- scroll down for English -
A számítógépes művészet kiáltványában Waliczky Tamás nem mást állított, mint, hogy „a számítógépes művészet még nem létezik.” 1990-et írtunk ekkor. Tamás ezután a nagy kísérletező multimédia-művész, Moholy-Nagy László nyomdokaiba lépve bele is fogott számítógépes művészeti életműve megalkotásába.
A magyar animációs film és a művészeti innováció hagyományának mély gyökerei Tamás munkáiban új módokon jutnak kifejezésre, és most itt a Magyar Pavilonban látható Képzelt kamerákkal kiteljesedik egyedülálló konstruktivizmusa. Tamás e ciklusával olyan plasztikus kreációknak adott életet, amelyek
egyaránt testesítik meg a fotográfia múltja iránt táplált mély tiszteletét és a futurista által megragadott fotográfiai képzeletvilágot.
Jeffrey Shaw, Fekete Péter kulturális államtitkár, Fabényi Julia nemzeti biztos, Waliczky Tamás és Szegedy-Maszák Zsuzsanna, a kiállítás kurátora | fotó: Rosta József
Tamás már kilenc évesen rajzfilmeket és képregényeket készített. Húsz évvel később számítógépes grafika kategóriában elnyerte a linzi Ars Electronica Arany Niké díját. Folyamatosan fejlődő, úttörő jelentőségű digitális munkákat felvonultató életműve azóta töretlenül állít mércét a 20.-21. századi médiaművészet fejlődésének.
Tamás művészeti gyakorlata a technológia lehetőségeivel és korlátaival folytatott dialógus. Egyszerre vizsgálja az új médiumok technikai és filozófiai természetét. Számos mesterműve, mint A kert, vagy a Kerekek, olyan a digitális megjelenítés alaptulajdonságait vizsgáló kutatás, amely a technológiai innováció révén egyúttal mély egzisztenciális meditációként is funkcionáló pánesztétikai megnyilatkozásokban jut kifejezésre.
A közelmúltban rendkívüli változáson estek át az életünk audiovizuális narratíváit rögzítő, reprezentáló és megalkotó technikák. Tamás munkái az újmédia érzékeny megközelítésével fogalmazzák meg és veszik górcső alá e radikális váltás legfontosabb aspektusait. A kézzel rajzolt animációktól a számítógépes grafikán át végigjárta az utat az analóg kreatív kifejezésmódoktól a digitálisakig, a mechanikus termelőeszközöktől az elektronikusakig. Nem akarván azonban maga mögött hagyni a múltat, Tamás
mesterművet hozott létre, amikor megalkotta analóg mechanikus digitális elektronikus hibrid kameráit.
Kiállítási enteriör | fotó: Boros Géza
Fotográfiai bestiáriumának rézkarcra emlékeztető részletgazdagsággal kidolgozott, számítógép által generált víziói valahol egy 19. századi feltaláló hóbortjai és egy 21. századi felforgató előrelátása között helyezkednek el. Ezek a képzeletbeli apparátusok a fotográfiai és kinematográfiai találmányok hajnalára repítenek vissza, ami a látnoki műszaki megoldások melegágya volt. Tamás mindezt a jövő új képalkotó technológiáit elővarázsoló innováció-áradat közepette teszi. Siegfried Zielinski médiateoretikus szavaival élve, kamerái „az újmédia mélyidejének” testamentumai. Tamás a camera obscurát napjaink optikai és elektronikai machinációival közvetlenül összekötő vonalon kutakodik.
Nem biztos, hogy Tamás foto- és kinematográfiai találmányai egyáltalán működőképesek, illetve szilárd tudományos alapokon nyugszanak. Mégis, ezek a szerkezetek patafizikailag működőképesek, ugyanis lehetőségeket varázsolnak elő. Az Oulipo íróihoz hasonlóan, akik kitalálták a lehetséges irodalom világát, Tamás a lehetséges fotográfia és kinematográfia világát hozta létre.
