5 perc a Velencei Biennálén

|

Egy vidámparki óriáskerék darabja a kihalt folyóparton, a háttérben darumonstrumok, szemközt a szigeten az egykori Vörös Október Ruhagyár elhagyatott épülete. Nem, ez nem a Mad Max forgatási színhelye. A Velencei Biennále egyik műtárgyának összerakásán jártunk a dunaújvárosi Vasmű kikötőjében.

5_perc_a_duna-parton.jpg5 perc a Duna-parton
fotó: Szőnyi András

Három hét múlva nyílik az 57. Velencei Képzőművészeti Biennále, melyen a magyar pavilonban Várnai Gyula Peace on Earth! kiállítása lesz látható. Pénteken a Ludwig Múzeum stábja a Duna-parton összeállította a kiállítás egyik darabját, az egykori dunaújvárosi vidámpark óriáskereke alapján készült acélszobrot, az 5 percet.

duna_jv_iros_073.JPG Várnai Gyula, képzőművész
fotó: Boros Géza

A kikötő a nagyvilággal való összeköttetés színtere, ide érkeznek a vasérccel megrakott teherhajók és innét indulnak a nagyvilágba az acél szállítmányok „Várnai Gyula kiállításában szerepet kapnak lokális motívumok is, ezért tartottuk fontosnak, hogy egy autentikus dunaújvárosi helyszínt válasszunk az elkészült műtárgy próbafelállításához” – indokolta a projekt múzeumi koordinátora, Boros Géza. „A kikötői ideiglenes felállítás egyfajta beavatás, mielőtt a kiállítóterem steril közegébe kerülne az alkotás. Innen kezdve a tárgynak már saját története van.”

vidm_park_venesz_b_la.jpgA dunaújvárosi Vidámpark az 1970-es években.
fotó: Intercisa Múzeum archívuma

„Az óriáskerék egykor tizenkét kocsiból állt, így egy cikkelye épp az óra öt percének felel meg, de így a földre helyezve a működésképtelenséget, az időtlenséget és a távolbalátás lehetetlenségét jelképezi” – ad rövid műértelmezést a kiállítás kurátora, Petrányi Zsolt. Az installáció része lesz egy animáció, melynek fő motívuma, egy forgó kerékforma a sci-fi filmek űrvárosait idézi. Mindez a jövő kiszámíthatatlanságát, így lehetséges jóra fordulását is jelenti a mai pesszimista elképzelések kontextusában.
Erre pedig nagy szükségünk van, hiszen a jövőt egyesek meglehetősen borúlátóan látják. Az emberiség globális kilátásait 1947 óta rendszeresen értékelő, és ez alapján az ún. Végítélet Órájának szimbolikus állását rendszeresen bejelentő atomtudósok, a Bulletin of the Atomic Scientists szerint:


az emberiségnek jelenleg két és fél perce van hátra
a pusztulástól.

 

5perc.jpgAz 5 perc a velencei Magyar Pavilonban.
Tervfotó: Várnai Gyula

Az 57. Velencei Képzőművészeti Biennále 2017. május 13-án nyílik és november 26-ig látogatható.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr1112443703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása