Ludwig Múzeum Blog

A számítógép megjelenése előtti és utáni műveket bemutató Térügyek / Spatial affairs című, nemzetközi csoportos kiállítás anyagából most olyan műveket ajánlunk, melyek (háttér)történeteiben és installálásában összeolvadnak és egymásba folynak a fizikai és a virtuális (avagy digitális) világok és terek.

 Az üresség emlékműve

 Àngels Ribé: Egy megfoghatatlan tömeg jelenlétének bizonyítása, 1974 / installáció, változó méret - A művész és a Collection 49 Nord 6 Est – Frac Lorraine, Metz, és Vue Vehicule Gallery, Montréal jóvoltából

A hetvenes évek egyik legfontosabb katalán konceptuális művésze, a Barcelonában 1943-ban született Àngels Ribé 1967-ben hagyta el a Franco-rendszer puhuló diktatúrája alatt álló Spanyolországot; Párizsban nemcsak szociológiát tanult, hanem szoborterveket is készített.1969-ben valósította meg első konceptuális szoborműveit, köztük a rugalmas, efemer anyagokból (sárga műanyagcsíkokból) álló, hatalmas Labirintust. E munka egyik fontos, Ribé további munkásságában is megjelenő jellemzője, hogy a mű megtapasztalásának lényege, hogy a közönség, illetve a befogadók teste központi szerepet kapjon, mintegy interaktív módon alakítsa a felépített (művészi) valóságot, továbbá, hogy a minimalista, de a mindennapi anyagok/jelenségek (szél, hab, a fény és az árnyék) érzékelése felfedje a láthatatlan megfoghatóságának vékony hártyáját.

Az Egy megfoghatatlan tömeg jelenlétének bizonyítása (1974) egyrészt egy performansz fényképes dokumentuma, másrészt megidézése a kiállításon belül.

Fotó: Rosta József | Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum 

A jelenlét és a hiány, az üresség és a teljesség egyidejűségét felmutató, eredeti performanszban a padlóra rajzolt kör szélén felállított, elektromos ventilátor által keltett légmozgás mintegy hátrahúzódásra késztette a közönségét, felfedve a körbe zárt ürességet. A kiállítótérben „rekonstruált” változat, a tökéletes körvonal (amely egyben a transzcendenst és a kozmikus eget is szimbolizálja) melletti ventilátor viszont – hiába van bekapcsolt állapotban – nem működik, így egyszerre bízza a képzeltünkre a megfoghatatlan jelenség megtapasztalását, és állít emlékművet egy performansznak, és az ürességnek.

 Kafka hagyatéka

 Egy egész termet foglal el az olasz Carola Bonfili (1981) virtuális és valóságos elemeket egyaránt tartalmazó installációja, a Franz Kafka Kastélyának vég nélküli vége. 3412 Kafka – Első fejezet (2018).

Carola Bonfili, 3412 Kafka – Első fejezet, 2018. Állókép (színes, hanggal), hossz: 8’25, CGI, VR (HTC Vive Pro). Hang: Francesco Fonassi, grafikai tervezés: Imago Team, kiegészítő 3D modellek: Milos Belanec. A művész és a Fondanzione Smart jóvoltából

A rendkívül sok szálat megmozgató, rétegzett és komplex munka kiindulópontja a művész érdeklődése a 20. századi világirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja iránt. Így csodálkozott rá arra, hogy létezik egy 1983-ban felfedezett kisbolygó, melyet az íróról neveztek el; ez a 3412 Kafka. (E felfedezésből kiindulva számos bolygó-projektet készített gyerekekkel.) A munka címe egyben tisztelgés Martin Kippenberger német művész 1994-es, különféle bútorokkal berendezett, interjúteremre emlékeztető installációjának címe előtt (Franz Kafka Amerikájának boldog vége), amely az utolsó jelentre utal, ahol az elveszetten bolyongó Karl Rossmann színházi munkára jelentkezik. Kippenberger nem olvasta végig a könyvet, ami amúgy is befejezetlen (sőt, a könyv címét is Max Brod adta – Kafka Az elkallódott fiú címen említette leveleiben –, aki a hagyaték őrzőjeként nem teljesítette Kafka végakaratát, azaz nem semmisítette meg műveit). Maga A kastély is befejezetlen, amely Jorge Luis Borges szerint éppen azért történt, hogy az író művei a végtelenségig létezzenek; ahogy az argentin mesternek is „bejött” Kafka elbeszéléseinek, regényeinek labirintusos szerkezete, úgy Bonfili is alkalmaz hasonló struktúrákat.

Fotó: Rosta József | Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum 

Az installáció (s egyes elemei, mint a terepasztalon álló romváros, a fényképek, a 360º-os látványvilág) nem csupán a kafkai világ tereinek mementója és átirata (nem beszélve arról, hogy a VR szemüvegen keresztül láttatott virtuális világban Kippenberger egyik műve is megjelenik), hanem egyfajta emlékezet-projekt is. A különlegességét éppen az adja, hogy a letakart „bútorok”, az épületeket, a megkövült városra hasonlító tereket befedő szürkés-fehér árnyalat azt sugallja, hogy egy régészeti feltáráson járunk. Amit látunk, nem más, mint a jövő romjainak szimulációja (nem véletlen, hogy Bonfili kedveli Philip K. Dick és J. G. Ballard tudományos fantasztikus műveit).

Hálózatok tere

 A francia születésű, svájci Lauren Huret (1984) videómunkája is számos utalást hordoz. Bár médiaművésznek tekintik, Huret igen szkeptikus az internettel szemben; a honlapján található idézet szerint: „Nem sok dolgot töltök fel a weboldalamra, mert nem bízok az internetben”.  (Képeket sem posztolt magáról; ráadásul az egytelen létező fotón inkább avatárnak tűnik.)

Ezzel szemben viszont A nooszféra próféciái (2019) című, két perces videó az internet megszületésével foglalkozik. 1989-ben a CERN-ben (pontosabban az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet székhelyén) találta fel Tim Berners-Lee a www. protokollt, elsősorban azért, hogy a tudományos eredményeiket megoszthassák másokkal.

Lauren Huret: Próféciák a nooszféráról, 2019 / 4k videó/video, 2’ –A művész jóvoltából

A nooszféra Pierre Teilhard de Chardin jezsuita teológus, filozófus és paleontológus kifejezése (bár a szót és az ehhez kapcsolódó koncepciót egy orosz geokémikus már korábban is használta), melyet az Emberi jelenség című könyvében fejtett ki (az 1940-ben elkészült művet a Vatikán ellenállása miatt csak 1948-ban adták ki). Elmélete szerint a nooszféra az emberré válás harmadik szintje, a globális szint (az egyedi emberré válás és a csoportszintű emberi „állapot” után); a nooszféra a Föld ember által befolyásolt állapota, azaz a globális, „az emberiség igazi idegrendszere, a közös tudat”. Ezzel az állításával mintegy megjövendölte az internet létrejöttét.

Ugyanezen a helyen – tehát a CERN-ben – működik 2008 óta a világ legnagyobb és legerősebb részecskeütköztetője/gyorsítója, amelynek megkerülhetetlen szerepe van az űrkutatásban.  

Huret videója kétrétegű; a mozdulatlan „alaptér” a felfedező Berners-Lee irodájának fiktív másolata (s egyben emlékműve); erre vetülnek a Hubble-teleszkóp által készített fotók térbeli mozgást imitáló képei. A kör szimbolikusan és ténylegesen a végtelenbe tágul, melynek közepén – bármennyire szeretnénk is – nem az emberiség áll.

 decker