A világ TOP 100 múzeuma között a Ludwig!

|

A budapesti Ludwig Múzeum a világ 100 legjelentősebb modern és kortárs művészeti intézményét felsoroló listán szerepel a beta.artfacts adatbázisán. 

1_600.jpgA Ludwig Múzeum bejárata a 2017-es Múzeumok Éjszakáján  | Fotó: Kallos Bea

Idén először került be egy nemzetközi rendszer rangsorolásába kelet-európai kortárs művészeti múzeum, és ez a budapesti Ludwig. A top 100-as lista jelentősége, hogy vizsgálja a szakmai tevékenységet, a hatását a látogatói és szakmai kontextusban, valamint a tevékenység kontinuitását. A budapesti Ludwig Múzeum feltehetően az elmúlt 3 év jól követhető és szakmailag innovatív tevékenysége alapján kapta meg besorolását a Top 100 közé.

3_600.jpgA Ludwig Múzeum kiállítóterei  | Fotó: Rosta József

Az ArtFacts a világ egyik legnagyobb olyan internetes adatbázisa, amely művészeti intézményekről, művészekről, kiállításokról gyűjt információkat. A berlini székhelyű adatbázist 2001-ben alapították, ekkor még csak az intézményekről gyűjtöttek információkat. 2004-től a kiállító művészek neveivel, illetve kiállításokon történt részvételükről szóló adatokkal fejlesztették az adatbázist, hogy a gyűjtők és galériák körében minél áttekinthetőbbé tegyék a művészeti világot. Az információk 5 nyelven olvashatók.

Az ArtFacts mottója az, hogy a modern művészettörténet leírható a kiállítások történetével. Ennek érdekében egészen az 1863-as párizsi Salon Des Refusés-ig visszamenőleg gyűjtik a kiállításokról szóló információkat. A művészekről gyűjtött adatok egészen a 13. századig nyúlnak vissza, a legrégebbi múzeum pedig a Galleria degli Uffizi, amelyet 1560-ban alapítottak.

A budapesti Ludwig Múzeum az egyetlen magyarországi intézmény, amely a százas listán található, illetve egyedüli múzeumként szerepel a kelet-európai régióból.

A modern és kortárs művészettel foglalkozó intézmények között nagy számban találhatók amerikai múzeumok és galériák, főleg New Yorkból; számos német múzeum is szerepel, leginkább Berlinből, ahogy sok londoni múzeum és galéria is. Ezeken kívül olasz, francia, spanyol művészeti intézmények neveit olvashatjuk, de találunk tokiói, oszlói, vagy portoi múzeumokat is. A teljesség igénye nélkül, az alábbi művészeti intézmények között szerepel a Ludwig Múzeum az ArtFacts oldalán: a bécsi Albertina és a Belvedere; a párizsi Centre Pompidou; a Velencei Biennále; Londonból a Tate Modern és a Barbican Art Gallery; illetve a számos New York-i múzeum és galéria közül például a Museum of Modern Art (MoMA), a Metropolitan Museum of Art, és a Solomon R. Guggenheim Museum.

A Ludwig Intézetek hálózatából a budapesti Ludwig Múzeumon kívül szerepel még a bécsi Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig (MUMOK), és a kölni Ludwig Múzeum is.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr7613887792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása