És az a hang megvan, amikor a toast kiugrik a kenyérpirítóból? Ami neked pavlovi reflexként a reggeli vajas pirítóst jelenti, az Dányi Krisztinának egy újabb zaj, amit felhasználhat a dalaiban. Hálószobaprojektként indult zenekara, a morningdeer augusztus 30-án lép fel a Ludwig Múzeum Hantai finisszázs elnevezésű eseményén, melynek apropója az absztrakt festő életmű-kiállításának közelgő zárása. És hogy mi a közös kortárs zenében és kortárs képzőművészetben? Talán épp a felismerés, hogy a környezetünkben bármi válhat hangszerré, és bármi működhet ecsetként.
Felmosórongy és ragasztó, kenyérpirító és fakanál. A lakás mindennapi tárgyai Hantai Simon és Dányi Krisztina kezei alatt a művészet eszközévé válnak. A kortárs kultúra két, látszólag ellentétes szféráját képviselő alkotó munkássága között a Ludwig Múzeum biztosít átjárást augusztus 30-án. Mielőtt ugyanis másnap bezárna a nemzetközileg elismert alkotó retrospektív kiállítása, a Hantai finisszázs keretében a múzeum szakmai és társművészeti programokkal tiszteleg a Párizsban elhunyt Hantai Simon előtt.
A morningdeer klasszikus hálószobaprojektként indult, de a négy fal határolta tér hamar szűkösnek bizonyult. A kezdetben egyfős projekt bemutatkozó albumát, a 2011-es Days-t megszerették a zeneblogok és megszerette a szaksajtó, a második lemez (Concert on a twig) pedig már külföldön jelent meg 2013 nyarán. Bár a morningdeer Halmos András, Bolcsó Bálint és Gyányi Marcell csatlakozásával időközben négytagú koncertzenekarrá nőtte ki magát, Krisztina egymaga szerzi és keveri a dalokat.
És noha teleragaszthatjuk az art-rock vagy a barokk pop hangzatos címkéivel, a legjobb, ha mindenki meghallgatja, és eldönti maga, mit is jelent ez a kísérleti zene. Jelen esetben például vízcseppek csöpögését, kutya által írt refrént és gitárhúrokon végighúzott fésűt. Krisztina elmondása szerint, amikor elképzel egy dalt, a fejében több sáv szól egyszerre - ezeket a hangokat próbálja aztán megtalálni a valóság neszei között. Mi pedig törhetjük a fejünket, úgysem fogjuk kitalálni, hogy amit éppen hallunk, az a fényképezőgép zárjának a kattogása.
Ezzel a játékossággal, a pillanatnyiság gesztusával találkozunk Hantai Simon esetében is, aki szintúgy hitte, hogy minden lehet inspiráló, ami körülveszi az embert. A festőművész nagy kísérletező hírében állt, sokféle eszközt – úgy mint borotvapenge, felmosórongy vagy halszálka – és technikát – pl. kaparás, csurgatás és gyűrés – kipróbált. Végül sajátos hajtogatásos módszere tette világhírűvé.
Avantgárd popzene jazz-es körítéssel és Hantai absztrakt festészete. Két öntörvényű világ ismétlődő, minimalista elemekkel. Két kísérletező kedvű művész kellő indulattal és belső érzékenységgel. Összehasonlítani persze mindig veszélyes, legtöbbször pedig értelmét veszti - közeledni azonban szabad és kell is. És épp az ebből eredő átmenet az, ami különösen izgalmas. Ahogyan két társművészet reflektál egymásra, miközben kiegészíti és újragondolja a másikat. Nekünk nézőknek pedig csupán annyi a dolgunk, hogy belecsöppenvén ebbe a szokatlan közegbe megragadjuk az átjárás lehetőségét, remek alkalom erre a szombati HANTAI finisszázs.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.