Az idei Velencei Biennálén két ország is kilátót épített. A nagy ország nagy kilátója elnyerte a zsűri különdíját, a kis ország kisebb kilátója pedig a közönség és egy sirálycsalád szimpátiáját.
Az idei Velencei Építészeti Biennálé hívószava a Freespace – szabad tér –, mely néhány résztvevőt arra inspirált, hogy a térben felfelé történő elmozdulás, a felülemelkedés "szabadságélményét" ossza meg a nézőkkel.
Felvezetésként a Biennále előtt a rakparton a holland kiállítás szabadtéri installációja, egy rozsdásodó acélból készült rámpás építmény fogad bennünket, mely a Kikötő és Ikarus bukása címet viseli és a felemelkedés szolid élményét kínálja a tengerparton sétálóknak. Az építmény jó példa arra, hogy a járószint akár pár méteres megemelése is elegendő a nézőpontváltáshoz, ahhoz, hogy másként tekintsünk a környezetünkre, másként lássunk egy várost.
A Holland Pavilon külső kilátópontja, 2018 | fotó: Boros Géza
Igazi kilátóélményt két pavilon nyújt a Biennálén, a brit és a magyar. Mindkettőnek határozott koncepciója és térbeli struktúrája van. Az angolok a meglévő épület köré állványerdőt emeltek és annak tetején alakítottak ki egy tágas kilátóteraszt, a magyar kilátó ezzel szemben a pavilon közepén lévő átriumból nő ki és emelkedik a tető fölé. A fenti, enyhén íves járófelület zöld színű, akárcsak a pesti Szabadság híd. Járdarács elemek jelennek meg a magyar pavilon belső terében is. Az angol tetőterasz fa borítású. A pavilon kiállítását hiába keressük, a pavilon ugyanis
belül teljesen üres.
A Brit Pavilon kilátója | fotó: Boros Géza
Az angol kiállítás címe Island, mely egyaránt utal a szigetországra, és a Brexit okozta új helyzetre, „üres lapra", illetve a "fényes elszigetelődés" új lehetőségre. Az urbanisztikai fókuszú magyar projekt, a Szabadság híd - Új horizontok a városban a budapesti Szabadság híd megváltozott térhasználatáról, a városi térfoglalásról szól.
A magyar kilátó nem applikáció az épületen – mint amilyennek az angol tűnik – , hanem az épület szabad terének szerves és újszerű használati módja, hasonlóképpen mint amiről a magyar projekt is szól, mint ami a Szabadság híd városi használatának a megváltozása esetében történt.
A Magyar Pavilon hátulról, 2018 | fotó: Boros Géza
Hogy legyen egy kis benyomásunk a két kilátóról és az idei Biennáléról, összedobtunk egy kis videót, melyben benéztünk néhány további pavilonba is.
A zsűri különdíjjal ismerte el a Brit Pavilon "bátor kezdeményezését, ahogy a légteret használja fel, hogy szabad teret hozzon létre, amelyet események szervezésére és informális helyfoglalásokra szántak". A zsűri persze a közönségmentes VIP-napon járta be a pavilonokat, így nem tapasztalhatta, hogy valójában hogyan működik az angolok pavilonja. A sorban állás és várakoztatás, a feljutás bürokratikus túlszervezettsége és a fenti üres óriásplacc öncélúsága a közönség körében és a szaksajtó körében már árnyaltabb értékeléseket eredményezett.
„Noha a Brit Pavilon kapta a legnagyobb figyelmet, az embernek az volt a benyomása, hogy a hasonló kivitelezésű, de koncepcióját illetően ezerszer jobb magyar pavilon jelenítette meg legtökéletesebben az adott témát.” – írta a AnOther Magazine kritikusa. A Financial Timesban Edwin Heathcote szerint „a magyarok hasonlót építettek, mint a britek, a pavilon tetejéről való kilátás kevésbé lenyűgöző, hátterük azonban komplexebb.” Az Artribune a magyar kiállítás "erős és világos narratíváját" emelte ki.
Az angol ötlet túl eredetinek sem mondható, a szomszédos német pavilon lapos tetejére 2006-ban Convertyble City címmel építettek egy hasonló tetőteraszt. A pavilon üresen hagyását is elsütötték már néhányan a Biennále történetében.
