Ludwig Múzeum Blog

1963-ban Robert Filliou, francia művész január 17-ét a művészet születésnapjának nyilvánította. Elképzelése szerint a művészet akkor volt egymillió éves, tehát a mai napon ünnepli 1 000 057-ik születésnapját. Azóta egyre több alkotó, művészeti központ és közösség csatlakozik a művészet világrajöttét ünneplők sorához, ahogy idén először a Ludwig Múzeum is.

Robert Filliou | Forrás: ecrituriste.over-blog.com

Robert Filliou francia művész, közgazdász, ellenálló, az ENSZ szöuli képviselője. Bár a fluxus mozgalmának egyik kiemelkedő alakja volt, olykor úgy nyilatkozott, hogy sem ő, sem az általa alkotott művek nem tartoznak a fluxushoz. Filliou munkássága Marcel Duchamp, John Cage, Joseph Beuys, Allan Kaprow, Daniel Spoerri, George Brecht, illetve George Maciunas művészetével rokonítható, akik közül többekkel szoros kapcsolatban volt, illetve együtt dolgozott. Művészetében a nyelv, szavak, illetve a hangok és a képek egyaránt fontosak. Erre az egyik legjobb példa, amikor egyik kiállításán előadott egy 53 kilós verset. Az alkotás folyamatának alapvető kérdéseivel foglalkozott, miközben elmosta a határt a valós élet és a művészet között, illetve megkérdőjelezte a művészet társadalmi szerepét.

Robert Filliou művei a 2017-es Fluxus és barátai című kiállításon a Ludwig Múzeumban | Fotó: Glódi Balázs / Ludwig Múzeum

Művészetét mindig is játékként fogta fel, amit három alapvető fogalom köré épített: az állandó alkotás, az örök hálózat és az állandó ünnep. Ezeknek szellemében fogalmazta meg a Poipoidrom elnevezésű kreatív élettér és a művészet születésnapjának gondolatát.

Poipoidrom

Filliou 1963 egyik téli reggelén a párizsi metrón utazott jó barátjához, Joachim Pfeuferhez, és azt nézte, hogy az emberek milyen bánatosak, gondterheltek és bosszúsak (amilyennek valószínűleg ő maga is tűnt). Ekkor arra gondolt, hogy ezt nem szabadna hagyni, valamit tenni kellene ez ellen. De vajon mit? Neki mint művésznek milyen lehetőségei vannak? Egyáltalán volna-e értelme bármivel próbálkozni? Megéri-e a fáradtságot? Eszébe jutott egy ismerősének a mondata, miszerint a művészek csak addig a pillanatig léteznek művészként, ameddig alkotnak, ameddig elkészül a mű. Ebből Filliou arra a következtetésre jutott, hogy

az alkotómunkát soha nem szabad abbahagyni, így született meg a permanens alkotás művészetének ötlete.

Pfeuferhez érkezve megosztotta vele gondolatait, ekkor dolgozták ki együtt a Poipoidrom ötletét, mint a folyamatos alkotás lehetséges helyszíneként funkcionáló kreatív életteret, amelyet a „humor, a furcsaság, a jóakarat és a részvétel elve alapján” hoznának létre.

A Poipoidrom prototípusának tervrajza | Forrás: artpool.hu

Az elnevezés az afrikai dogon közösség életigenlő köszönési formája. Amikor két dogon találkozik, akkor megkérdezik egymást, hogy hogy van a családjuk, a legelőjük, a házuk. Erre a válasz minden esetben az, hogy „poipoi”, majd ezután megy mindenki tovább a dolgára.

1976-ban Beke László meghívta Filliout és Pfeufert Budapestre, hogy a Fiatal Művészek Klubjában építsék meg a Poipoidromot, amely lényegében egy kisebb terekből álló épület, a nézők aktív részvételén alapuló installáció. Sokféle eszközből megépíthető a Poipoidrom, a budapestihez maga Filliou és Pfeufer hozták a pálcikákat. Fabényi Julia részt vett az 1976-os projektben, és elmesélte, hogy a Poipoidrom felavatásán tele volt a Fiatal Művészek Klubja, a látogatók kipróbálták és használták a kreatív tereket, bár a művészekkel készült interjúból, amelyet Beke László készített, kiderül, hogy sokan fanyalogtak a Poipoidrom láttán, és nem voltak hajlandóak részt venni a kreatív folyamatokban. Filliou azonban azt mondta erre, hogy ha valaki kivonja magát, az pont ezzel a tevékenységével válik aktívvá, hiszen a negatív részvétel is részvétel.

A Poipoidrom 1976-os felavatása Budapesten, az FMK-ban. A fotón Beke László, Joachim Pfeufer, Fabényi Julia, Molnár Gergely és Haász István látható. | Forrás: artpool.hu

A Poipoidromot az 1976-os bemutatás után két alkalommal is rekonstruálták, 1998-ban, majd 2008-ban a Ludwig Múzeum Fluxus kiállításán. 

Filliou gondolkodásának lényege abban ragadható meg, hogy számára a művészet egyet jelentett a kreativitással, amire bárki képes lehet, hiszen szerinte „minden emberi lény géniusz, és mindenki tökéletes” – nyilatkozta. – „Magam is az vagyok. Egy nagy kérdőjellel.”

A művészet születésnapja

1963-ban Fillliou a folyamatos kreatív alkotótevékenység koncepcióján kívül előrukkolt egy másik korszakalkotó ötlettel is. Kinyilvánította, hogy ettől az évtől kezdve január 17-én lesz a művészet születésnapja, amely dátum pontosan egyezett saját születésnapjával is.

Filliou szerint egymillió évvel ezelőtt még nem létezett a művészet, aztán egyszer csak megszületett, történetesen pont január 17-én.

Elképzelése szerint a művészet úgy jött világra, hogy valaki beledobott egy száraz rongyot egy vízzel teli vödörbe. Hogy ez kicsivel több mint egymillió évvel ezelőtt vajon miként történhetett meg, az mellékes, mindenesetre Filliou szorgalmazta, hogy a művészet születésnapja legyen hivatalos állami ünnep, és ebből kifolyólag munkaszüneti nap is egyben. Az ötlet ismerté vált az alkotók, művészeti központok és közösségek körében. Létrejött egy hálózat, amelynek keretein belül eleinte levelezéseken keresztül, később, a kilencvenes évektől az internet segítségével a tagok a mai napig megoszthatják egymással tapasztalataikat, információikat és persze a művészet létezése felett érzett örömüket is. Világszerte egyre elterjedtebb, hogy összejövetelekkel, eseményekkel ünneplik ezt a napot, ahogy idén először a Ludwig Múzeum is csatlakozik az ünneplő közösségek sorához. Ha Filliou elképzelése szerint 1963-ban volt pontosan egymillió éves a művészet, akkor a mai napon töltötte be 1 000 057-ik életévét.

Mit is mondhatnánk mást: Éljen a művészet! Happy Birthday Art!

A Ludwig Múzeum dolgozói videóban kívánnak 11 nyelven boldog születésnapot a művészetnek. 

Az információkért és fényképekért köszönet az artpool.hu-nak.