Van kép, nincs kép
Elnézést kérünk, szerzői jogi korlátozások megakadályozzák,hogy megvalósítsuk elsődleges célunkat. - Saint Hilaire
Ha valaki veszi a fáradságot és felmászik a Ludwig Múzeum harmadik emeletére, majd betér Az égbolt másik fele című gyűjteményi kiállításra, a hátsó teremben egy sajátos szituációba keveredhet. Az egyik falon Pablo Picasso A muskétás (Domenikosz Theotokopoulosz van Rijn de Silva) című, 1967-es festményét láthatja, vele szemben pedig Tót Endre Muskétás (Távollévő Picasso) című munkáját. Ez önmagában csak egy tény, de menjünk tovább.
Elnézést kérünk, a tulajdonjog elavult gondolata megakadályoz bennünket,hogy feltöltsük ide ezt a képet. - Saint Hilaire
Tót festménye egy sorozat része, melyben híres képzőművészeti alkotásoknak csupán a címét, méretét és technikáját tünteti fel a vásznon, illetve az adott méretben egy vékony fekete négyszöggel jelzi a hivatkozott kép “létét”. Hiszen a híres művek nyomtatott, illetve elektronikus felületeken keresztül olyannyira beleégtek az emberek tudatába, hogy elég csupán egy cím, és rögvest képesek felidézni a képet. Így Tót munkájától csak olyannyira van távol Picasso, mint a vele szemben levő vászontól, amit idéz.
Elnézést kérünk, vállalati ügyvédek megakadályozzák,hogy itt bármiféle kulturális tartalmat megosszunk. - Saint Hilaire
Az említett képpár viszont egészen új megvilágításba került avval, hogy a múzeum honlapján jogi okokból nem szerepelhet Picasso művének reprodukciója. Míg Tót alkotása egy reflexión alapuló játék a művészettörténettel és a művészet befogadásával, addig egy ilyen tiltás a szerzői jog intézményének elavult aspektusaira világít rá. Viszont a Távollévő Picasso ugyanúgy a hiányt jeleníti meg, és hasonló módon az “eredeti” mű vagy egy máshol fellelhető reprodukció irányába tereli a néző figyelmét, hiszen ő mégiscsak látni szeretné a hivatkozott művet.
A Tate weboldalán Barbara Kruger egyik művének helye. A Ludwig weboldalán Picasso muskétásának helyePersze korántsem egyedi ez az eset: a Tate Barbara Kruger egyik művének reprodukcióját nem tehette ki weboldalára. A kép helyett egy szürke négyzetbe helyezett magyarázó szöveg jelenik meg. Erre aztán a Saint Hilaire blog grafikusa készített ironikus adaptációkat, amivel a helyzet nevetségességére reagált, és igencsak rátapintott a probléma lényegére.
Aki nem hiszi, járjon utána a Ludwig Múzeum harmadik emeletén!
Írta: Bradák Soma
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.