A Német Pavilon homlokzata és tetőterasza, 2006
Kilátószerű építménnyel találkozhattunk az idei Osztrák Pavilonban is, ahol lépcsőzetes faállványt építettek a pavilonba, amely majdnem a mennyezetig vezeti fel a látogatót. Ott azonban a látogató a fülledtségen kívül nem talál semmit, így hamar visszafordul. A faszerkezet viszont igen mívesen, esztétikusan van megcsinálva.
Henke Schreieck: Layers of Atmosphere. Osztrák Pavilon, 2018 | fotó: Boros Géza
Az osztrákok tavalyi kilátója sokkal eredetibb volt, Erwin Wurm egy kisteherautót állított az orrára, aminek a tetején egy kilátópont volt kialakítva, ahonnét a művész intrukciója szerint a Földközi-tengert kellett elképzelni. (Wurm velencei szereplésének a folyamodványa a Ludwig Múzeumban most megnyíló kiállítása).
Erwin Wurm: Schuen Sie auf das Mittelmeer. Osztrák Pavilon, 2017
A 2005-ös Osztrák Pavilon sem volt semmi, amikor a műemlék épületnek Hans Schabus egy hegy formájú borítást adott. Bent gerendalabirintus fogadta a látogatót. A falépcsőn egész magasra fel lehetett jutni, kinézni viszont csak lentebb, egy kis kukucskálóablakon keresztül lehetett.
Hans Schabus: Das letze Land. Osztrák Pavilon, 2005
A kínai pavilon sokáig önmagában is élményszámba ment. Ennek a hatalmas országnak az Arsenale legvégében, egy korábbi olajraktárban jutott csak kiállítóhely. Pár éve a hely elveszített az autentikus vonzerejét, a reprezentatívabb térre vágyó kínaiak ugyanis teljesen kipucolták az egykori hadi üzemanyagcsarnokot, s csupán egy rozsdás óriástartályt hagytak meg mutatóba, hogy több hely jusson a kiállításnak.
A mostani kiállításuk illusztris darabja egy fatorony, amelyet egy összedőlt falusi ház régi faanyagából épített a Rural Urban Framework építészcsoport.
Rural Urban Framework: An Old-new House. Recycling the Rural. Kínai Pavilon, 2018| fotó: Boros Géza
A kilátót eredetileg Yunnan tartományban a kínai újév megünneplése alkalmából egy hegytetőn állították fel, szétszedve innét szállították Velencébe. A fakilátó tetejéről körbe pillantva a zárt térben különösebb panorámáról persze nem beszélhetünk, de jó felmászni a nem európai logika szerint összerakott építménybe.
Ha valódi városi kilátóélményre vágyunk Velencében, a Rialtóig kell elzarándokolni. Itt emelkedik a Fondaco dei Tedeschi, az egykori német kereskedőház impozáns palotája. A korábbi főpostából Rem Koolhaas tervei szerint luxusáruházzá átalakított épületet pazar tetőterasz koronázza.
Kilátás a Fondaco dei Tedeschi tetőteraszáról | fotó: Boros Géza
A tavaly megnyílt prémium butikárúház mára a kínai turistacsoportok kedvenc úticélpontjává vált. A hely egyre népszerűbb, az ingyenes kilátóteraszra idén már csak hosszú sorban állás után lehetett feljutni.
Tulajdonképpen az angolok az üres pavilonjukkal és a tágas tetőteraszukkal jól éreztek rá, hogy mi az, ami Velencében egyre jobban hiányzik, jól éreztek rá a szabad terek, az üresség hiányára. A sikátornyi utcákon özönlő szelfibotos, gurulóbőröndös, szalmakalapos turistaáradatban joggal támadhat olyan érzésünk, mint amit a helyiek is gondolhatnak néha:
a turista mint zombi.
Velence nem a tengerbe fog elsüllyedni, hanem turisták tengerébe fullad bele.
Street Pavilion. Graffiti egy velencei sikátorban | fotó: Boros Géza
A bejegyzés trackback címe: