Zsigmond Vilmos az 1956-os forradalom után barátjával, Kovács Lászlóval jelentkezett arra, hogy több ezer méternyi, az 56-os eseményeket dokumentáló tekercset juttat ki Nyugatra. Első állomásuk Ausztria volt. Itt megfordult a Mester fejében, hogy esetleg az útja Ausztráliába vezessen tovább, azonban apja javaslatára inkább Amerikát választotta. Az volt apja döntő érve, hogy ha már fiából operatőr lett, abba az országba kell mennie, amelyiknek nagy a filmgyártása. Hollywood lett a cél. Az ausztriai amerikai követség természetesen nagyon megszűrte, kiket enged ki. Főleg diplomásokat vártak, a későbbi munkavállalás szempontjából. Így kaphatott lehetőséget Zsigmond Vilmos. A Mester 1957-es, New York-ba tartó, hosszabb hajóútja során ismerte meg a képen látható férfit, aki tudott pár szót magyarul. Az életvidám ember mindig az „inni menni, hányni menni” frázissal reflektált tréfásan arra, hogy az út során nagyon sokan lettek tengeribetegek, gyakori volt a rosszullét.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.