Miért indított mozgalmat egy művészeti csoport a hetvenes években New Yorkban? Miért számított inzultusnak, ha akkoriban egy művet szépnek neveztek? Hogyan küzdöttek a női alkotók egyenjogúságáért? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Ludwig Múzeum Mintázat és dekoráció című kiállításán, ahol december 14-én, szombaton, 16 órától Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, író tart rendhagyó tárlatvezetést az életünket körülszövő, ismétlődő, szabályos és szabálytalan családi mintázatokról.
Részlet Miriam Schapiro művéből | Fotó: Szabó Zsófia / Ludwig Múzeum
A Pattern & Decoration mozgalom az 1970-es évek közepén indult New Yorkban. Számos alkotó, művészettörténész, műkritikus is csatlakozott a csoporthoz, amelynek „kemény magját” hat művész alkotta, három nő és három férfi: Miriam Schapiro, Joyce Kozloff, Valerie Jaudon, illetve Kim MacConnel, Robert Kushner és Robert Zakanitch.
Felmerülhet a kérdés, hogy valójában miért nevezzük egy művészeti csoport tevékenységét mozgalomnak. Mivel mentek szembe? Mivel nem értettek egyet? Miért küzdöttek, és mit értek el?
Szembeszegülés a minimalista esztétikával és az elitista művészettel
A hetvenes években az amerikai művészet vezető irányzatai a minimalizmus és a konceptualizmus voltak. Mindent áthatott a formalizmus és a redukcióközpontú szemléletmód, vagyis legyen a művészet minél tisztább, sterilebb; legyen inkább fogalmi, semmint látványában tartalmi. Az olyan jellegű intellektuális, elitista művészet volt tehát akkoriban az elfogadott, amelyet sokszor a legentellektüelebb szemlélők sem értettek. Jó példa erre Norman Roth művészettörténész anekdotája, aki ellátogatott barátjával az egyik legfontosabb New York-i galériába, ahol a látogatók csendben szemléltek egy hosszú acélgerendát, mire Roth barátja megszólalt, hogy
„Ez a műalkotás, vagy valamit tenni fognak rá?”
Roth nem tudott erre válaszolni, ami rendkívül feldühítette, és feltette a kérdést: „Ha én művészettörténész létemre nem értem ezt, akkor ki érti?” Robert Kushner elmondása szerint sok galéria akkoriban mintha direkt azt akarta volna, hogy a kiállított műveket szemlélve tudatlannak és műveletlennek érezze magát az ember.
A P & D tagjai ezzel szemben arra törekedtek, hogy széles közönséget szólítsanak meg, és olyan műveket hozzanak létre, amelyeknek szemlélése örömet okoz, és befogadásuk bárki számára lehetséges.
Egy látogató szemléli Valerie Jaudon művét a Ludwig Múzeumban | Fotó: Szabó Zsófia / Ludwig Múzeum
A dekorativitás és a szépség ne minősüljön inzultusnak!
A minimalista és konceptualista művészet velejárója volt az is, hogyha akkoriban valamit dekoratívnak vagy szépnek neveztek, akkor az becsmérlésnek, inzultusnak minősült. A P & D festői azonban azzal az állítással robbantak be a művészeti világba, hogy márpedig a szépség jó! Ahogy a gazdag, színes, mintás képi világ is jó! Robert Zakanitch ekkoriban ábrándult ki saját formalista festészetéből és elkezdte tartalommal, virágokkal, mintákkal megtölteni képeit. Elmondása szerint azonnal „ledekoratívozták”.
Részlet Robert Zakanitch egyik triptichonjából | Fotó: Somogyvári Ágnes / Ludwig Múzeum
Kushner így emlékszik vissza az akkori atmoszférára: „Azért támadtak minket, mert a mi munkánk életigenlő volt, vizuális gyönyört adott.” A szépség elfogadásáért vívott küzdelem fordulópontját a Voice Magazine egyik cikke, illetve a hozzá tartozó headline hozta meg, amely így szólt:
„A dekoratív nem szitokszó!”
Részlet Joyce Kozloff egyik „dekoratív" mintatanulmányából | Fotó: Somogyvári Ágnes / Ludwig Múzeum
Az iparművészet és más „kis művészetek” ne legyenek alacsonyabb rangúak, mint az úgynevezett magas művészet!