Vilém Flusser cseh médiafilozófus a fotográfiáról gondolkodva felismerte a gépezet meghatározó szerepét, illetve azt, hogy az apparátus programja korlátozza az emberi szabadságot. Ez a felismerés napjainkban még több relevanciával bír, hiszen az új technológiák virtuozitásukkal elbűvölnek és igájukba hajtanak bennünket.
Flusser szerint a művész szerepe abban áll, hogy fellázadjon e programok ellen, és „rosszul használja” azokat, így szabadítva fel az apparátusban rejlő lehetőségeket és az emberi kreativitás szolgálatába állítva a gépet. Tamás kamerái Flusser felvetésének paradigmatikus kifejeződései: olyan apparátusok, amelyek egyszerre instrumentalizálják és dekonstruálják a fotográfia ipari szintű programjait, műszaki és kreatív értelemben egyaránt felszabadított mezőt hozva létre.
Jeffrey Shaw a Magyar Pavilon átriumában | fotó: Szőnyi András
Hogyan közelíthetjük meg, illetve méltányolhatjuk legjobban Tamás kreációit?
A kiállítást szemlélve elképzelhetjük, hogy képeket készítünk e kamerák segítségével. Elképzelhetjük a képeket, amelyeket e hibrid apparátusok megalkotnak, illetve amelyeket e furcsa kialakítású nézegetők és vetítők segítségével megtekinthetünk. Minden bizonnyal olyan világ képei tárulnak majd elénk, amelyet még nem láttunk soha.
Azt a lehetőséget is fontolóra kell vennünk, hogy ezek a képek nem hozhatók létre és nem láthatók. Ebben az esetben Tamás tevékenysége messze meghaladja a puszta kameratervezést: egyenesen
létrehozhatatlan és láthatatlan képeket alkotó apparátusokat talál fel
– Waliczky Tamás digitális alkimista laboratóriumában transzcendens gyakorlat születik.
Jeffrey Shaw, Szegedy-Maszák Zsuzsanna és Waliczky Tamás | fotó: Rosta József
Gratulálok a Ludwig Múzeumnak és kurátorainak, hogy felismerték Waliczky Tamás központi szerepét a magyar és egyetemes kortárs művészet fejlődésében. Kitüntetés számomra, hogy részt vehettem Tamás karrierjének támogatásában, először a karlsruhei ZKM Művészeti és Média Központ, most pedig a Hongkongi Egyetem égisze alatt. Különösen nagy örömömre szolgál, hogy ezen az ígéretes megnyitón néhány szóval ünnepelhettem Tamás sikerét. Ez a kiállítás egyben a Tamás életművéhez hosszú ideje jelentősen hozzájáruló partner és munkatárs, Szepesi Anna kimagasló teljesítményét is dicséri.
Köszönöm mindnyájuknak, hogy itt vannak ma ebben a Waliczky Tamás és a Velencei Biennále Magyar Pavilonja számára és a művészet megújulása szempontjából is különleges pillanatban.
(Elhangzott 2019. május 9-én a Velencei Biennále Magyar Pavilonjában Waliczky Tamás Képzelt kamerák kiállítása megnyitóján. Fordította: Sipos Dániel)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
LIBERATION OF THE VISION - The opening speech of Jeffrey Shaw, new media artist at the Venice Biennale
ln his Manifesto of Computer Art, Tamás Waliczky stated that 'computer art does not yet exist'. It was 1990. Tamás then went on to create a work of computer art inspired by the great cross-media experimentalist Moholy-Nagy.
The profound traditions of Hungarian animated film and artistic innovation finds renewed expression in Tamás's work, and it's singular constructivism comes full circle in CAMERAS here at the Hungarian pavilion. Tamás has created a cycle of sculptural creations that
embody both a reverence far photography's past, and a futurist's embrace of the photographic imaginary.
Jeffrey Shaw, Péter Fekete secretary of state for culture, Julia Fabényi national commissioner, Tamás Waliczky and Zsuzsanna Szegedy-Maszák curator of the exhibition | photo: Rosta József
At the age of nine Tamás began to make animated cartoon films and comics. And twenty years later he won the Golden Nica for Computer Graphics at Ars Electronica in Linz. Ever since then his constantly evolving oeuvre of ground- breaking digital art works have set benchmarks for the development of media art in the 20th and 21st centuries.
Tamás art practice is a dialogue with the potentialities and constraints of technology. It is an examination of both the technical and philosophical nature of newmedia.
His many masterpieces like The Garden and Wheels, are research into the fundamental properties of digital visualization, which by means of technological innovation arrive at pan-aesthetic expressions that are profound existential meditations.
In recent times there have been extraordinary transformations in the techniques that record, represent and fabricate the audiovisual narratives of our lives.
Tamás's works articulate and interrogate major aspects of this radical shift with a sensitive understanding of the history of new media.
Going from hand drawn animations to computer graphics he has travelled from analog to digitaI modes of creative expression and from mechanical to electronic means of production.
But not wanting to abandon the past, the CAMERAS that Tamás has fabricated are
masterful analog mechanical digital electronic hybrids.
Interior of the exhibition | photo: Géza Boros
Crafted with the precision of engravings, these computer-generated visions of a photographic bestiary live somewhere between the follies of a 19th century inventor and the foresight of a 21st century distruptor.
These imagined apparatus hark back to the early days of photographic and cinematic invention that was a hotbed of visionary engineering. Tamás renders this in parallel to today's surge of discoveries that are conjuring the future of our new imaging technologies. His cameras area testament to the 'deep time of new media', to use the terminology of the theorist Siegfried Zielinski. Tamás draws a direct line of enquiry that stretches from the camera obscura to the optical and electronic machinations of today.
It's uncertain whether Tamás's photographic and cinematic inventions actually work, and whether their hasis in science is solid. Yet these machines offer a pataphysical viability -they conjure possibilities. ln the same way that the Oulipo writers invented a world of potential literature, Tamás has invented a world of potential photography and cinematography.
The Czech media philosopher Vilém Flusser, when thinking about photography, recognized the determining role of its machinery and the way an apparatus's program constrains human freedom. This insight is all the more relevant today, because the new technologies thoroughly seduce us to subserve by their virtuosity.
Flusser argued that the artist's role was to rebel against and to 'misuse' these programs, so as to liberate the hidden potentials of the apparatus, and thereby make them into tools of human creativity.
Tamás's CAMERAS area paradigmatic expression of Flusser's argument. They are apparatus that simultaneously instrumentalise and deconstruct the industrialized programs of photography so as to constitute a liberated field, both in terms of engineering and in terms of creativity.
Jeffrey Shaw in the atrium of the Hungarian Pavilion | photo: András Szőnyi
How can we best approach and appreciate Tamás's creations?
Looking around this exhibition we can imagine taking pictures with these cameras.
We picture the images that could be produced by these hybrid apparatus, and the viewing experiences provided by those weirdly configured viewers and projectors. These will surely be images of the world that we have not seen before, and projections we have not experienced before.
We also have to consider the possibility these are images that cannot be made and cannot be seen. ln that case Tamás has gone far beyond mere camera design into the realm of the invention of
apparatus that make un-makeable un-seeable images
- a transcendental practice forged in Tamás Waliczky's digital alchemical laboratory of art.
Jeffrey Shaw, Zsuzsanna Szegedy-Maszák and Tamás Waliczky | photo: József Rosta
I congratulate the Ludwig Museum and its curators for this recognition of Tamás Waliczky's central position in the development of Hungarian and universal contemporary art. It has been a privilege for me to have had the opportunity to support and participate in Tamás's career, first at the ZKM Center for Art and Media, and now at the City University of Hong Kong. I am especially happy to be able to celebrate Tamas's achievement with these few words at this auspicious opening. This exhibition is also a testament to long going and essential contributions to Tamás's oeuvre by his partner and collaborator Anna Szepesi.
Thank you all far being here today at this very good moment for Tamás Waliczky, for Hungarian Pavilion at the Venice Biennale and for the reinvention of art.
(The speech was delivered on May 9th, 2019 in the Venice Biennale's Hungarian Pavilion, at the opening of the exhibition Tamás Waliczky: Imaginary Cameras)
A bejegyzés trackback címe: