehajú nő tipikus alakja volt a hatvanas évek reklámvilágának, amelyben a női szereplők a nézők tekintetének foglyaivá váltak. Lichtenstein képén is ez történik. Bár nem vesszük rögtön észre, de

a kép szélén egy férfi arcéle rajzolódik ki, akinek tekintete fogva tartja a nőt. Ezt tesszük mi, nézők is miközben a műalkotást szemléljük, vagyis fogyasztjuk, mint egy egyszerű árucikket.  

vicki_2_600.jpgRoy Licgtenstein: Vicki – I Thought I Heard Your Voice (Tanulmány), 1964 | Forrás: www.mutualart.com

A festmény azonban más szempontból is érdekes.

Egyetlen képkockát látunk a teljes történetből kiemelve, így rejtély marad számunkra, hogy milyen történésnek vagyunk a szemtanúi.

Mi történt előtte és mi lesz a folytatás? Azt a pillanatot látjuk, amikor a férfi éppen kinyitja az ajtót, és azt mondja „Vicki, azt hittem a te hangod hallottam.” A nő arckifejezése is megfoghatatlan. Csodálkozik, csábító, rémült vagy boldog? Milyen viszonyban van a két szereplő? És vajon szükséges ezekre a kérdésekre választ találni? Ha megismerjük az eredeti Jim Pike-féle képregényt, kiderül, hogy Lichtenstein a történet két képkockáját egyesítve alkotta meg a festményt.

21922_01_vizszntes.jpgAz eredeti képregény két képkockája, amelyeket összevonva Lichtenstein megfestette a művet | Forrás: www.imageduplicator.com

Az eredeti képeken az ajtót nyitó férfi egy teljesen más helyzetben mondja egy (talán másik) női szereplőnek, hogy hallotta a hangját. A másik képkockán látható női arcot azonban ebben az esetben nem szólítja meg senki, hanem ő mond gondolatban egy mondatot, egy Richard nevű férfire gondol.

Láthatjuk tehát, hogy a Lichtensteint ért vádak, miszerint csupán lemásolt mások által rajzolt képeket, nem igazak. A képkockákat átalakítva, a szereplők viszonyát átértelmezve, a történetszálakat összevonva, a gesztusokat, érzéseket kihangsúlyozva egy másik dimenzióba emelte és új tartalommal töltötte meg az eredeti képregényt.  

Lichtenstein művészetének lényege ebben az alkotói folyamatban keresendő, hiszen

egy egész történet esszenciáját, emberi viszonyok, érzelmek, kétségek, örömök és csalódások szövevényes hálózatát ragadja meg egyetlen összesűrített pillanatban.

lichtenstein_600.jpgRoy Lichtenstein a műtermében, 36 West 26th Street, New York, 1964. © Ken Heyman/ A Roy Lichtenstein Foundation Archives jóvoltából | Forrás: lichtensteinfoundation.org

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr2216207410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása