Ismét magyar képzőművész a 13. Isztambul Biennálén!
Kokesch Ádám képzőművész munkája az isztambul Biennálén - fotó: Surányi Miklós
Büszkék lehetünk arra, hogy az előző évekhez hasonlóan, a 13. Isztambul Biennálénak ismét van magyar résztvevője: Kokesch Ádám képzőművész munkái 2013. szeptember 14. és október 20. között tekinthetők meg a biennále központi helyszínén.
Kokesch Ádám tizennégy objektjét egységes installációként mutatja be az Antrepo ipari csarnokában, köztük korábbi és új, kifejezetten a biennále felkérésére készitett munkákat.
A várossal, mint szocio-kulturális térrel intenzív párbeszédet kezdeményező 13. Isztambul Biennále fókuszpontjában a köztér politikai fórumként való elgondolása áll. Ez a sokat vitatott elképzelés szolgál a meghívott művészek vízióit inspiráló és a megvalósításukat elősegítő fogalmi keretként azokhoz a művekhez, amelyek megkérdőjelezik a demokrácia mai formáját, kétségbe vonják a köztér aktuális gazdaságpolitikai modelljeit, újragondolják és problematizálják a civilizáció és a barbárság közhelyes fogalmait, legfőképpen pedig előtérbe állítják a művészet katalizáló szerepét ebben az összefüggésrendszerben.
A biennále kísérletet tesz arra, hogy olyan fogalmakat értelmezzen újra, mint a demokrácia, a szólásszabadság, a köz- és a közösségi tér, valamint feltárja azt a kapcsolatrendszert, ami a globális tőke, az urbanisztikai fejlesztések, a politika és a művészet között fennáll.
Kokesch Ádám képzőművész munkája az isztambul Biennálén - fotó: Surányi Miklós
“Kokesch Ádám saját megfigyeléseiből aprólékosan felépített világa az illúziók tárháza. Jelekből, tárgyakból, kódokból, fogalmi modellekből alkotott nyelve a tudomány és technika számtalan területén ível át, legyen az nyelvészet, építészet, ipari formatervezés, információtechnológia, vagy akár a mozi. Kokesch földközeli absztrakcióval dolgozik, és az általa teremtett posztindusztriális közegben a jeleket és jelentéseiket leleményes humorral számolja fel. Installációi, melyek gyakran utalnak laboratóriumi környezetre, kísérletek helyszíneire, sokszor függesztik fel a tárgyak és rendszerek tipikus működési elveit és funkcióit, hogy aztán újra definiálják őket.
Fényes, tükörsima felületei a művészeti irányzatok váratlan, időtlen egyvelegeként ötvözik a Bauhaus esztétikáját Malevics szuprematista fekete négyzeteivel és a tatlini konstruktivizmussal, illetve némi pop-art-tal fűszerezett futurizmussal. Tárgyai visszatükrözik a néző pillantását, kérdőre vonva annak pozícióját, és egy olyan befogadói attitűdre próbálják meg kondicionálni, ami meghaladja a bináris kódok és szabályok rendszerét.
Kokesch installációi precízek és letisztultak, de egyszerre magától értetődőek és ambivalensek. Nyílt, költői bizonyosságuk zavarba ejtő, és egyben az esztétikai és intellektuális élmények új dimenziójával kecsegtet. A precíz, látszólag technikai objektekkel és tárgycsoportokkal folytatott kísérleteit Kokesch költői térszerkezetekbe rendezve mutatja be.”
Övül Durmuşoğlu
(részlet a biennále kísérőkiadványának szövegéből)
A biennále kurátora, Fulya Erdemci, az ACAX Check-in Budapest kurátori visitor-programjának vendégeként 2013 januárjában tanulmányúton járt Budapesten. Meghívása a Kortárs Galériák Egyesületének Budapest Contemporary visitor-programjával történő együttműködés keretében valósult meg.
Kokesch Ádám az ACAX szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával vesz részt az eseményen.
További információ:
http://13b.iksv.org/en
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.