Színház az egész lakás

|

A forradalmi filmklub – Anarchia. Utópia. Forradalom. november 25-én is izgalmas vetítéssel várja a nézőket. A repertoárban ezúttal olyan alkotások szerepelnek mint Zoran Popovic Küzdelmek New Yorkbanja, illetve Dobai Péter Lakásszínház című dokumentumfilmje.

Dobai Péter neve ismerősen csenghet, hiszen forgatókönyvíróként részt vett többek között a Sátántangó és a Mephisto munkálataiban. Több ízben is kitüntették, így 1984-ben Cannes-ban az Év Legjobb Forgatókönyve díjjal ismerték el munkásságát, majd 2014-ben Kossuth-díjat vehetett át.

lakasszinhaz.jpg

A Lakásszínház című, 1975-ös dokumentumfilmje abba a korba – a nem is olyan távoli múltba – enged betekintést, ahol a haladó, progresszív szellemiségű színházi előadások, a cenzúra elburjánzása miatt a pesti lakások zárt ajtajai mögé szorultak. Halász Péter Lakásszínháza így válhatott a kor szabadgondolkodóinak gyűjtőhelyévé, egyfajta kultikus intézménnyé ami a művészi önkifejezés szabadságát hirdette.

Ha érdekel a rendszerváltás előtti miliő, és szívesen nyernél bepillantást az avantgarde művészi életbe akkor november 25-én kedden este 18 órától a Ludwigban a helyed! Részletekért kattints ide, vagy látogass el az esemény Facebook oldalára!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr336914095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása