Magyar Dorottya interjúja Simon Márton slammer-költővel: 

December 7-én, szombaton 16 órakor tart exkluzív tárlatvezetést Simon Márton slammer, költő és japán szakos hallgató a Beat nemzedék / Allen Ginsberg kiállításon, ennek apropóján faggattam a Csendes félhomályában, pöttyös bögrés kávé mellett.

Hogyan kezdődött ez az egész?

Ádámtól Évától? Igazából már tök régóta zajlik. Már gimnazista koromtól kezdve írok. Először sárvári diákköltő voltam, aztán elkezdtem publikálni, majd nem tudom hány publikálás után megjelent az első kötetem Polaroidok címmel, most nemrég pedig megjelent a második kiadása. Szerintem, ha bármi szabálytalan van a pályámban, akkor ez a slam poetry-s cucc, de egyébként elég átlagos költői karriernek tekinthető az enyém.

Hogyan jött a slam poetry, mint műfaj?

Én életemben először slam poetry-ről Akkezdet Phiai számokból hallottam. Azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák. Számunkra úgy kezdődött, hogy voltak bizonyos lehetőségek, aztán elkezdett konkretizálódni. Most olyan amilyen, ez egy félkész állapot, majd talán öt év múlva lesz tök fasza. Viszont az, hogy mi nem a stand up vagy a rap felé tolódunk el, az annak köszönhető, hogy többen verseket is írunk, így van egy nagyon irodalmi vonal ebben a társaságban. Igyekszünk szövegcentrikus, színpadi költészetként megtartani a műfajt, hiszen ettől marad az, ami.

Milyen ez a slammer társaság és hogyan jöttetek össze az elején?

Vannak zártkörű szeánszok. Többnyire úgy működik, mint egy átlagos baráti társaság. Összejárunk, konyhabulikat tartunk. Öten mindig biztosan vagyunk, de akár nyolcan is, ez attól függ, hogy éppen mi van. Most például egy csomó új kezdeményezés van kialakulóban, most az utolsó összejövetelen hat órán át vitatkoztunk, közben egyikünk főzött, iszogattunk, de eközben volt pár fontos közös projekt, amiket meg kellett beszélnünk. Ez például egy elég szakmai este volt, de általában nem ilyen tudatos. És persze több facebook csoportunk is van, ahol állandóan megy a kommunikálás, de hát nem lehet mindent a facebookon.

Voltak páran, akik már korábbról ismerték egymást. Engem meghívtak egyszer a Valuska Laciék slammelni és így kerültem be ebbe a körbe. Elkezdtünk dumálni a Petivel (Závada Péter), akivel nagyon megtaláltuk a közös hangot. Próbáltam bevonni más költőket is, az egyetlen, aki erre komolyan reagált, az a Pion István volt. Majd egyre jobban összeállt ez a csapat.

Milyen projekteket terveztek együtt mostanában?

Szeretnénk minél több új dolgot csinálni. Elindítanánk egy lakás szemináriumot, ahol egy közös műhelymunka kezdődne, lenne vers, slam poetry és rap például. Több hetes kurzusok lesznek, amire majd az érdeklődők jelentkezhetnek. 

Hogyan kell téged elképzelni, amikor belevágsz egy új szövegbe?

Szívesen mesélek, de elég unalmas. Folyamatosan jegyzetelek, aztán ha van időm, leírom. Írónak lenni iszonyatosan unalmas kívülről. Nem lennék a saját feleségem. Éjjel nappal ülök a számítógép előtt és motyogok.

Tudom, hogy mi az, ami engem foglalkoztat, milyen zene, kinek a szövegei indítják be az agyamat. Nem megyek például a budai várba, hogy a pesti panorámától ihletet kapjak. Tudom, hogy költőként folyóiratokat kell olvasni, slammerként pedig rendezvényekre kell járni, mert különben lemaradsz róla, hogy mi van a világban.

Nekem az a tapasztalatom, hogy minden szövegnek jót tesz, ha több napon keresztül többször átfutják. Legalábbis az én szövegeimnek jót tesz. Most volt például a FFF-re (Food Film Fighters) egy ötletem, amit kb. három óra alatt írtam, azt átolvasom ma, meg holnap és szombaton lehet, hogy elő is adom a Ludwigban, mert van némi kapcsolat a kiállítás témájával.

Mennyire elvárás, hogy kívülről tudjátok a szövegeiteket?

Áh, nem elvárás. Szabad felolvasni. Most már nekem és a többieknek is van annyi színpadi rutinunk, hogy tudunk úgy olvasni, hogy nem temetkezünk teljesen bele a papírba. A versenyek esetében sem tesz mindig jót, ha kikötés, hogy kívülről kell tudni, mert mindig van, akin látszik, hogy emiatt túlságosan izgul. Egy szöveget kívülről megtanulni, megemészteni, összerakni és megtanulni előadni az legalább egy hónap. És abban még nincs is benne az, hogy te írod meg a szöveget és persze egy versenyhelyzet mindenkiből más hoz ki. Én viszonylag sok szövegemet tudom fejből, szerencsére ez a memóriám tökéletesen működik és valamennyire fontosnak is tartom, hogy tudjam őket.

Milyen célotok van a szövegeitekkel?

Ha már ekkora felületen látszódunk, az a cél, hogy elkezdjenek az emberek gondolkodni. Habár van aktuálpolitikai utalás is a szövegeinkbe, szó sincs arról, hogy én meg akarnám mondani, bárkinek, hogy ki kire szavazzon vagy hasonlók.

Hogyan álltok a versenyekhez? Megy a versengés vagy inkább egy laza baráti fellépésként kell elképzelni?

Hát megy egyfajta versengés persze, de azért az erőviszonyok elég fixek. Megvan hogy milyen társaság mióta csinálja ezt, kikkel, hogyan. Meg korosztály szerint is elég változatos. Van egyfajta hierarchia, de közben meg egy nagy baráti társaság még mindig, nincs ilyen nagy görcs.

És folyamatosan bővül a csapat? Jönnek új emberek?

Persze, mindig csatlakoznak újak. És elfogyni meg nem fogynak el. Még van téma, de ez is egyszer kimerül egy idő után, mint a tehetségkutatók. 

Akinek nem elég ennyi Simon Marciból, az keressen rá a blogjára és mélyedjen el benne jobban, szombaton 16 órakor pedig mindenkit vár a Ludwig Múzeum Beat- nemzedék/Allen Ginsberg című kiállítás tárlatvezetőjeként, egy abszolút Wikipédia mentes vezetéssel!

http://simonmarton.wordpress.com/