Túl az álmokon

Fehér Dávid megnyitóbeszéde Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal kiállításán

|

Fehér Dávid művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet igazgatója nyitotta meg Keresztes Zsófia kiállítását, melyet a Ludwig Múzeum az 59. Velencei Képzőművészeti Biennále után most Budapesten is bemutat. A megnyitóbeszédéből közlünk részletet.

vegeldaniel_com-499237.jpgFehér Dávid a megnyitón, mögötte Fabényi Julia igazgató, nemzeti biztos, Keresztes Zsófia képzőművész és Zsikla Mónika, a kiállítás kurátora. A háttérben Keresztes Zsófia műve (The Blind, 2022). Fotó: Végel Dániel 

Az egyik első meghatározó találkozásom Keresztes Zsófia művészetével a Trafó Galériában volt 2015-ben: a falakon, a térben filigrán papírobjektumok sorakoztak, Macbookok csomagolásai, amelyek a papírból formált enyészet áldozataivá váltak vagy épp álomszerű pálmalevelek árnyékában rejtőztek, máskor a függőágyba csobbanó kékhalál emlékeztetett rájuk. Egy posztdigitális világ szinte archaikus rekvizitumait, ereklyéit teremtette meg Keresztes Zsófia ezeken az alkotásokon – egy képzeletbeli jövőből szemlélte a jelent, mint álommá olvadó múltat.

Az ambivalens ereklyék – amelyekre a középkori ereklyekultusz tárgyi emlékei is hatottak – egyre komplexebb ikonográfiai összefüggésrendszerbe kerültek. Amikor esszét írtam Keresztes Zsófia műveiről a velencei kiállítás katalógusába, lépésről lépésre követtem nyomon ennek a folyékony ikonográfiának, mint parttalan álomfolyamnak az alakulását, azt a folyamatot, ahogy

a formátlanság formát ölt, ám mégis formátlan marad.

Sajátos paradoxon. Efféle paradoxonok sora jellemzi Keresztes Zsófia művészetét.

keresztes_zsofia_kiallitas_20221216_33_sbg.pngA Ludwig Múzeumi kiállítás fogadótere Keresztes Zsófia műveivel. Fotó: Szabó Zsófia

Egy másik fontos élményem Keresztes Zsófia a Magyar Képzőművészeti Egyetem Parthenón-fríz termében rendezett, Conquered Storage, vagyis Meghódított raktár című kiállítása volt. Az antik építészeti és plasztikai elemek (másolatai) között Keresztes hibridlényei bukkantak fel. Ezúttal már nem papírdobozra épített papírból, hanem fém Salgó polcrendszerekre épített polisztirolalapú üvegmozaikokból és fémláncokból, egy különös, rejtélyes, mitikus konstellációként. Egy elhallgatásokra épülő, sejtetett-sejtelmes történet félmondataiként. A történet középpontjában a néma szfinx fenyegető alakja állt, mint egy megválaszolhatatlan kérdés, egy feloldhatatlan rejtély metaforája. Oidipusz fejtette meg a Thébai városát rettegésben tartó szfinx rejtvényét: a válasz nem volt más, mint maga az ember. A szobrok faggatása ennyiben nem más, mint az önmegismerés folyamata. A hatalmas szem csillogó felülete a látásra utal, talán az elfojtott tudattartalmak meglátására is.

Oidipusz valójában akkor kezdett el látni, amikor megvakult.

Az álmok után gondolatmenete ott kezdődik, ahol a Conquered Storage-é véget ér. Egy néma, vak figurával, amelyet Keresztes Zsófia a Giardini Magyar Pavilonjának apszisába tervezett: modellje Antoine Watteau Pierrot-ja, aki a színpadon állva éli át a vidámsággal vegyes szomorúságot, a világfájdalommá fokozódó melankóliát, a társaságban megélt társtalanságot, a világtapasztalattá táguló magányt.

A Magyar Pavilon különös hibridlényei, fenyegető és szelíd, taszító és érzéki, a hús melegségét és a víz hidegségét egyaránt sugalló plasztikái mind mintha ebből az üreges és magányos vak lényből szakadnának ki – aki egyszerre tűnik az alkotó és a befogadó rejtélyes alteregójának. Az önmegismerés folyamatában benne rejlik az önsebzés lehetősége, a társas kapcsolatban pedig a másik megsebzésének a veszélye. Mintha erre utalnának ezek az egymás társaságában is magányos alakok, akiket legfeljebb egy fémlánc köt össze, a (virtuális) linkek, hálók és hálózatok tárgyiasulásaként.

keresztes_zsofia_kiallitas_20221216_25_s.pngKeresztes Zsófia: Combat Car I. (részlet) Fotó: Szabó Zsófia

A kiállítás egyik legszebb, rejtett mozzanata egy irodalmi referencia felidézése. Egyszerre kapcsolódik a hely (Velence) szelleméhez és a szobrok kérdésfelvetéséhez. Az idézett mű Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye. Az a részlet, amelyben a főhős, Mihály Ravennában szembesül a mozaikokkal. „De a ravennai mozaikok... azok saját múltjának műemlékei voltak. [...] A bizánci képekben volt valami, ami felkavarta bennük a lélek legmélyén alvó iszonyatot. [...] Mihályban máig is Ravenna maradt a félelemnek egy meghatározhatatlan fajtája [...] amint ott állt a San Vitale székesegyházban, a csodálatos, világoszöld tónusú mozaik előtt. Ifjúsága oly intenzitással ütött belé, hogy elszédült, és neki kellett támaszkodnia az egyik oszlopnak. De csak egy pillanatig tartott, azután megint komoly ember lett.” – olvassuk a regényben.

A mozaikok a „saját múlt műemlékei”, amelyek a „lélek legmélyén alvó iszonyatot” kavarják fel, a félelem tárgyiasulásai.

Ez a félelem lehet egzisztenciális szorongás. Továbbá fakadhat a másik és önmagunk megismerésének lehetetlenségéből.


keresztes_zsofia_1902_bg.jpgKeresztes Zsófia: Inventory in the Rain, 2022. Fotó: Rosta József

Keresztes Zsófia mozaikoltára a Magyar Pavilon átriumában és most a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum tereiben ezekkel a kérdésekkel is szembesít, egy álmok és utópiák utáni posztdigitális univerzum archaikusnak látszó rekvizitumaként – amely a képzeletbeli jövőből nézve mutatja fel és írja újra jelenünk mítoszait, totemeit és ereklyéit.

(Elhangzott 2022. december 15-én a kiállítás megnyitóján a Ludwig Múzeumban.)

A kiállítás 2023. február 26-ig látogatható.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr1418004592
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása