Menő reklámszatyrok a Velencei Biennáléról

|

A Velencei Biennále nemcsak a világ legnagyobb építészeti és képzőművészeti kiállítása, hanem egyben remek alkalom különleges reklámtáskák beszerzésére is.

A biennálén a megnyitók és a sajtónapok alkalmából az egyes nemzeti pavilonok és projektek előszeretettel látják el a világ minden részéről összesereglett válogatott közönséget ingyenes válltáskákkal, amelyek egyrészt megkönnyítik a kilónyi katalógus és sajtómappa szállítását, másrészt még évek múltán is hirdetik az adott ország kiállítását, finoman jelezve használójuk választékos ízlését és kulturális státuszát („ott voltam”).


Hasonlóan más alkalmi (konferencia, fesztivál) hordtáskákhoz, ezek a vászontáskák is mindössze egy-két napig funkcionálnak eredeti rendeltetésük szerint, azonban az esemény után nem dobjuk ki őket, sőt, a valódi életük tulajdonképpen ekkor kezdődik. Sokféleképpen használhatók és még sokáig emlékeztetnek bennünket egy jó élményre.

Itt megnézhető egy összeállítás a 2013-as választékról, az alábbi posztunkban pedig az idei felhozatalból csemegéztünk. Az 15. Velencei Építészeti Biennále egyik központi gondolata az újrahasznosítás, ezért a Velencében begyűjtött példányokat stílszerűen itthoni környezetben, hétköznapi használat közben mutatjuk be.

0000001.jpg

A belgák könnyű, fehér pamuttáskáját az egyszerű, letisztult dizájn jellemzi. Fő vizuális eleme a felirat: a Flanders Architecture Institute elég jól (egzotikusan) hangzik a Fehérvári úti piacon is, ahol Zsuzsa épp paradicsomot és bazsalikomot vásárol egy jó olasz tésztához.

0000002.jpg

A hollandok fő színe idén a kék, mivel a kiállításuk a holland békefenntartók afrikai szerepvállalásáról szól. A kék amellett, hogy az ENSZ-katonák sisakjának a színe, a helyi sivatagi nomád népé, a tuaregeké is, akiket indigószínű ruházatuk miatt „kék embereknek” is hívnak. A megtört "BLUE" felirat márkajelzésnek is elmegy, ezért bármilyen fiatalos kontextusban jól mutat, mint ahogy Lilla esetében is láthatjuk, aki bicójával ép a tihanyi révnél teker.

0000003.jpg

Dél-Korea idén is egy technológia nagyhatalom képét sulykolta, ennek megfelelően nézett ki a formatervezett táskájuk is. Hátránya, hogy nem túl barátságos tapintású műanyagból készült. Laptoptartónak azonban egész jó.

0000004.jpg

A 2000-es évek színes trendjével szemben a biennálé hivatalos szatyra idén is egyszínű: elegáns fekete, szürke logóval. A milánói Tucano dizájncég által tervezett táska könnyű, szintetikus anyaga kellemes tapintású, a pántja ugyanakkor erős és határozott fogást biztosít, amely tulajdonságok egyszerre teszik a terméket vonzóvá és funkcionálissá. Üzleti tárgyalásra, egyetemi előadásra, kiállításmegnyitóra vagy termőföld-licitálásra egyaránt alkalmas viselet.

0000005.jpg

Az előbbi táska a Biennále shopjában is megvásárolható 12 euróért. Ha ezt esetleg olcsónak találnánk, akkor a velencei Barena divatcég internetes ajánlata való nekünk, amely csekély 105 dollárért dobott piacra egy egyszerű vászontáskát az idei építészeti biennálé alkalmából a tehetősebb amerikai turisták számára. A megnyitóra mind elkelt, de most újra rendelhető.

0000006.jpg
Interneten rendelhető az új-zélandi kiállítás, a FutureIslands limitált kiadású reklámtáskája is. Nekik külön pavilonjuk nincs, egy palazzót bérelnek Velencében. Második alkalommal vannak jelen az építészeti biennálén, és ennek megfelelően nagy hangsúlyt helyeztek a kreatív megjelenésre. A táska 20 dollár adomány fejében kapható, kettőt kapunk érte (egyet ajándékba), a bevétel nonprofit célú, az új-zélandi női építészeti platformot támogatja.

0000007.jpg

Idén a franciák sem túlozták el a színeket. Fehér alapon fekete tipográfia (NR = Nouvelles Richesses). Kátrányfekete volt a pavilonjuk padlója is. De azért a franciás elegancia így is érezhető. A képen Anna baguettet vásárol.

0000008.jpg

A lengyel projekt, a Fair Building sárga vászontáskája jó húzás volt, feltűnő színével uralta a biennálé forgatagát. Idén a magyar pavilon domináns színe, a zsaludeszkából készült bútorok révén történetesen szintén a sárga volt. Pozitív, energiával telített szín, építő jellegű felirat, 100% pamut: ideális, hogy a jógacuccunkat pakoljuk bele. Béla nem jógázik, ő fúrót tart benne a műhelyben. Stílszerű hasznosítás, hiszen a lengyel kiállítás nem az építészekről, vagy az épületekről, hanem építőkről szólt.

0000009.jpg

Hoppá! A magyar kulturális miniszter a lengyel pavilon sárga szatyrával és a lengyel miniszterelnök-helyettessel.

0000010.jpg

A német pavilont idén teljes egészében a számukra legkurrensebb témának, a menekültkrízisnek szentelték Hazát teremteni. Németország, érkezési ország címmel. A műemlék pavilon oldalát kibontották, hogy ezzel is jelezzék, Németország nyitott, befogadó ország. A reklámtáskájukat is ennek szolgálatába állították: több fajtát csináltattak, amelyeken bevándorlók sikeres németországi vállalkozásait népszerűsítik. Mikinek például egy olyan szatyorra sikerült szert tennie, amely a Kilim nevű kölni török pékséget és éttermet reklámozza.

0000011.jpg

A portugálok egy lépéssel előrébb jártak: az októberben nyíló lisszaboni építészeti triennálé reklámtáskáját dobták be Velencében. The Form of Form. Erős lenvászon, decens dizájn, pályázok rá. (Családon belül még vita van, hogy kié legyen). Lépjünk még előrébb: a befogadhatatlanul sok kiállítás komoly kihívás a nézőnek, de egy plusz pavilont még el tudnék képzelni, amelyben a jövő évi képzőművészeti biennálét harangoznák be valami bombasztikus installációval (és persze extra táskával).

0000012.jpg

A közös svéd-finn-norvég Északi Pavilon nekem mindig bejön. Nemcsak a pavilonból kinövő élő fák, hanem a kiállításaikon mindig megjelenő környezettudatos dizájnszemlélet miatt is. Kisméretű papírtáskájuk idén csak nekik van. Ajándékozáshoz ez a méret pont jó: itt éppen a sógoromnak egy üveg verpeléti olaszrizlinget csomagolok bele.

0000013.jpg

A Biennále több százezer példányban készült idei ingyenes programfüzete, a The Bag2016 igen praktikus: a kihajtogatható piskótafülek (ahogy a csomagolástechnikában nevezik) révén önhordó, így nincs szükség külön táskára, a kiadvány maga a táska. Egy hátránya van csak, hogy nem használható semmi másra. Hülyén nézne ki az ember, ha ilyennel menne ki az agárdi strandra.

0000014.jpg

Végül egy ráadás: Andreas Fogarasi Kultur und Freizet kiállításának reklámszatyra a 2007-es képzőművészeti biennáléról. Természetes hatású műszálas, ún. nemszőtt textíliából készült. Kilencedik éve használjuk piacra vagy boltba menet, és még mindig meglepően jó állapotban van! Ez volt az kiállítás, amely meghozta Magyarországnak a régóta vágyott sikert, a legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlán-díjat.

0000016.jpg

Friss hír, hogy Andreas zsűritagként szerepet vállalt a jövő évi, 57. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále magyar kiállításának kiválasztásban. Ami pedig a táskát illeti, épp ideje, hogy a spájzból a Ludwig Múzeum biennáléarchívumába kerüljön.


A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr398863072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása