Fabricius Anna (1980, Budapest) 2005-ben végzett az Iparművészeti Egyetem fotó szakán, 2008 óta a doktori iskola hallgatója. Korábban készített fotósorozataiban mesterséges beállítások, megrendezett szituációk segítségével vizsgálta az egyén és a csoport viszonyát, valamint a társadalom egyénre gyakorolt hatását. Az utóbbi években érdeklődésének középpontjába egyre inkább a munka változó természete, a mesterségbeli tudás háttérbe szorulása, és ezzel összefüggésben a különböző munkatevékenységek átértékelődése került. A témában készült fotó-, és videómunkáin fizikai munkások, gyári dolgozók és sportolók tűnnek fel, akiket a művész munkahelyükön, munkaidejük alatt fotózott vagy filmezett le. Fabricius módszerét ezúttal egy játékhoz hasonlítaná, amelyben a megtervezettség és a szabálykövetés mellett a véletlenszerűség is fontos szerepet kap. Az alkotásokban feltűnő dolgozók ugyanis bár bizonyos, a művész által meghatározott szabályok betartására kötelesek, véleményükkel és spontán reakcióikkal befolyásolhatják a játék kimenetelét, így a művek alakítóivá válhatnak. A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj egyik nomináltjaként Fabricius Anna művei most a kilenc döntős közös kiállításán tekinthetőek meg a Ludwig Múzeumban. Interjú.
Mi volt az elmúlt egy évből a legemlékezetesebb kiállítás vagy művészeti esemény,amit láttál vagy amin részt vettél?
Külföldön két festészeti kiállítás hozott lázba – Walton Ford 1.5m x 3m-es akvarelljei, illetve Gottfried Helnwein olajvásznai nyűgöztek le. Itthon Bukta Imre kiállítása volt számomra hihetetlenül energikus és őszinte. Illetve a neten bukkantam rá egy fiatal, hihetetlenül erős képiséggel rendelkező orosz fotográfusra, Evgenia Arbugaeva-ra.
Mi vagy ki inspirál/inspirált eddigi munkád során, tekintesz valakit mesterednek/példaképednek?
Szatmári Gergő munkája vagy inkább munkamódszere meghatározó és fontos számomra, nagyon sokat tanultam Tőle. Ha valamiféle kitekintés kellene tennem, akkor Santiago Sierra, Wendy McMurdo, Helmut Newton polaroidjai vagy Philip Lorca di Corcia munkái ugyancsak meghatározóak számomra.
Jellemezd három szóval a tevékenységedet!
Játékosság, megtervezettség, esetlegesség.
Ha nem azzal foglalkoznál, amivel most, milyen pályát választottál volna? Miért éppen azt?
Biztos hogy kinti, szabadtéren végezhető munkát választanék. Például növényekkel foglalkoznék, kertet művelnék és megtanulnék gyümölcsfákat metszeni, ami valóban tervbe van véve.
Szerinted van-e feladata egy kortárs művésznek ma a társadalomban? Ha igen, mi az?
Szerintem az érzékenység a legfontosabb. Ha kellően érzékeny vagyok az aktuális társadalmi, gazdasági, politikai problémákra, akkor remélhetőleg képes leszek ezt úgy átadni, hogy a befogadót is bevonjam a közös gondolkodásba.
Mit láttál, olvastál vagy hallgattál mostanában, ami hatással volt rád és másnak is ajánlanád?
Kortárs orosz irodalom, Sofi Oksanen bármelyik könyve, Paradjanov filmjei vagy a Tokyo rövidfilmsorozat, Terayama japán filmrendező munkái vagy a koreai Bong Joon-ho The Mother cimű gyönyörű filmje.
Ha szabadon választhatnál, hol állítanál ki a legszívesebben?
A Location One – Marina Abramovic Studio-ban, New York-ban és a Kiasma-ban, Helsinkiben.
Mit tartasz a munkád legizgalmasabb részének?
A résztvevőkkel való interakciót és azt, hogy Ők mit tesznek hozzá a történethez.
Mi az, amit mindig magadnál hordasz?
A masszív outdoor, műanyag kanalam, amit nem is a higiéniai szempontok miatt, hanem inkább ökológiai szempontból hordok magamnál és használom nap mint nap.
Hol dolgozol legszívesebben, milyen számodra az ideális műterem?
Szabad térben.
Milyen magyar közéleti hír érintett meg legutoljára?
Gyerekkoromban versenyszerűen sportoltam és tudom, hogy mit jelent a saját testeddel való folyamatos küzdés, majd a győzelem, mint beteljesedés. A vízilabda győzelemnél borzongott a hátam.
Van olyan eszköz/médium, amit még nem próbáltál, de érdekelne? Miért éppen az?
Litográfia.
Mi az első dolog, amit egy külföldinek Magyarországról mondanál?
Azt, hogy miután elolvasta a külföldi lapokban a Magyarországról szóló, legtöbbször visszarettentő híreket, menjen el Balatonfelvidékre vagy a Dunakanyarba, és beszélgessen emberekkel, igyon jó borokat, és áztassa ki magát valahol egy gyógyfürdőben. Aztán döntsön.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.