Ludwig Múzeum Blog

Művészkönyvek, könyvprojektek az ehető könyvtől a virtuális könyvtárig a Velencei Képzőművészeti Biennáléról.

Az idei Velencei Biennálén fontos szerepet kaptak a könyvek mint műalkotások és mint a művészek szellemi inspirációs forrásai. A Biennále főkurátora, Christine Macel a Viva Arte Viva címet viselő központi kiállítást kilenc tematikus válogatás, „transzpavilon” köré szervezte, amelyek közül az egyik a Művészek és Könyvek Pavilonja címet kapta.

A pavilonban több olyan művész is meghívást kapott, akinek a munkássága középpontjában a könyv áll. John Latham (1921–2006) például szétnyitott könyveket ragaszt a festményvásznaira, melyeket égetéssel, festékfúvással, gipsszel és drótokkal deformált. A struktúrában a könyvek a nem anyagi állapotot, a láthatatlan szellemi erőt animálják.

John Latham: Untitled Relief Painting (1963) | fotó: Boros Géza

Geng Jianyi könyvek üres lapjait színes tintába áztatta. Ciprian Mureşan reneszánsz mesterek albumainak összes illusztrációját rajzolta egymásra nagyméretű grafikáin. Irma Blank munkái letisztult könyvoldalakra emlékeztetnek, a szövegei azonban „némák” – írásjelei kódolhatatlanok, nyelvileg önreferenciális jelek.

Geng Jianyi: The Reason Why Classic Is (2000) | fotó: Boros Géza

Az Arsenaléban láthatók az olasz kísérleti textilművészet nagyasszonya, Maria Lai (1919–2013) munkái, aki szövött és varrott könyveiben tárggyá változtatta vissza a kézírásra emlékeztető kalligráfiát. Aprólékos munkával készített könyvobjektjeiben a textilszálak tintával írott sorokat idézve sorjáznak a papírlapokon. A betűk cérnaszálai összegubancolódva lógnak ki a könyvből fizikailag megjelenítve a nyelv és az olvasatok sokrétűségét, kibogozhatatlan többértelműségét.

Maria Lai: Scalp Book (1980) | fotó: Boros Géza

Maria Lai Kenyér enciklopédiája tizenhét könyvből áll, valamennyi borítója kemencében sült kenyértésztából készült mintegy azt sugallva, hogy

egy jó könyv olyan, mint egy falat kenyér.

Maria Lai: Bread Encyclopedia (2008)	Michelle Stuart vitorlavászonból készült Baltic Boat Book-ja (1985) | fotó: Boros Géza

A „könyvevést” tiltakozó gesztusként alkalmazta a már említett John Latham, aki egy korai akciójában az amerikai műkritikus, Clement Greenberg Art and Culture című könyvtári könyvének lapjait társaival kitépkedte és megrágta. (Az 1966-os akció nyomán készült műve ma a New York-i MoMA gyűjteményének becses darabja.)

A könyv mint médium foglalkoztatja a skandináv pavilonban kiállító Mika Taanillát is. A finn művész experimentális filmes is, ezért nem meglepő, hogy munkái tárgyául filmes könyveket használ. Ezekből snitzerrel rétegeket vágott ki, melynek eredményeként sajátos montázsokat, preparált könyveket hozott létre.

Mika Taanila könyve a Film Reader sorozatból (2017)   | forrás: frame-finland.fi

"Lenyűgöz, hogyan alakul át egy gondolat médiumról médiumra"

– nyilatkozta a kiállításon látható Film Reader című projektjéről. „Valaki forgatókönyvet írt egy filmhez, mások filmet készítenek a szöveg alapján, megint más könyvet ír a filmről, aztán valaki kivágja a könyvet és így tovább.” Taanillát izgatja a konceptuális filmkészítés, a film nélküli film lehetősége. Könyveit szó szerinti „mozgókép”-alkotásoknak tekinti.

Mika Taanila könyve a Film Reader sorozatból (2017)  | fotó: Boros Géza

A Biennálén az Unpacking My Library című alprojekt keretében valódi könyvekkel is találkozhatunk. A főkurátor felkérte a kiállító művészeket, hogy nevezzék meg kedvenc könyvüket. „Jó lehetőség, hogy megismerjük a művészek olvasmányait, mely inspirációs forrás lehet a közönség számára is” – szólt a felhívása, melynek címét Walter Benjamin Kirakom a könyvtáramat című 1931‐es esszéje adta.

A Biennále alkalmából az Electa kiadó olaszul megjelentette Walter Benjamin esszéjét   |  fotó: Boros Géza

A Giardini könyves pavilonjában berendeztek egy könyvtárat, melynek kötetei a kiállítás november 26-iki zárása után a Biennále könyvtárába kerülnek. A soknyelvű kollekcióban megtalálhatók a Biennále idei magyar kiállítói, Várnai Gyula, Csörgő Attila és Hajas Tibor (1946–1980) kedvenc könyveit is.

Magyar szempontból az idei Biennále legfontosabb eredménye a mindössze harmincnégy évet élt Hajas Tibor műveinek bemutatása a központi pavilonban. Hajas esetében a Ludwig Múzeum rekonstruálta, hogy mik lehettek a kedvenc könyvei.  A performance-művészetére is hatott a Tibeti misztériumok Hamvas Béla fordításában, ami akkortájt csak szamizdatban volt hozzáférhető.  Szerette Rimbaud és Füst Milán verseit. Két további kedvenc könyvét, Abbie Hoffman és Jerry Rubin műveit a Helikon Világirodalmi Figyelő 1976/1. underground-számába írott recenziójában így jellemezte:

„A Revolution for the Hell of It éppúgy, mint a Do it élménybeszámoló, emlékirat, dokumentum- és cikkgyűjtemény, propagandafüzet, röplap, forgatókönyv, gyakorlati tanácsadó, idézetgyűjtemény, elképesztő nyelvhasználatukkal, szabadszájúságukkal talán a legpregnánsabb megnyilvánulásai annak a nemzedéknek, amelyet a kapitalista rendszerrel szemben nem egy forradalmi elmélet, hanem az egzisztenciális undor tart össze (Rudi Dutschke)”.

Hajas Tibor kedvenc könyvei  | fotó: Boros Géza

A Ludwig Múzeum könyvtára térben és időben kiterjesztette a velencei projektet. Felkértük a Velencei Képzőművészeti Biennálén az elmúlt harminc évben kiállító magyar művészeket, hogy állítsák össze kedvenc könyveik listáját. Így jött létre a Magyar Pavilon virtuális könyvtára, mely a múzeum könyvtára üvegfalán böngészhető, a  bibliográfiai adatokkal teljes lista pedig itt olvasható.

Ha a könyvre mint köznapi kultusztárgyra vagyunk kíváncsiak, Velencében feltétlenül el kell látogatnunk a Libreria Acqua Alta nevű antikváriumba, melyet a világ legextrább könyvesboltjai között tartanak számon. A szűk kis bolthelyiségben alig lehet megmozdulni az a jobbnál jobb használt könyvektől. Közepén fürdőkádakban és egy gondolában állnak a könyvek, a zegzugokban pedig plafonig felstócolva sorakoznak a kultúrtörténeti különlegességek. Az üzlet egyik nyitott végében egy csatorna, rio hullámzik.

A könyvesboltot időnként elárasztja a víz.

Az elárúsító helyből egy kis udvarra léphetünk ki, ahol egy nagy alakú könyvekből összerakott lépcső tetején a csatornára lehet kinézni. A kilátó lépcsőfokait időnként cserélni kell, mert a rendhagyó használat miatt gyorsan amortizálódnak. Ha ez a lépcső máshol lenne, bizonyára profánnak éreznénk és idegenkednénk rálépni a könyvekre, de itt ez is belefér, és a könyvek szeretete egyfajta megnyilvánulásának tekinthető.

Könyvlépcső az Acqua Alta könyvesboltban | fotó: Boros Géza

A lépcsőbe beépített elavult enciklopédiák közt fedeztem fel a Die Wiener Gruppe Peter Weibel szerkesztette masszív kötetét is. Az 1997-es Velencei Biennálén ez volt az osztrák pavilon katalógusa, mely egyúttal a Biennále történetének legvaskosabb katalógusa is. Húsz évvel ezelőtt az üres osztrák pavilonban raklapokon több ezernyi állt belőle.  

A kiállítás "mindössze" ennyiből állt

+ egy feliratból, mely arra biztatta a látogatókat, hogy vigyenek belőle. Vitték is, mivel ingyen volt, de sokan súlya miatt lemondtak arról, hogy haza cipeljék, ezért inkább ott hagyták egy utcai padon. Talán ez a példány is ilyen lehetett.

Jó látni, hogy hasznosan beépült Velence egy kultikus pontjába.