Nyakazás a főtéren, mozgásban a guillotine

|

December 9-én rendhagyó módon este hat órától mindenkit szeretettel vár a Ludwig Múzeum Forradalmi Filmklubja. A nézők ezúttal sem fognak csalódni, felkavaró és megosztó filmek a palettán.

revolution-logo.jpg

Tomislav Gotovac neve ismerősen csenghet, ugyanis a rendező már nem először szerepel a filmklub műsorán. Kodolányi Sebestyén a Balázs Béla Stúdió Archívum, valamint a filmklub kurátora, ahogyan azt egy korábbi interjújában kifejtette, mindenképp szerepeltetni akarta a délszláv avantgarde rendező filmjét a palettán, ugyanis egy olyan megkerülhetetlen alakja a filmművészetnek, aki konceptualista jellegű munkáival végleg beírta magát a történelembe. Ezúttal a Sárga szalagot viselt – Csillagosok katonák című alkotását tekinthetik meg.

Antal István Juszuf nevét sem kell bemutatni, a 2009-bn elhunyt művész a magyar avantgarde kiemelkedő alakja szerteágazó életművet hagyott maga után. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy filmjeiből New Yorkban nagyszabású retrospektív vetítést tartottak. Életéről filmet is készítettek The Secret Life of István címmel. A két lábon járó kulturális lexikonként is aposztrofált költő, rendező, esztéta egy 1980-as filmjét, a Müller Annát tekinthetik meg december 9-én.

antalistvan.jpg

Erdély Miklós Tavaszi kivégzés (1985) című alkotásának főhőse B. egyik este megkapja behívóját a saját kivégzésére. A városában látványosság számba menő nyaktiló ezúttal a történet főhősére készül lecsapni. A néző együtt izgul, szorong B-vel, aki kafkai harcot vív a bürokráciával. Nyomon követhetjük belső zaklatottságát, miközben az élet értékességén töprenghetünk mindezt olyan mesteri zenei aláfestés kíséri, ami Franz Schubert keze munkáját dicséri. Hogy hogyan ér véget B. kálváriája, kiderül kedden este.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr656950369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása