Varázskert Tokaj-Hegyalján, avagy a tarcali labodamantra

|

Egy verőfényes téli napon indultunk útnak a Tokaj-Hegyalján található Tarcalra, hogy a Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállítás előkészületei kapcsán találkozzunk Bartha Gabóval, és megismerkedjünk Terrapolis elnevezésű permakultúrás kísérleti kertjével és az ehhez kapcsolódó életmóddal, filozófiával, illetve megkóstoljuk a helyi alapanyagokból készült ételeket. Egy elvarázsolt világba érkeztünk, ahol minden részletnek saját története és jelentősége van, ugyanakkor magától értetődő és természetes. A mostani időszakból visszatekintve még nagyobb hangsúlyt kapnak az ott elhangzott mondatok és átélt élmények. Személyes hangvételű beszámoló következik:

87072029_791911684660900_1963248809634955264_n_600.jpgEhető levelek tengere | A szerző fotója

Dél körül érkezünk meg a festői szépségű Tarcalra kollégáimmal, Üveges Krisztinával és Készman Józseffel, akik a kiállítás kurátorcsapatának tagjai. A Tokaji-hegy lábánál található kétszáz éves házban és a körülötte lévő kis kertben alakította ki mikrovilágát Bartha Gabó, a magyar „Slow Food” egyik úttörő képviselője. A kapun krétával írott betűkkel a hely neve: Terrapolis – Kert és asztal. Semmi ünnepélyes felirat vagy tábla nem jelzi, hogy ahova most belépünk, az egy egészen más világ, mint amiben a mindennapjainkat éljük.

u_k_0200211_140916_600.jpgA kétszáz éves ház és a kert egy része | Fotó: Üveges Krisztina

A kapu előtt telefonálunk, hogy itt vagyunk. Gabó úgy köszönt minket, hogy minek telefonálgatunk, ha már ideértünk, jöjjünk be, hagyjuk ezt a felesleges udvariaskodást. A nap folyamán ez többször előkerül, amikor minden kérdés előtt elnézést kérünk. „Bocsánat, ez milyen növény?, Ne haragudj, ez a te poharad?” Tulajdonképpen igaz, mégis mitől félünk? Miért kérünk bocsánatot, amikor nem bántottunk meg senkit?

A szobában cserépkályha, a falakon növénymintás kézimunkák, fényképek, rajzok és még sok olyan tárgy, amikről akkor még nem tudjuk, hogy micsodák vagy mit jelentenek. Az egyik sarokban kézzel készített transzparenseken nagy színes betűkkel gyümölcsfajták nevei, a legutóbbi tarcali Slow Food találkozó kellékei.

86700844_204132750975560_1293094050143928320_n_600.jpgGyümölcstranszparensek | A szerző fotója

Már készül az ebéd, ezerféle étel illata száll a levegőben. Körbenézünk, végül a plafonon megakad a tekintetünk. A szoba hosszanti irányában egy száraz faágat látunk fellógatva, színes szalagokkal díszítve. Megtudjuk, ez a kerti laboda, ami a mángolddal együtt a Terrapolis totemnövénye. Spenótra emlékeztető leveleikből számos étel készíthető, különleges és rendkívül hasznos növények, úgy nevezett „super food” mindkettő. A laboda Magyarországon mégsem annyira ismert.

Nézem a plafonról függő, feldíszített labodaágat, szinte mágikus erővel hat rám. Néha azon kapom magam, hogy percek óta meditatív állapotban bámulom. Még a szó is olyan, mintha mantrát mondogatnék: laboda-laboda…

86737030_238710067142032_5220743377779163136_n_600_1.jpgLaboda-laboda... | A szerző fotója

Közben lehalkítom a telefonom, pedig folyamatosan jönnek az e-mailek, üzenetek. Keddi nap van, délután, válaszolni kellene, milyen feladatokat is kell holnapra még befejezni, pörög az agyam, aztán leállítom (nem megy könnyen), ez egy valóban lelassult élet, inkább nézem tovább a labodaágat…

Megérkezésünk után Gabó egy „beágyazott étellel” köszönt minket, egy speciális süteménnyel, ami se nem édes, se nem sós, csak szimplán finom. Rizsből készült krém van benne, karéliai recept alapján. A „beágyazott étel” Gabó egyik képzőművészeti installációjáról kapta a nevét. Művészeti projektjein kívül workshopokat, előadásokat tart, saját készítésű ételkölteményeivel várja a hozzálátogató vendégeket, magyar és külföldi érdeklődőket egyaránt; a Bűbájos Fesztivál és egyéb helyi események közreműködője, amelyek plakátjaiból néhány látható a szobában – mint kiderül, az egyik papír szilvából készült.

Ezután kimegyünk a kertbe, hogy összeszedjük a sokféle levelet a salátánkhoz. Hiába van tél, a kert tele van zöldellő levelekkel, amikhez közel kell hajolnunk, hiszen egészen aprók. Hosszasan szedegetjük a leveleket, ez tényleg lassú folyamat. Ahogy Gabó fogalmaz, „az, hogy egy órán át szedjük össze az egy tál salátánkhoz a leveleket, nagy luxus. Nagy öröm számomra ez a magától adódó bőség.”

A pici levelek mellett embernagyságú kelkáposzták nőnek ki a földből, némelyik már el is dőlt a saját súlyától. A kertben körbejárva sok különleges dolgot látunk még, minden farakásnak, kőhalomnak saját története és jelentősége van. Találkozunk a ligetszépével, aminek a szirmai napnyugta előtt hirtelen felpattannak, és egy kupac csigaházzal, amely André Breton A szabad társulás című verse által inspirált művészeti akció maradványa. 

86969796_206041850789088_8970150828190990336_n_600.jpgCsigaházkupac Breton A szabad társulás című verse után szabadon | A szerző fotója

Eközben egyre többet tudunk meg arról, hogy mit jelent a permakultúra és a biodiverzitás. A legalapvetőbb, hogy ezek a növények úgy teremnek, hogy minimális beavatkozás éri őket. Nyilvánvalóan a vegyszer, permetezés eleve kizárt. A legfontosabb a szűk környezet, illetve közeg (vagyis a mikroklíma), amiben ezek a növények élnek, ettől függ leginkább, hogy melyik hol érzi jól magát. Minél nagyobb a biodiverzitás, annál stabilabb az ökológiai rendszer, és annál kevesebb kár esik a növényekben. Ez tehát azt jelenti, hogy minél többféle növény nő egy helyen, minél változatosabb az élővilág, annál jobb. Mostanában a monokultúrás tendencia a divat, tehát egyféle növényt, pl. almafát ültetnek szépen sorban, gondozzák, vegyszerekkel megszabadítják a kártevőktől, de ez a diverzitás ellenében történik, és nem tesz jót hosszú távon.

Persze nem úgy kell elképzelni egy permakultúrás kertet, hogy összevissza elhajítják a magokat, aztán lesz, ami lesz. Gabó meséli, hogy csak az, hogy kialakítsa a megfelelő talajt, több évbe telik. A növények gondozásához, hogy mikor mit kell vetni, ültetni, a biodinamikus naptárat használja, ami a Hold, a bolygók és csillagok együttállásán alapszik. Az ételek előállításához, tárolásához és az alapanyagok szállításához a lehető legkevesebb villamos energiát és külső erőforrást veszik igénybe. Amit nem tudnak előállítani házilag, az zömmel a közelben élő termelőktől származik.

Izgalmas kettősség, hogy ezen a kis területen sikerült létrehozni egy ilyen diverz életsűrűséget, miközben itt vagyunk a világhírű Tokaj-Hegyalján, a monokulturális világörökségi borvidék kellős közepén. 

Visszamegyünk a házba, hogy megkezdjük több órán át tartó ételkalandunkat. A salátával kezdjük, amihez frissen sült kovászos királybúzakenyeret és tarcali vajat eszünk. A kenyérben egy speciális fűszer illatozik, Gabó a helyi sajtmestertől kapta, aki Hollandiából hozatta. Ez egy alpesi fűszernövény, Svájcban sajtfűszer, de helyenként Magyarországon is fellelhető, kékherének hívják. Speciális módszerrel szárítják, hogy jó erős legyen az illata. Gabó elmeséli, hogy Molnár V. Attilát, a Debreceni Egyetem botanika professzorát kérdezte meg erről a fűszerről, aki egy növényi seprű workshopot tartott volna tavasszal a Terrapolisban, amelyre azerbajdzsáni seprűgyűjteményét is elhozta volna. Azt eddig is tudtam, hogy sokféle érdekes dolgot gyűjtenek az emberek, de azerbajdzsáni seprűgyűjteményről ezidáig még nem hallottam…

86784926_609042783224486_6568847708352675840_n_600.jpgKenyérszegés | A szerző fotója

Elkezdjük a levélkóstolót, külön-külön mindegyik levelet hosszasan ízlelgetve, tanakodva, hogy mire hasonlít az ízük: az egyik diós-uborkás, a másik kesernyés-mézes. A kert csúcsformájában összegyűlik negyvenféle növény is a salátához. Most ennek kb. a fele gyűlt össze, de ha arra gondolunk, hogy tél van, akkor ez már önmagában csoda. A levelek között van tépősaláta, petrezselyem, kakukkfű, hagyma és fokhagymalevél, édeskömény, piros mángold, rukkola, cikória, borágó, galambbegy, tyúkhúr, vérfű (másik nevén csabaíre), endívia, radicchio. Mintha valamilyen mágikus nyelven beszélnénk, vagy varázsigét mormolnánk.

86728642_1067008713668110_6185881009465065472_n2_600.jpg"Varázssaláta" több mint húszféle levélből | A szerző fotója

A saláta után folytatódik a többfogásos ebéd almalevessel, ami ötféle megpuhult almából készült, így nem vész kárba semmi. Ahogy Készman József kollégám művészettörténeti utalással megjegyzi, barokk színek és ízharmónia uralja az ebédet. Minden túlérett, barna, mint egy barokk csendéletben.

86754900_532997897388712_4180280068490133504_n_600.jpgBarokkos almaleves zellerlevéllel | A szerző fotója

Ebéd közben és után hosszasan beszélgetünk. Gabó mesél a növényekhez fűződő szoros kapcsolatáról, hogy mennyire tiszteli őket. Sokan tudatnélkülinek tartják ezeket az élőlényeket, pedig a természetben nagyon okos technológiák működnek. A növények rengeteget adnak nekünk, de ha már nem hasznosak, akkor sem kell őket kidobni, megsemmisíteni. „Egy elszáradt labodaágnak is van esztétikai értéke, személyisége, energiája, ezért ezeket a botokat gyűjtenem kell. Ehhez persze le kell tudni annyira lassulni, hogy megtaláld a szépséget egy kóróban” – meséli Gabó. Sokszor éjjel is kimegy a kertbe, fejlámpával figyeli a növényeket, és hallgatja, ahogy a földi giliszták mozgatják a leveleket. Gondolkodását Donna Haraway „ökofeminista”, tudománytörténész és biológus tanaira alapozza, akinek egyik fontos megállapítása, hogy a természettel való közös létezésben nem a „valamivé válás” folyamata történik meg, hanem a „valamivé együttválás”. Egy idő után Gabó ezt kezdte megélni, hogy szinte ezekké a növényekké válik. A Terrapolis elnevezés is Haraway egyik szövegéből származik. (Címe: Speculative Fabulation and String Figures).

portrefoto_600_1.jpgBartha Gabó a kertben | Fotó: Koronczi Endre

Mindeközben lemegy a nap, és az ablakon beszüremlő aranyszínű fény még barokkosabbra festi a bort és a birsalmával töltött pitét az asztalon. Besötétedik. Lassan indulnunk kell.

Kifelé menet az éjszakai sötétben még megállunk egy farakás előtt. Elszáradt labodaágak hullámzanak egymásba ölelkezve, megvilágítva a sötét éjszakában. Hantai Simon és Reigl Judit festményei jutnak róla eszembe, meg Szerb Antal Pendragon legendája, Vörösmarty Csongor és Tündéje.

Beszállunk az autóba, és elindulunk hazafelé. Jó volt egy napra lelassulni, bár őszintén bevallom, nem volt könnyű. 

Amikor ezt a cikket írom, már május van, és most egészen más megvilágításba került a Tarcalon töltött nap. Ami akkor egy szabadon választott, izgalmas, új élmény volt számunkra, ma az életünk részévé vált, hiszen mostanában mind egyfajta lelassult életbe kényszerültünk, amiben helyet kap a koncentrált odafigyelés és az értékek újragondolása is. Talán Gabó Terrapolisában nem változott semmi. A kert továbbra is magától nyújtja a termést, nem kell stresszelni azon, hogy sikerül-e friss salátát szerezni a vacsorához, ha igen, akkor vajon hogyan fertőtlenítsük le. Ott teremnek a kertben, egy külön kis elzárt világban, ahol a diverzitásnak köszönhetően minden megy a maga útján. És valóban, manapság minden falat ételnek külön jelentősége van, még akkor is, ha konzervkukoricáról van szó. Egyszer régen az is valódi növény volt (talán), de közel sem olyan az íze és az állaga, mint a Terrapolisban megízlelt, ropogós, frissen szedett, zsenge édesköményé.

Már csak ezért is visszatérünk!

Bartha Gabó a Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállításra tervezett munkájáról a kiállítás microsite-ján is olvashatnak az érdeklődők.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr9215704218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.