A nyugati és főleg a New York-i művészeti világban uralkodó hierarchia egyértelműen a ranglétra csúcsára helyezte a képzőművészetet, azon belül is a már említett minimalista és konceptualista munkákat. Az iparművészet sokkal alacsonyabb rendű besorolást kapott. Sem a kerámia, csempe vagy a hagyományos kézműves technikával készült alkotások, mint a szőnyegek, szőttesek, hímzések nem tartoztak a művészet kategóriájába a hivatalos nyugati kánon szerint. Kushner így emlékszik vissza az akkori szemléletre: „Igen önkényesnek tűnt, hogy
egy falnak támasztott szürke tömböt műalkotásnak hívnak, de egy éveken át szőtt palást csupán dekoráció,
és így alacsonyabb színvonalú.”
Robert Kushner egyik lepedőre festett műve a Ludwig Múzeum kiállítóterében | Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum
A P & D tagjai azért küzdöttek, hogy elmossák a határt az iparművészet és az ún. magas művészet között, hogy egy díszítőelemeket felhasználó alkotás ne legyen alacsonyabb rangú tárgy, mint bármilyen másik mű.
A nyugati művészet ne legyen kizárólagos a keletivel szemben!
Amikor a hetvenes évek első felében a későbbi P & D tagjai először találkoztak egymással, gyorsan kiderült, hogy mindenki egyaránt lelkesedik az utazás és a távoli kultúrák iránt. Bár Matisse festészete és a nyugati ornamentika is hatott a csoport tagjaira, erőteljesebb inspirációt jelentettek a török és marokkói csempék, az illuminált kéziratok, az indiai festészet, a kínai és japán hímzések, a keleti textíliák és szőnyegek, a kézzel csomózott kilimek, a közel-keleti szőttesek és még számos kultúra ornamentális mintázatai.
A művészek rengeteget utaztak, tanulmányozták az eredeti mintázatokat, amelyeket szorgalmasan másoltak, majd idővel saját mintákat kezdtek megalkotni.
Részlet Valerie Jaudon egyik festményéből | Fotó: Somogyvári Ágnes / Ludwig Múzeum
Küzdelem a női művészek egyenjogúságáért
A P & D csoport tagjai közül sokan csatlakoztak a feminista mozgalomhoz, nők és férfiak egyaránt, hogy a női művészek háttérbe szorítása ellen küzdjenek. Mivel a csoport tagjai közül sokan – a férfi alkotók is, mint MacConnel, Kushner és Zakanitch – a hagyományos női kézimunka technikáit alkalmazták, ez már eleve egy nyílt állásfoglalás volt a feminizmus mellett. Joyce Kozloff, aki a feminista művészet egyik legjelentősebb képviselőjévé vált, azt vallotta, hogy a valódi művészek az ismeretlen, otthon kézműves munkát készítő női alkotók.
Részlet Joyce Kozloff marokkói csempék által inspirálódott installációjából | Fotó: Szabó Zsófia / Ludwig Múzeum
Miriam Schapiro szerint a
P & D volt az első olyan mozgalom a művészet történetében, amelynek élére férfiak és nők együtt álltak.
Miriam Schapiro és Robert Kushner művei a Ludwig Múzeumban | Fotó: Szabó Zsófia / Ludwig Múzeum
Mit ért el a mozgalom?
Bár a csoport tagjai híres művészek lettek, Amerikában kevésbé vált elfogadottá a mozgalom, Európában sokkal inkább, bár a kelet-európai régióban a mai napig nem túlzottan ismertek. Ennek ellenére munkájuk nem volt hiábavaló, mivel a nyugati művészetben történt alapvető változásokban döntő szerepet játszottak.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a posztmodern művészet nem alakulhatott volna ki a Pattern & Decoration mozgalom nélkül.
Zárásként Robert Kushner szavai foglalják össze a P & D lényegét: „Mind úgy éreztük, hogy széles e világ. Nézd csak meg a nagymamád hímzéseit, nézz le a szőnyegre, amin állsz, nézd meg a házad homlokzatán a díszítést! Nézd meg, mi a helyzet más országokban! […] Élvezd! A világ egy óriási, vizuális kavalkád!”
Részlet Kim MacConnel egyik lepedőre festett művéből | Fotó: Somogyvári Ágnes / Ludwig Múzeum
A cikkben szereplő idézetek a Ludwig Múzeum kiállításának terében megtekinthető Mintázat és dekoráció a formalizmuson túl című dokumentumfilmben elhangzott interjúkból származnak.
Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, író rendhagyó tárlatvezetése december 14-én, szombaton, 16 órakor kezdődik a Mintázat és dekoráció című kiállításban, amely 2020. január 5-ig tart nyitva.
Forrás: Ludwig Múzeum
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.