A Ludwig Múzeum hosszú éjszakája

|

Június 21-én, Szent Iván éjszakáján idén is a múzeumoké volt a főszerep. A múzeumoké, melyek egy este erejéig a kultúra olvasztótégelyeként hozták négy fal közé mindazt, amiről az év 364 napján azt gondoljuk, csak külön-külön létezik. A Múzeumok Éjszakáján a Ludwig Múzeumban magas- és popkultúra, magyarázó műértő és bólogató mű-nem-értő, futkorászó ötéves és elnézően mosolygó nyugdíjas találkozott, maradt és visszajönne.

lakatosmark.jpg

Lakatos Márk stylist a divat helyett Hantai Simon világába vezette be a látogatókat, a népszerű tévéműsor, a Beugró gárdája pedig improvizációs színház keretében jelenítette meg változó kultúrafogyasztási szokásainkat. Reigl Judit festményeinek előterében a klasszikus zene kedvelői a Nemzeti Énekkar hangversenyét, a fiatalabbak pedig többek között Marge koncertjét élvezhették.

Az érdeklődő nézők néhány perc erejéig maguk is alkotóvá válhattak: a pliage- műhely keretében kicsik és nagyok is megismerkedhettek Hantai Simon vászonhajtogatásos technikájával. A Ludwig dolgozói sem csak szervezőként működtek közre; ad-hoc zenekarukat Novák Péter kísérte gitáron.

navai.jpg

Úgy tűnik, a rendhagyó találkozás ismét sikeres volt: a tizenkettedik Múzeumok Éjszakáján minden eddiginél többen látogattak el a Ludwig Múzeumba. A nyár legrövidebb éjszakája a rengeteg változatos program mellett hosszúra nyúlt - de észre sem vettük, és máris reggel lett.

Ha itt voltál, és van olyan történeted, amit elmesélnél, oszd meg velünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr436421661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása